Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)

1908-02-16 / 1. szám

Gyakoriságánál fogva első helyen az újszülöttek genyes szemgyuladásával kell foglalkoznunk. Gyermekkórházi rendelésemen e betegség ez idő szerint átlag 4'5 százalékkal szerepel. Már a kórházba hozatalkor a beteg szemeknek körülbelül 16 százaléka elgenyedt szarúhártyával kerül elém ; ez évenként 45—50 vak szemet jelent. A kisded vakok számának ily megdöbbentő szaporodását már ezen egy kórház szembeteganyaga mutatja ; vegyük azonban hozzá az ország többi kórházaiban és rendelésein megfordulókat, s számítsuk hozzá azokat is, a kik orvos elé egyáltalában nem jutnak, s úgy fogalmat alkothatunk arról a pusztításról, melyet e baj a csecsemők szemein okoz. S e vigasztalan valóságot csak még elszomorítóbbá teszi az a tudat, hogy mindannyioknak a látása kivétel nélkül, tökéletesen, a legcsekélyebb hiba nélkül megtartható lett volna! Mert e betegség elhárítható, s a már kitört blennorrhoea neonatorum is biztosan és nyomtalanul meggyógyítható. S ha a prophylaxisnak kivihetőségéhez, megbízhatóságához — természetesen nem a szülöintézeteket értem, hanem a nagy gyakorlat terén, — talán szó férhet, magának a bántaloranak gyógyíthatósága, s így az általa okozott vakság elhárításának lehetősége oly kétségtelen tény, melyet meggyőződésem szerint egyetlen klinikus észlelet sem czáfol meg. S hogy mégis annyi áldozatot szed e betegség, annak magyarázatát csak abban találhatjuk, hogy sok tekintetben történik hiba és mulasztás.

Gredé eljárásával oly hatalmas fegyvert nyertünk a bántalom elhárítására, hogy Cohn Hermann szerint e bajnak kulturállamban egyáltalában elő sem volna szabad fordulnia. E követelés, bármily utopistikusnak lássék is, nem teljesíthetetlen, de tagadhatatlanul oly nehézségekbe ütközik, hogy szinte azt merném állítani, hogy könnyebb minden e bajban már megbetegedett szemet megmenteni, mint a betegség kitörését absolute mindenkor elhárítani. Részemről azért ép oly fontosnak, de még inkább czélravezetönek tartok minden oly törekvést, mely a blenn. neonat, helyes és idejekorán való kezelésének feltételeit alkalmas támogatni. Igaz ugyan, hogy a sikeres prophylaxis eszközei igen egyszerűek ; nem kell hozzá egyéb, mint egy pár csepp kétszázalékos pokolköoldat, melyet minden esetben a bába maga is becseppenthet az újszülött szemébe. Vegyük azonban csak tekintetbe, hogy hány szülés folyik le bába nélkül, s a hol bába jelen van is, ott sem történik meg mindig a becseppentés, mert az a bábának nem kötelessége. S mindez természetesen épen azon esetekben történik meg a leggyakrabban, melyekben a legnagyobb szükség volna a praeventiv becseppentésre: a legszegényebb néposztály körében, a hol a legkevesebb a tisztaság s a legtöbb a szülönök elhanyagolt gonorrhoeája.

Az újszülött szemeinek védelmére az első intézkedés az volna, hogy a prophylactikus becseppentéseket a bábákra nézve kötelezővé kellene tenni. A kir. Orvosegyesületben 1901-ben tartott előadásban részletesen kifejtettem e tárgyban elfoglalt álláspontomat, most csak annak konstatálására szorítkozom, hogy ez intézkedésnek technikai akadályát ma sem ismerem, mert nézetem szerint az ily becseppentés semmivel sem kíván a bába részéről több kézi ügyességet, mint a szülés és gyermekágy alatt reá bízott egyéb fogások ; a kétszázalékos lapistól való félelemnek azért nincsen alapja, mert ez oldatnak egy vagy nehány cseppjével kárt még a kevésbé ügyes bába sem tehet. Az az eshetőség pedig, hogy a pokolköoldat hosszú állás folytán besürüsödhetik, s így a szarúhártyát bántalmazhatja, nagyon könnyen elkerülhető az oldatnak meghatározott időközökben újjal való kicserélésével; de ha a legrosszabb esetben a corneán valóban pörkítés jönne is létre, az a felszínes