Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)
1905-02-12 / 1. szám
32 leg és fénytanilag megfelel-e azoknak a feltételeknek, melyeket a szerződés megkövetel — és a mely intézetben erre a czélra pompásan berendezett fénymérő terem van, — a következő eredménynyel járt: Állítólag 105 V feszültségű és 10 gyertyafényt szolgáltató kis izzólámpa, Edison-mignon-foglalatban, homályos, gyertyaalakú (melyet a Ganz és Társa budapesti czég városi raktárában vettem 1 korona 10 fillérért,) 1904 április 24-dikén került megfigyelés alá. Eleinte 20'5 H volt a fénye, ez 24 órai állandó égetés után alászállott 16 H-re majd pedig a 60. és 70-ik égetési óra között égni megszűnt, — a szénfonál kiégett. Egyéb adat a közbenesö időre nézve hiányzik. Ezeket az említettem nehézségeket úgy gondoltam legyőzhetni, — hogy legalább akkor, a mikor absolut Hefner-érték megállapításáról volt szó, arról t. i., hogy mennyi H mellett ismer fel valaki bizonyos távolságról bizonyos nagyságú látási jeleket, melyek a látóhártyán «= l'-nyi szög alatt jelentkeznek, — hogy ilyenkor csak olyan izzólámpácskákat használtam a vizsgáláshoz, melyek előzőleg pontosan photometrálva lettek. Sokszor a látásélesség megállapításának egy-egy sorozatához, — 25—30 vizsgálathoz egy és ugyanazon összeállítását a lemért fényt szolgáltató izzólámpáknak használtam fel, — máskor az újólag beállított és lephotometrált izzólámpácskák által adott fényerő annyira megegyezett egy elöbbeni összeállítással, hogy az előbbeni vizsgálatokhoz készített táblázat az utóbbi sorozat kiszámítására is fel volt használható. A Nernst-féle lámpákat csak a vizsgálatok utolsó szakában ajánlották nekem, — ezek sokkal kedvezőbb viszonyok közé juttattak — a mi az égés egyenletességét és a fényerő változatlanságát illeti, úgy annyira, hogy az ezek által adott eredményeket sokkal megbízhatóbbaknak kell jeleznem. Ez az oka annak is, hogy bár itt az összeállításban, mint alább látni fogjuk, a felület megvilágítása csak 66°/o-nyira egyenletes — mégis ezt levonásba véve az átlagra, a Nernst-lámpákkal végzett vizsgálatok valószínűleg legjobban megközelítik a valóságot. Aránylag megfelelően míiködtek azok a kis izzólámpák is, melyet tíz gyertyafénynyel és 110 V feszültséggel a Ganz és Társa czég készíttetett számomra. (Egger.) Alább azzal a kérdéssel is bővebben fogok foglalkozni, hogy a fényforrás által okozott nehézségek olyan vizsgálatoknál, melyeknél a látóhártya adaptatioja is szerepet játszik — kevés fontossággal bírnak. A látóhártya adaptatioja ugyanis a látásélesség értékében 100—200u/o-nyi változást is okozhat (0T kezdetben, 3 perez múlva 0'2, teljes adaptationál 0'3 stb.) De a vizsgálás berendezése is olyan, hogy a kiindulási értéknél mutatkozó 10—20° o-nyi különbségek nem játszhatnak szerepet, a mennyiben az elnyelési százalék 10—16-dik hatványának értékei a két, valamennyire különböző kezdeti értékeknek oly kevéssé térnek el egymástól, hogy mathematikai szigorúsággal és pontossággal azok megegyezőknek vehetők fel. De egyébként is, a vizsgálandó egyén subjectiv észlelési képessége annyi kiszámíthatatlan és le nem mérhető tényezőtől függ (intelligentiája, testének nyugalma, ideges befolyások stb.), hogy az a hibaforrás, melyet fent a villamos fényben ismertettem, úgyszólván elhanyagolható. Hiszen, ha például azt az esetet veszszük fel, hogy az A combinatio szerint a középső qnadrans felületi fényessége 70'5 H pro m-, — a mely érték direkt leméréssel lett megállapítva — (ezt az értéket már akképen kapjuk, ha az eredeti fényerőnek 90°/o-át az első csontlemez fényelnyelése
