Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1902-10-26 / 5. szám
72 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1902. 5. sz. magyarázza, mint Elschnig. Hangsúlyozza azonban, hogy vannak foltszerű sarjadzások a sugártestben és azt is, hogy pangásos papillánál előfordulhat elsődleges látóidegoedema is. V. Hippel (Heidelberg). A coloboma n. optici typicas keletkezési módját tanulmányozhatta egy olyan házinyúl ivadékain, a melynek magának colobomája volt. A későbbi generatio 20%-ban örökölte ezt a bajt. Az ébrényeket a 13—18-dik napokig vizsgálta és pedig 112 szemhólyagot, a melyek közül 23 esetben colobomát konstatált. A coloboma úgy keletkezik, hogy mesodermaeredetű réteg lécz alakjában megakadályozza az ébrényi szemhasadék bezárulását. Eleintén ez a lécz oly keskeny, hogy az ébrényi szemhólyag két fala már csaknem érintkezik; később azonban ez a mesoderma réteg mind jobban megnagyobbodik. A 16-dik napig a szemhólyag fala és belső tartalma egyforma lépésben fejlődik: ettől kezdve, de különösen a 18-dik naptól kezdve a szemhólyag fala ránczokat mutat; a látóhártya a mesodermás rétegen átcsap s így egy kottőzetet képez, melynek külső részlete tehát visszás elhelyezésben mutatja a látóhártya rétegeit. További növekedés után a látóhártya beemelkedik egészen a szem belsejébe, mindig azonban e mesodermás lécz vezetése mellett. Hogy a coloboma területén hiányzik a chorioidea és a tiilkhártya belső részlete, ez másodlagos tünet. Ilyen korai állapotban a colobomát környező mesoderma még nem különült rétegekre. Minden más mellékkörülmény ki volt zárható, úgy hogy egyedül az öröklés maradt fenn és pedig az apai ágról. A coloboma akadályozott fejlődés eredménye. Wagenmann (Jena) egy asszony leszármazottainál talált colobomát: az anyánál és három gyermekénél, — három különböző apától. Landolt (Páris) arra emlékeztet, hogy Horner a látóidegfő látszólagos gyuladásáról (nagyfokú hypermetropiánál) azt mondotta, hogy úgy néz ki, mintha egy igen nagy látóhártya be volna szorítva egy kis szembe. Haab (Zürich) azt kérdezi, hogy szerzett (irideotomia) colobomák nem öröklődhetnek-e át. Wagenmann (Jena) a szemhéj érzésteleníti-ere aethilchloriddal sajátságos kis irányító, illetőleg szórókészüléket alkalmaz a rendes aethylchloridot tartalmazó csőre; a szemet kis kaucsuklemezzel és gaze-al védi s így az aethylchloridot szemhéj műtéteknél, abscessusoknál és könytömlő kiirtásoknál (30 esetben) a legjobb eredménynyel használja. Schmidt-Bimpler (Halle) felemlíti az acthylchloridnak azt a hibáját, hogy a mélyebb rétegek azért mégis csak érzékenyek maradnak. Franké (Hamburg) a Schleich-féle infiltrátiós érzéstelenítést jobbnak tartja. Augstein (Bromberg) azt tapasztalta, hogy a Schleich-féle érzéstelenítésnél a sebszélek nem egyesülnek oly szépen. (Egyedül álló tapasztalat. Kef.) Aethylehloriddal jobb eredményt ért el. Wagenmann zárszavában kiemeli, hogy ha mélyebben dolgozik, mint a milyen mélyen az aethylchlorid érzéstelenít, akkor cocain-oldatba mártott tupfereket használ. (Czélra nem vezető és igen költséges eljárás. lief.) Pflüger (Bern) arról beszól, hogy milyen módokon iparkodnak a berni szemklinikán kikerülni az altatással járó kellementlensógeket. Egy olyanféle gépet készíttetett, mint a minőt Geppert ajánlott. Ezzel a géppel lehetőleg kevés chloroformot kap a beteg; ezt a chloroformot levegővel keverve lélegzi be s emellett a légzés mesterséges fentartásáról a Kronecker-féle készülék gondoskodik. Az arczot nem borítja be és nem takarja el, a mennyiben egy csövön át jut a chloroform az orrba. így nagyon nyugodt, mély s veszélynélküli alvást érhetünk el. Nieden (Bonn) az altatásnak új módjára utal, a mit scopolaminnak bőr alá való fecskendősével érhetünk el. Három bőr alá fecskendés a műtét előtt; egy közvetlenül, egy fél és egy egész órával a műtétet megelőzőleg. Thier (Aachen) nagyon meg van elégedve az aetherrel. Laqueur (Strassburg) szerint a thymus hyperplasiája veszélyes lehet a chloroformnarcosisfa. így még a legjobb módszert.sem lehet feltétlenül veszélytelennek kijelenteni. Schönemann (Saarbrücken) a scopolanimmal való altatást veszélyesnek tartja. Ha az orrot cocainozzák, akkor a chloroformnarcosis kevésbbé veszélyes. Mayweg (Hagen) chloroformozás előtt felnőtteknek morphiumot fecskendez be. Óva int azonban, nehogy ezt gyermeknél is megkísértse valaki. Elschnig (Bécs) az aethert védelmezi. Iszákosoknál aether és chloroform adandó. Egyébként (igen helyesen) nem hiszi, hogy a narcosisról szóló vita épen szemorvosok között fog dűlőre jutni. Aagstein (Bromberg) mély narcosist kíván szemműtétekhez. Ez a chloroform mellett dönt. Fachs (Bécs). Scleritis posterior esetéről beszél. Eg'y 16 éves fiúnál előbb a jobb, majd a bal szemen fájdalmak léptek fel, a látólesség csökkent. A látóidegfő vérbő, a látóhártya palaszint mutatott a macula környékén. Ez a hely azonfelül előre is emelkedett, úgy hogy jelentékenyen hypermetropiás beállítást mutatott. A kötöhártya vörös és kissé duzzadt; az episclerális kötőszövet is részt vett a gyuladásban. A baj nehány hét lefolyása alatt gyógyult. Nem hiheti, hogy a látóhártya vagy az érhártya betegségével álljon szemközt, mert a baj nagyon gyorsan javult és nyom nélkül fejlődött vissza. A fájdalmak a sclerát tették előtte gyanússá. Schloesser (München) nehány hét előtt teljesen analog esetet látott. Peters (Rostock) is látott ilyet egy idős hölgynél, kinél szintén intermittáló elsötétedések léptek fel. Abban különbözött Fuchs esetétől, hogy a teke kis fokban kidülledt és a szemfenékben határozott vizenyő volt kimutatható. Később a mellső részletben is megjelent az episcleritis. Pflüger (Bern) azt hiszi, hogy ilyen folyamat a nagyfokú rövidlátók hátsó scleroticochorioiditise is. Stock (Ffeiburg) kísérleteinek eredményéről a következőkben számolt be, Általános, a véráram útján való fertőzés után házinyulaknál igen gyakori az áttétel a szivárványhártyában. Mentői súlyosabb a fertőzés, annál gyakoribb az áttétel. A szétszórt foltos érhártyagyuladás nem szükség szerint giimőkóros eredetű. Csomós, göbös iritis és szétszórt foltos érhártyagyuladás pyocyaneussal való fertőzésre is keletkezhetik. A göbös iritis meg is gyógyulhat, mint egy egyszerű szivárványhártyagyuladás. Tehát a vérárammal a szembe kerülő baktériumok ott könnyű gyuladást okozhatnak. Hogy az egyik szemre gyakorolt inger (Moll-féle elmélet) elősegítené a másik szem metastasisos megbetegedését, arról nem mer nyilatkozni. 18 állatnál vitt be a véráramba gümő-bacillust. Mindannyinál gümös iritis és Szétszórt foltos érhártyagyuladás keletkezett. Egy eset gyógyult. Uhthoff (Breslau) is látott gümös chorioiditist meggyógyulni. Roemer (Würzburg) hasonló kísérleteket végzett, melyek ugyanilyen eredményre vezettek. Azt hiszi, hogy a szem leggyorsabban metastaticus úton közelíthető meg s hogy a sympathicus ophth.-nál is valószínűleg ezt az utat kell figyelembe venni. Wagenmann (Jena) felemlíti, hogy ö már régebben közölte meggyógyult érhártya-gümökórnak kórszövettani leletét. Vossius (Giessen) azt hiszi, hogy létezik olyan szi várványhártyagyuladás is, melynél klinikailag gürnöt vélnénk látni, de a mely mégsem gümőkóros alapon fejlődött ki. Axenfeld (Freiburg) hangsúlyozza, hogy Stock kísérleteinél a gyakori metastasisok oka az a körülmény, hogy Stock a vénákba fecskendezte be a fertőző anyagot, míg az eddigi kísérletezők főkép a bőr alá juttatták el azt. Egyedül a macska kap gyakran metastasist, még bőr alá fecskendés után is. Volkmann (Berlin) a mágnesek gyakorlati alkalmazásáról beszélt. A nagy mágneseknek igen nagy súlyuk mellett nincs olyan nagy hordképességiik, mint a kisebb súlyú, 'kihegyezett, elnyújtott sondaszerü mágneseknek. A nagy mágnesnél az eltávolítandó idegen test súlya nem játszik szerepet, mert hiszen az sokkal nagyobb erővel rendelkezik, hogysem a szilánk súlya szerint fejthetne ki ellene számbavehetö ellenállást. A szilánk alakja azonban igen fontos, Ezeket a nagy mágneseket csak a legnagyobb elővigyázattal szabad a szemhez közelíteni. Л kihegyezett mágnesnél az az irányadó, hogy mentői kisebb a szilánk átmetszete, az annál nagyobb erővel vonatik a mágneshez, (a szilánk súlyával arányosan). Áz ilyen mágnes kipróbálására 1 mm. átmérőjű és 5 mgr. súlyú aczélgolyókat ajánl. Nem kell sokkal vastagabb sondás mágnest választani, mint az eltávolítandó szilánk átmetszete. A mágnes súlya ne legyen nagyon nagy. Egy 200 gr. súlyú mágnes fele olyan erőt fejt ki adott körülmények között (2 Volt, 2 Ampere, 20 mm. szabadon álló hosszúság, 1 mm. vastagság, a próbatest súlya 5 mg.), mint egy 700 gr. súlyú és harmadrész annyit mint egy kilenczszer olyan nehéz mágnes. Az előadást érdekes bemutatással fejezte be, a melylyel bebizonyította, hogy a 80 kg. súlyú Haab-féle mágnes nem fejt ki nagyobb erőt, mint egy 12 kg. súlyú sondás mágnes, melynek működésbe hozatala csak Vs-ad rész annyi elektromos erőt igényel. Haab (Zürich) a nagy mágnes alkalmazásáról tartott előadást. Tíz év alatt 170 esetben használta a mágnest és pedig 86%-ban sikerült az idegen testet eltávolítani. 34 esetben a szilánk valóban az ideghártyába volt beékelve: ezek közül 28 extraháltatott. 134 esetben volt az idegen test a szivárványhártya és a lencse mögött, ezek közül 83%-ban sikerült az eltávolítás. Á kis kézi mágnest az előadó az utolsó 38 esetben egyáltalában nem vette igénybe: az előző 120 esetnél pedig csak három ízben. Még a mellső csarnokból is a nagy mágnes segélyével hozta ki a vasszilánkot. Az esetek 30%-ában jó látóélesség maradt vissza. 19 esetben a teke megmaradt, de a szem megvakult. Végül egy esetről beszól, melynél a diagnosis és a therapia különös nehézségekbe ütközött. Csak abból bírta megállapítani, hogy a tükörrel látott fehéres tömeg vasszilánk, mert áramzáráskor az megrezdiilt. Hogy biztosan orientálódhassak, a szembe előbb discissiós tűt szúrt be, a melynek szabadon álló végét tükörrel ellenőrizte. Ennek segélyével tudta csak megállapítani az idegen test helyét. Schreiber (Magdeburg) nagyon dicséri a Volkmann-féle mágnest. Mayweg (Hagen) nem tartja nélkülözhetőnek a kis mágnest sem. Nem tanácsos mindent a mellső csarnok felöl eltávolítani (sepsis). Schloesser (München) látta, hogy igen erős mágnes az irist megtépte, megszaggatta. Haab azt feleli Maywegnek, hogy a sondás mágnes új üvegtesti sérüléseket okoz; a nagy mágnessel ezt el lehet kerülni. Leber nem hiszi, hogy a beékelt szilánkokat be lehessen vonni a mellső csarnokba; sőt azt is hiszi, hogy némely szilánkot épen semmi módon sem lehet megmozdítani. Volkmann egy példát mond erre. Ha a szilánk igen karcsú, kihegyezett, akkor annak hegyére a legerősebb mágnes is igen kis erővel képes csak hatni. Az ilyen szilánkot gyenge szöveti ellenállás is alkalmatlanná teszi az eltávolításra, kisértsük bár azt meg a legerősebb mágnessel.
