Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-04-24 / 2. szám
127 hanem azon körülményben is keresendő, hogy a cornea érzéketlen volt, tehát nemcsak a facialis, hanem a trigeminus is hiidve volt. A cornea tehát nemcsak kiszáradt, hanem benne trophikus zavarok is léptek fel, a könyelválasztás szünetelt, sem ez utóbbi, sem a pislogás nem védték meg a külső ártalmas behatásoktól. Nem volt elégséges, ha a beteg szemét állandóan bekötve hordta vagy angoltapasz-csíkkal beragasztottuk, csak akkor kezdett javulni, midőn a szemhéjakat összevarrtam é-3 ezzel egyidejűleg az oculomotorius facialis és trigeminus híidése kezdett visszafejlődni. Igaza lehet Grósz Emilnek, hogy „minden keratitis suppurativa esete, mely trigeminus megbetegedése, resectioja után, vagy facialis-hüdéssel kapcsolatban fejlődik, teljesen egyforma kórfolyamat és infeetio által okoztatik ; ezen infectiót elősegíti az anaesthesia által okozott kiszáradás és azon körülmény, hogy a szem magát sérülésektől kevésbbé tudja védeni“. 3. Egy 36 éves szakácsnő esete azért bir némi érdekkel, mert jobboldali complet oculomotorius-hüdése 6 hét lefolyása alatt Hg-km-kva. teljesen gyógyult, bár luest tagadott- Egy évvel ezelőtt bal szemén volt ugyanilyen bántalma, de a felső szemhéj leesése nélkül. Jelenlegi baja 14 nappal ezelőtt kettős látással kezdődött, felső szemhéját emelni nem tudta. Jobb szeme kifelé kancsalít, csak csekély rotatorikus mozgást végez, pupilla középtág, nem reagál, közelben még nagy betűket sem képes elolvasni, de convex 10 D üveggel a legkisebbeket is. Kettős képeket előidézni nem lehet, úgy látszik, jobb szemével teljesen kizár. Visusa majdnem normális (5/io), szemfenék ép. Az idegrendszer vizsgálatánál kitűnik, hogy a jobb szájzug valamivel lejebb áll, kezein kisfoki! tremor van és patelláris reflexei teljesen hiányoznak. A bőr érzékenysége kissé csökkent. A Hg-kúra prompt hatása következtében egy luetikus bántalomra kell gondolnunk, bár az ilyen recidiváló, gyorsan gyógyuló oculumotorius hüdések tabesre jellegzetesek, mely diagnosis! a patelláris reflexek hiánya és az állítólagos rheumatikus fájdalmak is megerősíteni látszanak. 4. A lagophthalmusnak egyik ritka faja az, midőn a szem csukása azért nem sikerül, mert a szemhéjak rövidek, hegesedés következtében, az úgynevezett lagophthalmus cicatriceus. A lagophthalmust nemcsak egy genyes keratitis complikálta, hanem a retrobulbáris űrben lefolyt gyuladást oly hegesedés követte, hogy úgy a kötöhártyákban pangás, mint magában a szemtekében glaucomás állapot lépett fel, melynek következtében a szem teljesen tönkrement. Egy 59 éves borkereskedő jobb szemhéján anthraxot kapott. Egyik fővárosi közkórház bőrbeteg-osztályán az anthrax ellen carbolinjectiókkal kezelték, hosszú tűvel egészen a mélybe. Az anthrax meggyógyult, mindkét szemhéjon az egész szél hosszában vastag heg maradt vissza, mely a szemhéjakat annyira megrövidítette, hogy beteg szemét csukni nem tudja. A lagophthalmus azonban lassan fejlődött, mert a szemhéjak hegesedése is lassan haladt előre. Majd alul a kötőhártya annyira chemotikus lett, hogy a szemrést majdnem kitöltötte, a külső szemzugot feszítette; ezen chemosis azonban nem volt puha, nem volt vizenyős, hanem solid tapintatú. A cornea alul a középen kiszáradt, gyorsan genyesen beszüremkedett, a mellső csarnokban geny lépett fel és a szem tensioja emelkedett, a beteg fájdalomról panaszkodott. A keratitis kezelése eredményhez nem vezetett, a szem belnyomása emelkedett és ezen okból a prolabáló chemotikus kötöhártyát scarifikáltam, majd a Saemisch-féle keratotomiát végeztem, hogy a genyet a szemből kibocsássam és a tensioemelkedést csökkentsem. A keratotomiát még egyszer kellett ismételni, mert