Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-02-16 / 1. szám
41 összefüggő véredényelváltozásokat észleltek. Természetes dolog, hogy a további vizsgálatoknál is a véredények állapotát kellő figyelemmel kell kisérni. Az eddigelé leirt jelenségek többé-kevésbbé állandóknak tekintendők. Két accidentális jelenségről is kell azonban említést tennem és pedig az excrescentiákban olykor észlelhető folliculusokról és a tarsus lobtüneteiröl, a melyeket készítményeimen láthattam. Véletlennek kell betudnom, hogy mind a négy felmetszett tarsus polyposus sarjaiban 1—2 follieulust találtam, a melyek lymphoid sejtekből állanak és peripheriájukon 3—4 sűrűbb réteget alkotó sejtgyürüvel vannak körülvéve, melynek külső sejtjei közé már itt-ott plasma sejtek ékelődtek be. Ezen folliculüsok a környezetből egyrészt a béltartalmat képező lymphoid sejtek, másrészt a peripherikus gyűrű által élénken kiemelkednek. Olykor a tarsus szomszédságában vannak, máskor magasan a hyalin szegélyhez közel. A folliculusok nem tartoznak szorosan a kórképhez, hanem úgy tekintendők, mint a conjunctiván eredetileg, esetleg pathologice jelenlevő folliculusok, melyeket a szomszédos szövetszaporulat helyükről felemelt. Egyes készítményeken a tarsusban is jelentékeny infiltratiós tünetek constatálhatók. E helyeken a plasmasejteken kívül csekély számú lyraphocyták és aránylag igen nagy számmal hízósejtek észlelhetők. Ezen tarsalis folyamatot szintén csupán accidentálisnak tartom, annyival inkább, mert ugyanezen készítményen a Meibom-mirigy néhány tüszője kóros elváltozásokat mutat, úgy, hogy a tarsus ezen beszürödése minden valószínűség szerint ezzel függ össze. Axenfeld és limpprecht a felső áthajtási redőn is észlelték a támasztó szövet sclerosisát a nélkül, hogy itt jellegzetes vagy klinice észrevehető dudorok lettek volna jelen, ezzel ezen szerzők bebizonyítottnak tartják, hogy a conjunctivitis vernalis az egész conjunctivára is kiterjedhet. Áttekintve a conjunctivitis vernalis kórszövettanát, teljesen igazat kell adnunk Axenfeld-nek, midőn ezen megbetegedést kórtanilag chronikus lobnak állítja oda és minden oly elnevezést, a mely a szövetszaporulatot jelzi és így nem fejezi ki a baj tulajdonképeni természetét, elvetendőnek tart. Némileg el kelj térnem azonban az ö felfogásától az epitarsális kötege két illetőleg. Axenfeld szerint t. i. az epitarsális felemelkedő kötegeket egyes készítményeken egyáltalában nélkülözzük és a papillák interstitiális kötőszövete az epitarsális szövettel finom kötőszöveti rostok által lép összeköttetésbe. Azon készítményeken, a melyeket alkalmam volt megvizsgálhatni, mindenütt jelentékenyebb kötöszöveti kötegek felemelkedését láthattam. A mint már említém, a metszés iránya e tekintetben igen fontos, mert gyakran sok metszet között csak néhányat találunk, a melyeknél sikerült az epitarsális köteg beágazódását nagyobb területen követhetni. Rézsútos metszeteknél a kötegek folytonosságukban megszakadnak és a szomszédos vastagabb kötegek rézsútos átmetszetei együttesen szigetszerü mezőket alkotnak, illetőleg zárnak kőiül és ezen kép a természetes szövetszerkezet kialakulásának tulajdonképen nem felel meg. Semmi esetre sem akarom ezzel azt bizonyítani, hogy a conjunctivitis vernalis a tarsus megbetegedése, de másrészt nem tudok elzárkózni azon benyomás hatása elöl, liggy az epitarsális rostok activ közreműködése a conjunctivitis vernalis fogalmához tartozik. E tekintetben Schieck és Goldsielier felfogásához közel állok, bár a conjunctivitis vernalist direct tarsális megbetegedésnek tartani nézetem szerint nem lehet. Az én készítményeimen az epitarsális kötöszöveti kötegek felhatolása a kövezetszerű sarjadzásokba, sokkal jobban látszik, mint az Axenfeld-féle