Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
8 beérték a vetélkedés törvényének felismerésével, de a kóros esetekbe elvileg nem ereszkednek, mint más tudományszakba tartozókba. Az ophthalmologok viszont minden egyéb jelenséget számon tartottak, csak az észreve vés működését, mint agybelit, szívesebben a neurológiába és psychologiába uralták át. Így ez a tárgy a szemészetben gazdátlan és vizsgálatban és az én közleményem, úgy látszik, észrevétlen maradt. Helmholtz,1 miután a vetélkedő látásról kísérleteket leirt, azokból következtet az embernek azon képességére, hogy mindegyik látóterének képeit külön és egymagában, függetlenül a másik látótértől, észrevenni tudja, hacsak egyikével az általa előbb kijelölt és tárgyalt segédeszközöknek nem sikerül a ügyeimet egészen ezen egy látótér tárgyaira lekötni. Ez a tény fontos, mert belőle következik, hogy mindegyik egyes látótérnek tartalma öntudatunkra jut, a nélkül, hogy a másikkal szervesen összeolvadna és hogy a két látótér közös képpé olvadása, ennélfogva a hol megtörténik, lélektani folyamat. Továbbá mondja:2 3 „a két látótér benyomásainak egybeolvadási alakja a tárgyak testies szemlélése. A hol ez a két kép milyensége miatt cserben hagy, beáll a látómezők vetélkedésében mutatkozó megingása a figyelemnek, ha csak ez az egyik mező élesen rajzolt határolásai által megkötve nincs. Fentebb előadtam a módokat, melyekkel a figyelmet az egyik látómezőre lekötni és az ingadozásnak véget vetni sikerül. Ez által különösen lehet bebizonyítani, hogy ez a vetélkedés csak a figy elmezés tüneménye.1'1 • Hering2 Ewald pedig azt mondja, hogy általánosságban, ha az egyik látóhártyán éles határokkal biró kép van, az éles határ a közös látómezőben látható lesz, mert ez a másik szemnek nem éles határokkal biró képe felett győzelmet fejt ki és az ennek megfelelő érzékelést mintegy elnyomja. Ezt a határvonalak túlnyomóságának (praevalentia) nevezhetjük. De továbbat kimondhatjuk, hogy ha a két látóhártyaképben határvonalak úgy haladnak, hogy csak egy-egy ponttal feküsznek felelkezően, akkor egymást keresztezni látszanak, de úgy, hogy majd az egyik, majd a másik kép határai kerekednek felül. Ezt a határok vetélkedésének nevezhetjük. A határvonalak túlnyomóságának és vetélkedésének jelentősége abban fekszik, hogy általuk a két látóhártyakép egybeolvadása gátoltatik és hogy mindegyiküknek bizonyos önállóság biztositfatik. A két látóvonal összetörésében való ingás a két képnek elkülönülését támogatja. A sokféle alakú klinikai esetek csak néhányat hadd említsem fel. Egyoldali alkalmazkodási bénulással bírók jól olvasnak, különösen ha a baj elavult és beletörődtek: felemás fénytöréssel bírók szintúgy; oldali pupillát habozás nélkül készíthetünk, a két szemen nem felelkezően elhelyezve is; jól látó szem mellett a másikon cataractát bátran operálhatunk, mert a támadó nagy túllátás miatt a kétszemes nézés csak eleintén alkalmatlan, a javító erős convex-üveget pedig nem akarják viselni. Kétféle fénytörést üveggel ne egyenlítsünk ki, mert megrontjuk a szóródásos képek feltisztításával a kiválás folyamatát, hiszen a zavaros kép megderitését jobban elvégzi a természetes úton a másik jobban látó 1 Physiol. Optik 1896. 921. lap.- Physiol. Optik 954. 1. 3 Hermann, Physiologie III. k. 380—385 1.: Priivalenz der Conturen. Wettstreit.
