Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-07-31 / 3. szám
242 Berlin azért szól annyira a műtét ellen, mert nagy volt eseteiben a halálozási százalék. 32 esete közül (resectio, exstirpatio) 8 halt meg. 16 operationál, melyeknél a tumor a felső orbitafalon helyezkedett el 6 Ízben meningitis vagy encephalitis után exitus állott be. A sinus frontalis osteomainak műtéténél 11 eset közül 7 végződött halállal. Ez a kedvezőtlen eredmény azonban részint az antisepticus kort megelőző időszaknak tudható be. Torento statistikája szerint 1850—1874-ig 43 operált eset közül 8 halt meg, vagyis 18'6°/o. 1875—1900-ig 59 eset közül 4 halt meg = 6‘77°/o. Számba kell azt is venni, hogy az infectio nem csupán az operatio folytán létesülhet, hanem az orrüreg felül is eszközöltethetik, p. o. ha a daganat áttöri a sinus hátsó falát a közlekedés létrejön a meninxek és orrüreg között, s ezáltal a fertőzésnek is nyitva áll az út. Súlyosbitó momentum, ha ugyanekkor a sinus nyákhártyájának vagy orrüregnek eatarrhalis vagy genyes gyuladása van jelen. Szerző véleménye szerint azonban az ilyen esetek sem contraindicalják az operatiót, mert úgy mond az infectio lehetősége a kellő kifelé való drainage útján inkább kisebbedik. Felemlíti, hogy néha az osteomák nyeletlenek, s önmaguktól ritkán bár, de kilökődhetnek. Az infectiora alkalmat adhat, ha a műtő a daganat nagyságáról tájékozva nincs, ilyenkor az operatio igen sokáig eltarthat, p. o. Knapp esetében egy sinus osteoma kiirtásánál a műtét 5 óráig tartott és meningitist vont maga után. Infectiora alkalmat adhat a daganat erőszakos kifejtésénél esetleg létrejövő repedés. Többször előfordult, hogy az operatio után az addig látó szem megvakult, valószínűleg az opticus sérülése folytán. Osteomák jelenléténél a szemfenék gyakran ép, néha kisfokú papillitis lehet jelen. A bulbnst nyomó daganat astigmatismust is idézhet elő, mely cylindricus üvegekkel corrigálható és a tumor kiirtása után egészen vissza is fejlődhetik. Torento szerint az osteoma vagy exostosis oka trauma is lehet. Miodowski 17 esete közül 12-nél trauma volt az ok. Szerző szerint a szomszédüregek gyuladása is praedisponáló momentum. Berlin a nem traumás és lues által keletkezett osteomákat embryonalis eredetűeknek véli. Cloqaet elcsontosodott polypoknak tartja, Rokitansky ossificált encliondromáknak gondolta. Az osteomák aetiologiája egyáltalában nem egységes- Anatómiailag Cornil és Bouvrier szerint 3 fajt különböztethetni meg. 1. Elefántcsontszerü összeállásúak, melyeknél radiális vagy concentricus csikoltság látható. Ezek sárgásszíntiek és igen kemények. A Havers-csatornácskák hiányoznak belőlük. 2. Compact osteomák szűk Havers- és szűk centrális csatornákkal. 3. Spongiosus osteomák, mely utóbbiak ritkábbak. Újabb időben Franké az orbitának nemcsak csont-, hanem lágy daganatainál is ajánlja a röntgenezést. (Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde. XLII. évfolyam I. kötet.) Genersich Margit dr. A sinus frontalis lappangó osteomája és mucocoeleje egy esetét közli Th. Axenfeld. Utal Birch-Hirschfeld előbbi czikkére és azt mondja, hogy a közlendő esetben is, a melyet a múlt év folyamán operált, a Röntgen-átvilágítás segítségével a műtét előtt lehető lett volna az osteomát kórismézni. Ez ugyanis az orbita felől egy nyákhártyadaganat által volt elfedve. A sinus frontalis az orrüreg felöl szondáztatván, épnek találtatott s átmosása után sem volt semmi kóros rész lelhető.