Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
127 szűk likkal bíró átlátszatlan pápaszemet próbált alkalmazni, a mint átlikasztott dióhéjból készült ily eszközt a nép is szokott használni a kancsalság ellen, de ezzel, valószinüleg az erős nystagmus miatt még járni sem látott. Tudtommal megkísérelték e czélbói a cornea szélein köröskörül tinctiót végezni, úgy, hogy csak a pupilla nagyságának megfelelő terület maradt a corneából átlátszó. Ennek sem volt kielégítő eredménye. Nem sikerült ily módon a cornea széleit átlátszatlanná tenni valószinüleg azért, mert a corneában levő állandó nyirkkeringés a festéket, illetőleg annak nagy részét tova viszi, míg a corneális hegeken végzett tinctio rendesen állandó marad. Nem lehetne-e tehát a cornea széleit sürü és mély bemetszésekkel, mely hegedőssel gyógyulna vagy akár thermocauterrel hegessó tenni és ha ezen heg már consolidálódott, a tinctiót elvégezni ? Hozzászólások: Blaskovics László nem ugyan veleszületett, hanem öregkori hályogopefálás alkalmával keletkezett aniridia esetében megkisérlette a szarúhártya széli részeinek taetoválásával csökkenteni a fény bejutását a szembe, de nem látott tőle számbavehetö hasznot. Bemutatónak azon javaslatát, hogy előbb a cornea széleit sűrű forradások létesítésével átlátszatlanná tegyük, nem ajánlaná kivitelre, mert attól tartariá, hogy egyrészt a szarúhártya görbülésének megváltozásával járhatna és szabálytalan astigmatismust okozhatna ezen beavatkozás, másrészt azon veszélytől is kellene tartanunk, hogy a szarúhártya közepe is veszthetne átlátszóságából s így a látás csökkenése következhetnék be. Markbreiter Irén szerint, mivel nem indikált jelen esetben a cornea tinctioja és nem is javítaná a látást, mivel cataracta és nystagmus van a betegnél, kérdés, nem adna-e jó eredményt a szemkáprázás ellen a blepharorrhaphia, hogy így legalább a felső és alsó corneális részt kizárjuk. Eisenstein Jakab a tél folyamán egy 82 éves, cataracta nigrában és mellesleg marasmus senilisben szenvedő aggastyánnál, ki lebeszélése ellenére ragaszkodott a műtéthez, Graefe-féle extractiót végzett. Az iriskimetszés után az elülső csarnok megtelt vérrel. Valahányszor kiürítette a csarnokot, ez csakhamar ismét vérrel telt volt. így tehát kénytelen volt tokcsípövel a vérrel telt csarnokba behatolni és a lencsetok középső részét óvatosan kiszakítani. Mikor a csípőt kivette, látta, hogy az irisnek egy összesodródott foszlánya vele jött. Ezt az irisrészt tehát le kellett metszenie. A műtét többi része és a gyógyulás simán folyt le. A vér felszívódása után látta, hogy az irisnek legnagyobb része hiányzott, csak a cornea külső része mögött maradt meg egy kis lebenyalakú részlet, az irisnek talán I/io része. Itt tehát egy majdnem totális irideremia traumatica volt jelen. Mégis a beteg a látással nagyon meg volt elégedve. Visusa + 4 D.-val (előzőleg myopikus volt) 5/30 volt, -f- 8 D.-val újságját tudta olvasni, napos időben utasítása folytán szürke szemüveget viselt. Ezen esetben szóló különféle stenopaeikus készülékkel tett kísérletet a látásélesség fokozására, de minden eredmény nélkül. Ezen esetben szerzett tapasztalata alapján szóló alig hiszi, hogy a bemutatott esetben bármilyen beavatkozás által valami lényeges eredményt elérni lehessen, annál kevésbé, miután itt degenorált, amblyopikus szemekről van szó. Imre József azt hiszi, hogy a bemutatott esetben alig lehet mást tenni, mint vagy szürke, kagylóalakú védőiiyeget viseltetni, vagy azt a parallel, finom résektől átszeldelt, kagylóalakú fekete fémlemezt, melyet egy német szemorvos néhány év előtt fémmunkások szemeinek védelmére ajánlottadé a mely a fényszóródás mérséklésére ugyanolyan jó szolgálatot tesz, mint az összehunyoritott szemhéjak két normális pillaszür-sora, a nélkül, hogy a látás terét szűkítené. Ifj. Fekete Sámuel érti és osztja Blaskovics tagtárs aggodalmait, de talán meg lehetne kisérleni a hegesitést részletekben és nem egyszerre az egész corneán. Markbreiter tagtárs ajánlatától, a szemrés szűkítésétől nem várna semmi eredményt, mert a túlságos fénybeözönlés csökkentésére tudja a beteg a nélkül is eléggé szűkíteni szemréseit a hunyorgatás által. Imre tagtárs ajánlatára szóló megjegyzi, hogy egy likkal ellátott átlátszatlan pápaszemet megpróbált alkalmazni eredmény nélkül, az Imre által ajánlott pápaszemet ki fogja próbálni.