Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-02-16 / 1. szám
tartanak a legtovább, akár egy héten túl is; az ilyeneknél lépnek fel leggyakrabban a majd később elmondandó nem kívánatos melléktünetek. A reactio magyarázatát Citron igyekszik megadni az „Über Ttiberknloseantikörper u. das Wesen der Tuberculinreaction“ czímü (és a Béri. kiin. Wochenchrift 907. 36. sz -ban) megjelent közleményében: „A szervezetben levő gümöbaeillusok mérget termelnek, mely a sejteket antitestek képződésére ingerli. Minél több méreg képződik, annál élénkebb az antitestek képződése is, úgyszintén a sejtek affinitása is a méreghez. Az egészen mellékes, hogy a méreg jelenléte maguktól a bacillusoktól való termelés vagy pedig a tubercuhnnak (tuberculotoxinnak) kivülröl való bejutása által történik. Ezelőtt azt hitték, hogy csak a gümős gócz szomszédságában levő sejteknek van meg az a képességük, hogy antitesteket képezzenek, az újabb kísérletek azonban bebizonyították, hogy a szervezetben levő összes sejtek — kivétel nélkül — ezen tulajdonsággal bírnak, ha akárhol is s bármily kicsinységü activ tuberculotikus góc van a szervezetben. Ha tehát ily szervezetben bárhol — tuberculin adagolása által — méregtúlfelhalmozódást idézünk elő, úgy első sorban a helybeli szövetek sejtjei képeznek nagy mértékben antitesteket, hogy ezáltal a mérget lehetőség szerint megkössék. Ekkor azonban a vér és nyirok szabad sejtjei is odasietnek: tehát első sorban a leukocyták és lymphocyták, melyek szintén fel vannak ruházva azon képességgel, hogy specifikus antitesteket képezzenek. Ezzel pedig a locális gyuladás készen van.“ Citron tehát az antitesteknek helybeli képződésével adja a reactio magyarázatát. Nagyjából megegyezik e hypothesissel Carlos Mainini következő magyarázata : „A tuberculotikus góczból származó valamely specifikus anyag járja át az egész szervezetet, mely az inoculált tuberculinnal a specifikus helyi reactiót adja.“ Ha e hvpothesiseket elfogadjuk, akkor már a priori elvárható, hogy bármely bakteriumtoxinnal kísérletezve, az illető baktérium által okozott betegség diagnostizálható lesz. Az elmondottak alapján tehát nem meglepő, hogy Chantemesse nek sikerült typhusnál a typhusbacillusok toxinjával hasonló ophthalmoreactiót elérni, mint Calmette nek tuberculosisnál. A három tuberculosisreactio: a tuberculinnak subcutan, cutan és az ophthalmoreactio alakjában használt fajtája egyazon eleven alapul, az általuk elért eredmény mégis igen különböző. A Pirquet-féle túlérzékeny; felnőtt egyéneknél a cutan reactio csaknem 79%-ban positiv eredményt mutat. A Calmette-reactio az előbbivel ellentétben pedig gyenge; sok — klinikailag jól diagnostizálható — tuberculosisesetben is negativ eredményű. E feltűnő különbség okát egyesek, mint pl. Detre az oldatok különböző concentratiojában keresik (a Calmette oldatot %—4'5%, a Pirquet reactionál 25%-os a tuberculinoldat). A két új diagnostikai methodus igen eltérő eredményét plausibilisan magyarázza Mainini is. Elképzelhető ugyanis, hogy a tuberculotikns góczból származó ismeretlen anyagot a bőr szövete szorosabban köti mea-, mint a könyektöl áztatott és jobb anyagcseréjü conjunctiva. Ha a szem kötöhártyájában ezen hypothetikus specifikus anyagot szaporítjuk (s ezt elérhetjük az által, hogy a szemrésbe tuberculint csepegtetünk és így helyi reactiót váltunk ki), úgy már előre várható, hogy a tuberculin ismételt adagolásánál a reactiohoz szükséges elegendő mennyiség jelen lesz. így magyarázza meg Mainini, hogy 19 oly eset közül, melyeknél az első becseppentés eredménytelen volt, az ismételt instillatio alkalmából 15-nél igen kifejezett reactiót látott.
