Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
70 utalva; a K.-W. bacillusok kultúráinak szélei erős nagyítás mellett bizonyos structurát mutatnak, míg a trachoma-bacillusok kultúrái szélein is teljesen homogéneknek látszanak ; a trachoma-bacillusok kolóniái eltérően a K.-AV.-tól a táptalajról könnyen leemelhetök. E két, morphologiai tekintetben rokon-bacillus okozta elváltozások klinikailag több lényeges eltérést mutatnak. Míg a trachoma rendszerint lappangva fejlődik, s hosszadalmas lefolyású, addig a Koch-Weecksféle bacillus heves, acut tünetekkel járó gyuladást indít meg, mely azonban az esetek túlnyomó többségében rövid idő alatt lezajlik. Trachománál úgyszólván sohasem hiányzanak a folliculusok, ellenben álhártyaképződés alig észlelhető, míg a másik bacillusok gyakran okoz álhártyákat, de folliculusokat sohasem. Szövődmények a cornea részéről ezen ophthalmia kíséretében igen ritkák, míg a trachoma gyakran jár súlyos corneális complicatiókkal. A dolgozat III. részében Axenfeld és Gromakovski e tárgyra vonatkozó vizsgálatairól van szó, s különösen tüzetesen foglalkozik Müller az utóbbi szerző munkálataival, mint a melyek eredménye a saját tapasztalatait és következtetéseit sok pontban megerősíti. A IV. szakasz a könytömlö váladékának bakteriológiai vizsgálatát foglalja magában. M. blennorrhoea sacci lacrym. 31 esetében eszközölt vizsgálatot, melyek közt 10 esetben volt jelen trachoma. Mind a 10-nél kimutathatta az ö bacillusát; általában 16 esetben találta meg a trachoma-bacillust, és pedig 8-szor súlyos trachoma mellett (melyek közül 3 egyoldali volt, a beteg könytömlö oldalán), 2-szer enyhe trachomában szenvedőknél. 5 esetben, melyekben a könytömlö váladékában jelen volt a trachoma-bacillus, a conjunctiván nem volt található semmiféle tracliomás elváltozás. E vizsgálatok során egyébiránt az is kiderült, hogy blenn. sacci váladékában korántsem annyi a pathogenbakterium, mint azt általánosságban felveszszük. Annál szembeöltöbb jelenség, hogy trachoma-bacillus valamennyi trachomában szenvedő egyén beteg könytömlöjében megállapítható volt. Ebből gyakorlatilag azon fontos óvórendszabály vonható le, hogy minden tracliomás egyén beteg könytöralője egészben kiirtandó. A befejező részben M. rövid összefoglaló visszapillantást vet a trachoma aetiologiájára és kortanára, s néhány eddig kellőkép meg nem magyarázott jelenséget iparkodik elméletileg kimagyarázni. A trachomát egységes ok, az általa felfedezett bacillustól előidézett oly betegségnek tartja, mely klinikailag több alakban nyilvánulhat. A betegség megjelölésére ez idő szerint használt több elnevezés közül csak kettőt: a trachomát és a granulosát tartja alkalmasnak, mely két elnevezés úgy viszonylanék egymáshoz, mint a diphtheria és diphtheritis. A trachoma név csak a baj okát, de nem a klinikai alakját jelenti. Nem kételkedik, hogy a trachomát a trachoma-bacillus által termelt méreg okozza; a trachoma bacillusának a kötöhártyán való megfogamzását megkönnyíti a conjunctiva hurutos, alkalikus volta, s a bacillusok elszaporodására különösen kedvezőek a felső áthajlási redönek számos kehely mirigyei. A conjunctiva ránczai, a köztük felgyülemlő nyák föfészkei a trachoma mérgének s ebből magyarázható, hogy a conjunctiva lemosása illetve ledörzsölése sublimatba vagy akár tiszta vízbe mártott vatta-csomóval a gyógyulást sokkal inkább segíti elő, mint a lapis-ecsetelések, s ugyanezen okból van oly sokszor meglepően jó hatása az áthajlási redő kimetszésének. Hogy méreghatásról lehet szó, a mellett szól azon tapasztalat, mely szerint a tracho
