Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-10-30 / 4. szám

tartják magukat és egyik dendritből a másikba látszanak betérni, de azért a háló képzésében szintén részt vesznek. A sejt magvában fibrillumok nem mutathatók ki. A magosa igen jól színezödik és benne számos, néha 15—20 apró szemcse látható. Ha a metszés a sejt peripheriájához közelebb történik, úgy a sejtmag a tinóm fibrillumokon keresztül, melyek a sejttestet keresztiilkasul átjárják, mintegy áttünik

Gyakran előfordul, hogy nem a sejtben lévő fibrillumok impraegnálódnak, hanem a pericelluláris háló, a mely igen tág nyílásokkal bir. E sejteken azonban a nyúlványokban lévő iibrillumok azért legtöbbször jól láthatók. Minden valószínűség szerint e háló azonos az úgynevezett Golgihálóval. A ganglionsejtekböl az idegrostrétegbe haladó axonban annak kezdeti részén a fibrillumok elég világosan láthatók. A fibrillumok magatartásáról e rétegben később még lesz szó.

Embden, fiiclschowskij és Bartels oly fibrillumokat írnak le, a melyek egyik peripherikus dendritből a másikba mennek át, a nélkül, hogy a sejttesteket érintenék.

Bartels néhányszor két sejt között direkt fibrilláris összeköttetést látott (Bogid, Tlmnlwffer és Greeff-t'é\e ikersejtek). Embden sem, valamint én sem találtam eddigelé ilyenekre, úgy hogy valószínűnek látszik, hogy ezek a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak és épen e miatt nem bírnak a normális morphologia megállapításában nagy és semmiképen sem döntő jelentőséggel és inkább fejlődési rendellenesség számba mennek.

Eendkivüli fontossággal bir a ganglionsejtek dendritjeinek elágazódási módja. Egy és ugyanazon metszeten egy ganglion-sejtnek teljes arborisatiója nem látható és csupán seriás metszetek összegezéséből lehetne összállítani. A dentritek finomabb és finomabb ágakra oszolnak és hogy végre hol lép ki a ganglionsejt dendritjeiből a fibrillum, az egyáltalán nem állapítható meg. A ganglion sejtek legfinomabb végágai a belső plexiformis-rétegben vannak és ennek tanulmányozásával tulajdonképen a ganglionsejtek sclerális és a bipoláris sejtek vitrális végágainak ismeretére törekszünk.

A belső plexiformisréteg jó impraegnatioja ritkán sikerül. Azt lehet mondani, hogy e réteg utoljára impraegnálódik az összes rétegek közt.

Jól sikerült készítményeken e réteg nem áll egyébből, mint igen finom és kevésbbé finom fibrillumok által keresztül-kasul szőtt fonatból. Az újabb időben azon nézetnek is akadtak hivei, hogy ezen plexiformis-réteget tulajdonképen egy continuális háló képezné. Én a legszorgosabb vizsgálat daczára sem találtam helyeket, hol kétségtelen anastomosist megállapíthattam volna. Az Ítélettel igen óvatosnak kell lennünk, ha e réteget vizsgáljuk ; a szorosan egymásfölé rendelt idegfonál kákát, mondjuk fibrillumokat, gyakran egy niveauban képzeljük és így mintegy egymásba folyni látjuk őket, azonban behatóbb vizsgálatnál a magassági ktilönbözetet mégis észreveszszük. A kérdés eldöntésénél irányadóul szolgálhat a fibrillumok haladási iránya. En minden esetben követni tudtam a megfigyelt idegfonalkát kezdettől egész addig, míg vagy szabadon látszott végződni, vagy meg volt szakadva. Egy hálónál, a melynek képzésénél megszámlálhatatlan idegfonál működik közre, legalább is zavarba kellene jönnie itt-ott, ha egy és ugyanazon fonal direkt folytatását keresnök, mert hiszen a fibrillum mint egyed a hálóban megszűnt létezni. Az elbírálásnál tekintetbe veendő az is, hogy a fibrilláris módszerekkel a Müller féle támasztó szövet rostjai is impraegnáltatnak és így előfordulhat, iiogy az idegfonál alkalmas fordulatainál ezekkel együtt egyes helyek hálórészlet benyomását teszik. Ily esetekben a színárnyalat az, a mely útba-