Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
Manolescu1 1880-ban sajátságos kísérleteket végzett, melyeknek lefolyását nem vagyok képes teljesen megérteni. A mennyiben kevesebb érdeklődésre tarthat számot, csak eredményeit említem, melyeket törvénybe foglalt s a melyek Javai négyzetes elméletét volnának hivatva támogatni. „Ha a világítás nem változik, a világító pontok láthatósága átmérőjük négyzetével arányos.“ „Ha a világítás változik, akkor a (világító) pont távolságának a fényforrástól és ugyanazon pont felismerési, távolságának szorzata egy constanst ád.“ Ugyanez a törvény szerinte (világítót vonalkákra is áll. Kísérletei kevés esetre vonatkoznak: nem világítja meg a kérdést és nem nyújt absolut számokat. Uhthoff így értelmezi Manolescu törvényét „A látás kezdeti szöge (a mely alatt a tárgyak láthatóvá kezdenek válni) fordítva arányos az intensitás négyzetgyökével.“ Ugyancsak Uhthoff értekezéséből (és a .Michel Jahresbericht-jéböl) idézem Macé de Lépinay és Nicati2 3 dolgozatát, a melyben épen fordított törekvést látok érvényesülni: vagyis arra akarják felhasználni a látási élességet, hogy a színkép különböző helyeinek fénygazdagságát eldöntsék. Szerintük már Herschel így állapította meg a színképnek fényben leggazdagabb pontját, a mennyiben nyomtatott sorok fölé vetítette a színképet és azt vizsgálta, hol tud legkönnyebben olvasni. Snellen és Landolt szintén beszélnek a fénymérés egy ilyen alakjáról, mely azon alapszik, hogy két különbözően megvilágított területen, melyek közül azonban az egyiknek megvilágítását ismernünk kell, meghatározzuk a látási élességet. Macé de Lepinay és Nicati abból indulnak ki, hogy két fénymennyiség egyenlőnek vehető fel, ha azok ugyanazon szemlélőre egyforma hatással vannak, vagyis ha az illető egyformán lát a két megvilágításban, vagy ha a két világítás különböző színű, de az illető egyformán lát mellettük, mikor is a szín nem játszik szerepet. A látás élességét tehát egy olyan tényezőnek tekintik, a melylyel az objectiv fénynek azt a mennyiségét meg kell szorozni, a mely a spectrum bizonyos tájékába esik : így azután a látás élessége egyforma lesz a színkép minden részében, a sugárhosszak különbözősége daczára. Már előzetes vizsgálataikban megfigyelték a látásélességnek értékváltozását egyszínű fényben, mikor is azt találták, hogy az ép színérzésü szemben a görbe kisebb eltérést mutat, mint a színvak szemében. Majd megállapították, hogy legnagyobb a látás élesség értéke, tehát az a szög értéke a legkisebb a sárga színben, közel aD vonalhoz. A megvilágítás csökkentésével kékesviola színben lassabban száll alá az észrevevés, mint a kevésbbé megtört sugarú színekben, ellenben a vörös túlsó szélétől egészen a zöldig — a fény megoszlása törvényesen állandó marad. A rendes szemek között is sok egyéni eltérést találtak; színvakoknál azonban ez eltérés óriási. Ok ugyanis három vörös-színvakot és egy zöldszínvakot vizsgáltak. Az első csoport a vörösszínű fényben rosszul, sárgában igen jól, a zöldben pedig jobban lát, mint a nem színvak, ellenkezőleg áll a dolog a zöldszinvakra nézve. A színvakságnak e két alakját fel is állítják Hering ellenében. Kísérleteikhez, mint a fentiekből már kitűnik, színképelemzőt kellett 1 Manolescu. Recherches relatives á l’acuité visuelle. Annál. d’oc. 1880. 55. old. 2 Macé de Lépinay ct W. Nicati. Recherches sur la comporaison photométr. des div. part. d’une mérne spécire. Ann. de Ch. et de Ph. 1881. et 1883 3 Experiences relatives á l’influence de l’écláirage sur l’acuité visuelle. Arch. d’Ophth. T. III. p. 37. 297
