Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
289 nem egyformán világítja meg, mert a kettő nincsen egymással teljesen szemközt. Ha a tolóka kétfelé nyílnék s a fényforrás a középen volna, úgy a megvilágítás egyenletesebb lenne: így annál kisebb a megvilágítás Wolff bérgx szerint, mentöl távolabb van az illető pont a középponttól. Ez pontosan megállapítható photometriás úton is, de a fénysugarak nyalábszerü vetítödésének törvénye is megmagyarázza ezt. A szemközt eső helyre sokkal több fénysugár kerül, míg a széli részek annál kevesebb felületi megvilágításban részesülnek, mentői távolabb vannak a fényforrás közzéppontjával szemben eső helytől. Gyakorlatilag könnyen ismételhető Treitel1 2 kísérlete, a ki tágra nyitott ablak mellett átlátszatlan papírlappal takarta el a Förster-féle photometer fehér lapját, ezen a papírlapon azonban két kis nyílást készített, egyet a lámpával szemben, egyet pedig egészen a szélen: a középső nyilas fényes megvilágításban részesült, a széli nyílás azonban csak felényire volt megvilágítva. Ebből látható, hogy a beszolgáltatott fénymennyiség nem áll egyenes arányban a nyílás nagyságával. És hogy az 1—2 cm. vastag, 5 cm. hosszú vonalalakok nem adják 30 cm. távolból a szem középponti látási élességét, azt nem kell külön hangsúlyoznunk. Középpontban jelentkező vakfolt (centrális scotoma) így ki nem mutatható ; de a. farkassötétségnek az az alakja sem, mely a középponti látási élességet érinti, bár a látótér megszükülésére következtethetünk abból, hogy a középponti látás erősebb megvilágítást igényel. Vagyis a fenti vizsgálójelek óriási nagy szög alatt jelennek meg a szemben: ám ha kisebb látási szög (nem 206", vagy 103") mellett kisebb próbatárgyakkal vizsgálunk, akkor ez az ellenvetés veszít erejéből. Csak az képezheti meggondolás tárgyát, hogy szabad-e fényérzés szempontjából olyan szemeket összehasonlítani, melyeknek nappali világosság mellett különböző a látási élességük. Igaz ugyan, hogy a gyakorlat számára épen az a fontos, hogy valakinek látási élességének értékét, mely nappali, vagy még inkább bizonyos ismert és állandósított mesterséges megvilágítás mellett állapíttatott meg, összehasonlíthassuk könnyen azzal a látási éleséggel, melylyel ugyanannak szemei bírnak bizonyos ismert, de kevesebb megvilágítás mellett. Erre törekedett Landolt, mikor a Förster-féle pliotometerbe3 a Snellen-féle próbabetiikböl illesztett be néhány kis sort. A Förster-féle photometernél is időre van szüksége a látóhártyának, hogy a mérsékelt fényhez alkalmaz odhassék (adaptálhasson). Ez tossága a Förster-féle photometernél. Schmidt-Simpler a hemeralopiának felismeréséről a következőkben emlékezik meg: a diagnosis! objective is felállíthatjuk, ha a látás élességét mesterségesen leszállított világosságnál mérjük meg. Erre a czélra felhasználhatjuk a Förster-féle photometert: egy sötét szekrényt, melyben próbabetük vannak változtatható fénymennyiség által megvilágítva. E vizsgálatnál kitűnik, hogy a fényérzéklés alsó határa (untere Reizschwelle4) hemeralopiánál magasabbra rúg. Ha távolban akarjuk a látás élességét megállapítani, akkor a nappali fényt azáltal mérsékeljük, hogy a vizsgálandónak közvetlen szemei elé tartunk egy 1 Wolffbery. Über die Prüfung des Lichtsinnes. Graefe’s Arch. XXXI.. I. 1. 2 Treitel. Graefe’s Arch. f. Ophth. XXXIII. 2. 3 Landolt. Photométrie a Wecker és Landolt ..Traité Complet"-jében. I. öli. 4 Eulenburg. X. 292—294. III. kiadás. 6—10-szeres különbségeket adaptálás fon-1
