Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
146 talált kórszöveti változásaival és azt állítja, hogy lényegileg megegyeznek egymással és tovább úgy vélekedik, hogy az emberi keratitis parenchymatosa is az endothel megbetegedésével kezdődik, épen úgy mint a kísérleti keratitiseknél mindig első sorban az endothel sérül meg és hogy ez az oka a reákövetkező parenchymás és epitheliális változásoknak. Általános táplálkozási zavarok folytán, melyet úgy a lues mint a tágabb értelemben vett tuberculosis okozhat, az endothel úgy megváltozik, hogy tulajdonságát mint átjárhatlan szövet elveszíti. Ugyanilyen álláspontra helyezkedik Grawehr is. Azonos eredményekre és következtetésekre jut továbbá Gräflin, a ki még azonkívül a Hippel-Biehler-féle fiuorescein-kisérlettel, Hippel-lel ellentétben és Biehler-rel megegyezőleg az emberi parenchymás keratitisnél kimutathatta, hogy annak már kezdeti stádiumában az endothel megbetegedése fennáll. Spicer úgy találta, hogy a fluorescein a parenchymás keratitis bizonyos stádiumában megfestette a corneát. Raehlmann házinyulaknál fonalakat vezetett a szarúhártya szélével concentrikusan a sklera szövetében. Ezt követőleg a szarúhártya szélén homályosodás indult meg, mely centripetálisan terjedt és végre az egész corneát elfoglalta. A homály apró egymással összefolyó góczokból állott; később a szarúhártya összes rétegeiben vérerek képződtek. Ha ilyenkor a fonalakat eltávolította, feltisztulás következett be, ha a fonalak tovább maradtak, fekélyképződés jelentkezett. Sammelsohn V2—l°/o-os ammoniakoldatnak az elülső csarnokba feeskendezésével kísérleti állatainál állítólag mindig tvpikus parenchymás keratitist tudott teremteni. Hippel Sammelsohn kisórleteiről azt tartja, .hogy ezek a szarúhártyai endotheliumot elroncsolták, a mi a behatoló csarnokvíz folytán a cornea elhomályosodását okozta és Raehlmann kísérleteiről, hogy azoknál a genyesedést okozó mikroorganismusok hatása kerül szóba s így a szóban forgó kérdés eldöntésére kevéssé alkalmasak. l)e hiszen lényegileg Mellinger kísérletei sem mások mint Sammelsohn-é ! Előbb már említettük, hogy Wagenmann és utána Siegrist a két hátsó hosszú és néhány rövid sugárverőér átvágása és Koster a vortex vénák alákötése után kísérleti állatainál olyan szarúhártyai homályt tudott előidézni, mely teljesen azt a küllemet mutatta, mint az emberi keratitis parenchymatosa. Az ereződés, mely néhány nap múlva a cornea szélén kezdődött, még fokozta azt a hasonlatosságot. Histologice a szarúhártyai lemezek duzzadtak, fehérjedús folyadékkal átivódtak, a bevándorolt nyiroktestecsek száma eleinte csekély. A szarúhártyai állandó sejtek kezdetben változatlanok, később azonban különböző sejtalakokkal találkozunk, melyeknek egy része kétségtelenül a szarúhártya állandó sejtjeinek származékai; nagyszámú hosszú, orsóalakú sejtet látunk igen hosszú nyúlványnyal és olyanokat több nyúlványnyal és több maggal. Wagenmann azt hiszi, hogy a tápláló vérerek átmetszése folytán a szarúhártya szövetét nehéz táplálkozási zavarok érik, minek folytán a nekrosis útjára lép; a nekrosisos tömegek okozzák a gyuladást, ez fibrinös átivódással, nyiroksejtek bevándorlásával és ereződéssel jár. De egyúttal azt a következtetést is vonja, hogy az emberi keratitisnél is az érhártya az elsődleges megbetegedés helye, hiszen verőereinek átmetszése ott érvényesíti első sorban káros befolyását, ez azután a cornea másodlagos megbetegedésére vezet. Hippel és Siegrist inkább azt gondolják, hogy ez a kísérleti keratitis is úgy keletkezik, hogy első sorban az endothel megbetegszik, nekrotizál, az
