Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-02-16 / 1. szám
37 héjba liarántul a lemez hossztengelyével egy tűt szúrtam keresztül azon czélból, hogy ennek árnyéka a negativ filmen nyerendő világosabb vonal alakjában jelezze, hogy tisztán fényhatással van dolgunk. Azonkivül a szemrést fekete ragasztó csíkkal fedtem be kísérleti hiba kikerülése végett, nehogy az esetleg kissé tátongó szemrésen keresztül a fény behatolhasson. A nyulat ezek után a Finsen-fény behatásának tettük ki olyképen, hogy 50 cm. távolból három perczen keresztül hagytuk a fényt behatni. Az előhívó folyadékban a filmlemez majdnem koromfeketének mutatkozott, rajta az ellenőrző tünetnek megfelelő világos csíkkal. Ezen kísérlet minden kétséget kizárólag bizonyítja az ultraviolett fénynek könnyű áthatolását a nyúl felső szémhéján. Azt hiszem, ezen kísérleti eredményt egész bátran az emberi szemhéjra is át lehet venni. Természetes, hogy a szemhéj megfeszítésével a fénysugarak áthatolását meg lehet könnyíteni, mert egyrészt a tarsus így vékonyabb, másrészt a bőrgyógyászok előtt ismeretes dolog, hogy ha a Finsen-fénynyel kiadósabb hatást kivannak elérni, úgy a bőrt nyomással vértelenítik. Ily értelemben elképzelhető, hogy egy egyénnek anaemias constitutioja a szemhéj aránylag cekélyebb vértartalma mellett tényleg kedvező praedispositiót nyújthat a conjunctivitis vernalis fellépésére. A szervezet állapotának vizsgálatára a conj. vernalis mellett a jövőben nagyobb gondot kell fordítanunk, így. Axenfeld, ki általános vizsgálatot Js végzett, már eddig is megállapította, hogy lymphocytosis szokott jelen lenni. Felemlítendönek tartom azt is, hogy de Lapersonne tapasztalatai alapján megokolnak tartja azon kérdés felvetését, hogy a conj. phlyctaenularis vagy follicularis scrophulotikus egyéneknél az évszak befolyása alatt nem veheti-e fel a vernalis klinikai képét. A szövettani viszonyok felderítése czéljából ajánlatos, nemcsak az excrescentiákat venni vizsgálat alá, hanem azon összefüggést is kutatni, a mely a sarjadzások és a tarsus alapszövete között fennáll, miért is a tarsussal együtt kimetszett szövetdarabokra van szükségünk. Grósz tanár úr szívességéből négy ilyen praeparatumhoz juthattam, melyek mind az egész tarsus felszínére kiterjedő vaskos polypusos sarjadzásokat tüntették fel. Bulbaris sarjakat nem volt alkalmam vizsgálat tárgyává tehetni és így ezekre nem is igen terjeszkedem ki, bár hangsúlyoznom kell, hogy e téren még nincs kimondva az utolsó szó. A bulbaris sarjak sajátságainak kellő felderítéséhez oly anyagra volna, szükség, melyen az elváltozások alapját, kiindulási helyét is megfigyelhetnek, vagyis bulbusokra. Ilyenekhez pedig a dolog természeténél fogva igen bajosan lehet jutni. Az anyag feldolgozása olyképen történt, hogy a tarsektomiáva! eltávolított darabkákból részint celloidinos, részint paraffinos, sorozatos és pedig részben haránt, részben lapszerinti metszetek készültek. A festési eljárások körül a szokásos haematoxylin-eosin-, van Gieson-festési módok mellett a ruganyos rostok kimutatására szolgáló Unna-Tiinzer-féle, Weigert-féle, a degenerált ruganyos rostokat feltüntető orcein-polychromethylen-orangetanninfestési módok kerültek alkalmazásba. Különösen fel óhajtom hívni a figyelmet a Frünlel-íé\e tinctiora, a mely igen szép színkülönbözetekkel különösen a kötőszövetet festi meg. Minthogy ezen eljárás, a melyet Schiede is melegen ajánl, ezen kérdésnek tanulmányozásánál nálunk még nincsen elterjedve, szabadjon e helyütt ezen festési eljárást röviden vázolnom. A metszetek több órán keresztül lithioncarminoldatban maradnak, sósavas alkoholban történt diíferentiálás után ruganyos rostfestést igtathatunk közbe, a mely után pikrinsavas indigocarminoldatban 10 perczig hagyjuk a metszeteket. Ezen utóbbi
