Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)

1908-02-16 / 1. szám

könnyebb esetekben a jókor alkalmazott gyógykezelés, esetleg műtét (elöesett szivárványhártya leraetszése, duzzadó hályogrészek eltávolítása, mágnesmütét, *stb.) a szemet megmentheti, sok más, különösen az utóbb említett sérülési alakoknál a látás visszahozhatatlanul elvész, sőt nem egyszer a közlödö (sympathiás) gyuladás rétién a másik, még ép szemet is a legkomolyabban veszélyezteti- Az egyedül észszerű teendő ily esetekben a megvakult szemnek mielőbb való eltávolítása. Ismerve a sérülés azon módját, a melyek ily sympathiás gyuladás keltésére kiválólag alkalmasak, rajtunk múlik, hogy e veszélynek elejét vegyük. A megvakulásnak e legrettenetesebb alakja, sajnos, nem tartozik a nagy ritkaságok közé, a minek az oka abban keresendő, hogy egyrészt a szülök késön vagy sehogysem engedik meg az ajánlott műtét (enucleatio) végrehajtását, avagy pedig orvosi részről késett a szem eltávolítása. Bizonyos, hogy néha a legszebb szónoki tehetség, a legmeggyőzőbb rábeszélő képesség is hajótörést szenved a szülök csökönyös vonakodásán; óvakodjunk azonban attól, hogy mi legyünk a katasztrófa okozói túlságos optimismustól vezetett konservativ eljárásunkkal. A nyereség, a melyet egy talán elenyészően kevés látás megtarthatása Ígér, semmikép sem áll arányban azon óriási veszteséggel, a mely a másik szem megvakulása útján fenyeget. Az okos konservativismus első feltétele legyen, hogy legalább az ép szemet konserválja.

Az elmondottakban rövid összefoglalását kívántam adni azon bajoknak, melyek a fiatal kort látásában veszélyeztetik. Czélom pedig az volt, hogy kimutassam, miszerint e veszélyek alkalmas eszközökkel lényegesen csökkenthetők, s hogy utaljak azon legfontosabb teendőkre, a melyek ez eszközökben több helyütt mutatkozó hiányokat pótolni, kiegészíteni lennének hivatva. Jól tudom, hogy ezek legtöbbje anyagi áldozatokkal jár, de meggyőződésem, hogy nélkülök kulturállamhoz méltó siker a vakság elhárításában nem érhető el.