Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
122 Schenk1 marburgi professortól és a második pedig Bernstein3 hallei professortól származik. Schenk elmélete határozottan a legérdekesebb é3 a legplausibilisebb 0 mint Bernstein fejlődéstani alapból indulva ki, felteszi, hogy a csapok készüléke kezdetleges fejlődési stádiumában csak egy látóanyaggal rendelkezett, mely csupán a fehér érzet keltésére szolgált. Eleinte nem minden homogen fényre reagált (a pirosra nem), de később beállt a panchromatisatio időszaka. A fejlődés folyamán ezen eredeti fehér anyag két és pedig sárga és kék látósubstantiára bomlott fel. Ha egyidejűleg egyenlő erejű ingernek volt a két felbomlott substantia kitéve, akkor ugyanúgy reagált, mint az eredeti substantia, tehát a fehér érzetet keltette. A sárga substantia egy fejlettebb fokon két új látóanyagot produkál, a pirosat és zöldet, melyek a piros és zöld érzet materiális correlativumát képezik. A piros és zöld substantia egyidejű ingerlése esetén előáll a primaer látóanyagnak megfelelő érzet, a sárga. Ezen elmélet szerint a teljes színvakság úgy jön létre, hogy vagy kiesik a csapkészülék, azaz csak a pálczikák működnek, vagy pedig a primaer fehér anyag nem válik szét. Ez utóbbi történhetik panchromatisatio nélkül (a piros vég anomális rövid), ide tartozik a teljes színvakon kivül a protanopok excentrikus látása, és történhetik panchromatisatioval, ide tartozik még a normálisak és a deuteranopok excentrikus látása is. A piros zöld vakságnál Schenk elmélete szerint a sárga anyag nem bomlott fel. Panchromatisatio nélkül protanopia, és azzal deuteranopia lép fel. A sárga-kék vakságot a szétválási processus tökéletlenségében keresi. Schenk elmélete elég egyszerű. Felfogása Helmholtz, Hering nyomát viseli magán. A fejlődéstani gondolatot Fick elméletéből vette át és a bomlási termékek csoportosítását bár Ladd-Franklin tói nem vette át, de kétségkívül Franklin elméletével megegyezik. Az elmélet még nincsen kidolgozva, tehát bírálni nem lehet. Az optikai jelenségek összességének egyöntetű magyarázatára azonban az elmélet ezen formája nem elegendő. Azt hiszem azonban, hogy Schenk elmélete a színelméletek történetében méltó helyet fog még elfoglalni. Az elmélet bővebb kidolgozását várjuk. A harmadik elmélet, melyet még röviden tárgyalni óhajtanék, szintén pliylogenetikus alapon áll. Bernstein szerint látószervünk fejlődésének kezdetleges formája a pálczikarendszer volt, mely csak egy „w“ látóanyaggal (fehér) bírt és csak egy idegrosttal volt a központi elemekkel összekötve. A normális szinlátású egyén ideghártyájának excentrikus része, valamint a teljes színvakok retinája még ma is ilyen állapotban van. A fejlődés folyamán kialakulnak a csapok is, melyekben két látóanyag a és b létesül. Az a és b látóanyag összeköttetésben van egy-egy specifikus idegrosttal Fa és .Fő-ve 1, melyek Wa és Wb fehér érzetet keltő centrumokon keresztül A és B színérzetet előidéző agyközpontba vezetnek. A további feltevés, mely úgy látszik a Hering-lé\e dissimilatorikus és assimilatorikus folyamatokat helyettesítené, az, hogy a Wa, illetőleg TFő-böl A, illetőleg B központba vezető idegrostokkal együtt gátló idegrostok fejlődnek ki, melyek egyike Oi Wa-ból B-be, a másika Gi pedig Wó-böl A-ba vezetnek. A gátló pályák létezése következtében az egyidejű a és b ingerrel történő ingerlés 1 2 1 Schenk, Pflüger’s Archiv. 115. k. 545. 1. 1906. 2 Bernstein, Naturwiss. Rundschau, XXI. 38. sz. 1906.
