Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
275 szítményeiraet azonban nem tarthatom tökéleteseknek, bár a tény konstatálására, hogy itt fibrillumok szintén vannak, elegendő bizonyító erővel bírnak, sőt azt is engedik sejteni, mintha a pálczikákban egy vastagabb és a csapokban néhány finomabb fibrillum volna. A fibrillumok a sejtek hosszirányában haladnak és a külső magcsás réteg határán eltűnnek. A pálczikákban látható fonal emlékeztet az úgynevezett Bittér-féle tengelyfonálra, a mely hosszú viták tárgyát képezte egykor, a melyeknek végeredményeképen nem fogadták el bebizonyított tény gyanánt, hogy a pálczikában tengelyfonál léteznék. Ugyanily sors érte azon felfogást is, mintha a csapok belső tagjában volna tengelyfonál. E neuron fibrilláris morphologiájának megállapításához még további vizsgálódások szükségesek. Nem lehetetlen, hogy az impraegnatiós methodusok egyáltalában nem vezetnek czélhoz a retina külső és belső széli lemezszerkezetének tanulmányozásában, mert ha sikerült készítményeket akarunk nyerni, az impraegnatio oly erős, hogy ezeknek finomabb structurája eltűnik, eltekintve attól, hogy a kezelés alatt a pálczikák és csapok ha nem is hullanak le, de mindenesetre sokat szenvednek. Igen szép tanulmányokat tett Besse néhány gerinczes állat pálczika- és csaprétegének finomabb szerkezetét illetőleg. A Heidenhein-féle vashaematoxylin-methodussal a pálczikákon és csapokon két fonalrendszert figyelt meg: egy hosszirányban haladót és egy spirál fonalrendszert. Az előbbiek szerinte nem fekszenek a sejt mélyében, hanem a sejtek burkai alatt, mintegy annak belső felületén és hogy csupán hosszanti csikolatát képezik-e a buroknak, vagy pedig mint önálló fonalak szerepelnek-e, azt nem tudja eldönteni, de mivel a membrana limitans externán belül nem követhető e fonalrendszer, Hesse azt tartja, hogy a burokkal együtt átmennek a határhártyába. Schnitze e rostokat 1871-ben már látta és bennük neurofibrillumokat sejtett. Schneider 1902-ben e fonalakat a békánál neurofibrillumok gyanánt fogta fel. Hesse szerint ezen fonalas képződmények a pálczikák és csapok burkának mechanikai megtámasztására szolgálnának. A spirális fonalrendszernek ellenben sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít, ezeket neurofibrillumoknak, az idegrendszer vezető elemeinek tartja. Vizsgálatai azonban e fonalak sorsáról a membrana limitans externán belül nem nyújtanak további felvilágosítást, pedig erre igen nagy szükség volna azon lényegbe vágó kérdés eldöntésében, hogy ezen képződményekben tényleg neurofibrillumokkal állunk-e szemközt és ha valóbart ezek volnának az ingervezetö pályák, miként jeleznék a fényingerület haladási irányát ? Igen fontosnak tartanám ismerni a többi retinális neuronnak magatartását is e festési methodussal szemben, mert e leletek bizonyítási erejükben nagyon gyengülnének akkor, ha e kezelésre egyéb sejtek neurofibrillumai nem reagálnának és viszont nyernének bizonyító erejükben, ha hasonló fibrilláris szerkezetet mutatnának a többi neuronok is. Sajnos, ez irányban ezen különben igen jeles dolgozat nem nyújt felvilágosítást. Nem tartozik ugyan szorosan e keretbe, mégis e helyen tartom felemlítendőnek, hogy kutatván az okokat, hogy mért nem sikerül alkoholban fixált praeparatumokon a neurofibrillumok előállítása, véletlenül oly készítményekre bukkantam, hol a csapok a leggyönyörűbben vannak silhouetteszerííleg impraegnálva. Kiváltképen a csapok ellypsoidjai vannak teljesen kitöltve, valamint a külső tag csúcsa olyképen, hogy közte és az ellipsoid között egy kis rész szabadon marad. A myoid és a csapok magvai diffus barna színt vettek fel. A pálczikák contourjai is élesen látszanak, de nem impraeg-18*
