Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
142 is azt látta, hogy a specifikus orvoslás mellett a másik szem subjective és objective minimálisan betegedett csupán meg. Az erezettség és izgalom veleszületett lueses keratitisnél is hol több, hol kevesebb, ezután a különbség után elindulni nagyon bajos. A chorioideális foltok úgy látszik főleg, esetleg kizárólag lueses alapon fejlődnek, de szerzett és örökölt kiesnél egyaránt, úgy hogy ezeket differentiális diagnostikai tekintetből csupán a lueses és más természetű keratitisek érdekében lehet esetleg felhasználni, ha a szarúhártya még annyira áttetsző, vagy átlátszó, hogy a betekintést a szembe megengedi. Ha a vérereknek a corneában visszamaradását a veleszületett és szerzett lueses keratitisre feltétlenül és kizárólag jellegzetesnek ismernők is el, akkor is csak a folyamat lezajlása után tudnók meg, hogy a keratitis specifikus alapú volt-e, vagy sem ; ez azonban még mindig nagy előnynyel járna, ha a fellépésében, kifejlődésében és lefolyásában pontosan megfigyelt szarúhártyai gyuladásról, teljes biztossággal tudnók. bár utólag is, hogy az specifikus természetű volt. Hippel azonban azt találja, hogy ezek a vérerek egyrészt nem minden specifikus keratitis után maradnak vissza és másrészt visszamaradnak olyan keratitisek után, melyek a legnagyobb valószínűség szerint gümőkóros természetűek voltak. Szóval nem ismerünk olyan kórképi kritériumot, melyből kétséget kizáró módon megállapíthatnék azt, hogy a keratitis lueses alapon fejlődött-e, vagy pedig más az aetiologiája. A parenchymás keratitis a méhen belül is kifejlődhetik és ott részben vagy egészen lezajlik. Ismételten látták, hogy újszülöttek sűrűbb, vagy kevésbé sűrű szarúhártyai homályokkal születnek, mely homály a szarúhártya egy részére, vagy az egész szarúhártyára kiterjed. Santo-Domingo 1894-ben megjelent értekezésében az irodalomban addig megjelent 8ő észleletet rövid kivonatban közli és saját két esetével megtoldja, Az egyes esetekkel itt természetszerűen nem foglalkozhatunk és csak a homály eredetére vonatkozó kérdést óhajtjuk röviden ismertetni. Mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy ezek a világrahozott szarúhártyai homályok, a kifejlődés hibái, vagy pedig a méhen belül fejlődött, és ott részben, vagy egészen lefolyt szarúhártyai gyuladások maradványai. A nnilt század 30-as és 40-es éveiben a kutatók nagy része azon az állásponton volt, hogy a szarúhártya világrahozott homályai a kifejlődés hibái, jóllehet Beer (Das Auge. Wien, 1813) és Desmours (Traité des maladies des yeux. Paris, 1818) saját eseteikre vonatkozólag határozottan kijelentették, hogy nem fejlődési rendellenességekről, hanem a méhen belül lefolyt gyujadás következményéről van szó. Ammon a homály létrejöttét akként magyarázza, hogy az elkülönödés cornea és sklera között a kifejlődés 3. hónapjában kezdődik úgy, hogy a szarúhártya átlátszó, a sklera pedig átlátszatlan fehéres lesz. Ezt megelőzőleg különbség a két szövet között nincs, szerkezetük teljesen egyforma. Az említett kifejlődési stádiumba esik a homályok keletkezése oly módon, hogy a cornea nem lesz átlátszó, hanem lesz és marad olyan mint a sklera; tehát a fejlődés megakadásáról van szó, a kifejlődés alacsonyabb fokán. Feltűnő, hogy Ammon ezen magyarázat daczára, sőt annak támogatására egy esetéről emlékszik meg, melyben mindkét szem corneája a születésnél egyenlően, diffuse, szürkés-fehéren homályos volt, majd azután az első hónapokban a homály feltisztulásnak indult, még pedig a cornea szélétől centripetális irányban és a feltisztulás a jobb szem szarúhártyáján végül majdnem teljes lett. a bal szemen azonban maradt vissza a homályból; szóval elmélete értelmében a születés
