Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1902-10-26 / 5. szám

1902. 5. sz.

0 RV О S 1 HETILAP — ВZ E M ESZE T

73

Franké (Hamburg) a Röntgen-féle eljárás hasznáról beszél tekemögötti megbetegedéseknél. Majd a Krönlein műtéti módját dicséri s öt esetéről számol be. Egy esetben nem talált daganatot s daczára ennek az exophthalmus mégis visszafejlődött.

Wagenmann (Jena) hangsúlyozza, hogy Röntgen-sugarakkal nem lehet biztosan megállapítani, hogy az idegen test a selerában iil-e vagy sem.

AxenfeU (Freiburg) felemlíti, hogy egy nagy könymirigyrák csak nagyon elmosódott Röntgen-árnyékot vetett.

Schmidt-Rimpler (Halle) sondával érinti a tekét s így dönti el, hogy intraocularis daganattal van-e dolga; a daganat felett kemény a tapintás, úgy hogy a sonda nem mélyed ruganyosán a tekébe.

Fuchs (Bécs) hangsúlyozza, hogy sokszor lehet retrobulbaris daganatot Krönlein műtéti módjának mellőzésével is eltávolítani.

Guttmann (Berlin) exophthalmus esetet jód segélyével gyógyított meg.

Franke azt válaszolja, hogy a halántéki oldalon fekvő új képletek egyedül Krönlein műtéti módjával távolíthatók el. Ha a röntgenezés positiv eredményt adott, lehetőleg korán kell operálni, hogy az exenterabo (dkerültessék.

Krückmann (Lipcse) empirikus megállapodásokról beszél, melyeket iritis syphilüicánál köret. Erythemas, papulás és tuberosus alakokat különböztet meg. A fibrinosus iritist roseolás alaknak tartja s egy rangba helyezi az elsődleges erythemas anginával. Hogy az efflorescens kitörések mindig a látólik körül keletkeznek, annak szerinte boneztani oka van. Ezek körkörös elhelyezést nyernek a szivárványhártya kis körében. A tuberosus syphilideket elkülöníti a gummás alakoktól. Felemlíti azokat a melléktüneteket, melyek az iris lueséfe jellegzetesek s a melyek közül az elszinesedés és az edényrendszer elváltozásai említendők.

Haab (Zürich) a gümös iritisre nézve a tuberkulin befecskendést tartja kórismézönek.

Krückmann válaszában kifejti, hogy a lueticus göbök vörösek, a giimösek pedig véredényekben szegények, ezenkívül pedig mélyebben is feküsznek. A gelatinaszerü exsudatio úgy jön létre, hogy a guminak áttörnek a mellső csarnokba. Ez a tünet nem kórismézi biztosan a luest.

Axenfeld (Freiburg) és Nuito (Tokio). Az inhártyában létező sajátságos idegszálakról értekeztek. Axenfeld már 1893-ban kimutatta, hogy rendes szemben gyakran feltalálható egy ideg, mely a sugártest mögött függélyesen halad át a selerán, mely körülbelül kétszer oly vastag, mint egy közönséges ciliaris ideg. Ez az ideg az érhártya feletti térben két ágra oszlik : egy szélesebb mellső és egy keskenyebben visszahajló ágra. Különös, hogy ez az ideg nem követhető a selerán kívül, mert intrasclerális lefutású végződése egy ciliaris idegnek. Végső ágai kórkörösen a corpus cibaret ágazzák be. Ez a lelet igen gyakori, de nem állandó. Rendesen csak egy ilyen ideg lelhető egy szemben. Körülbelül azt a benyomást teszi, mintha a túlságos hosszú idegpályának ilyen megtörés segélyével új területre volna szüksége.

Schirnur Ottó. A könyehálasztás és a könyek elvezetése a tömlő kiirtása után. Előadó 50 olyan betegnél, a kik 3—8V2 év előtt vetették magukat alá a könytömlö kiirtásának, tudakozódott a későbbi állapot iránt s megállapíthatta, hogy az esetek féle a műtét után lényegesen javult, a könyezés megszűnt. A másik felének a szobában nem könyezik a szeme, de szeles időben igen.

Az embernél a könymirigy nem sorvad el: ha az esetleges kötöhártyagyuladás, eversio vagy ectropion kezelése czélhoz nem vezet, akkor a szemhéjé könymirigyet kell kiirtani.

Axenfeld hangsúlyozza, hogy műtét előtt minden esetben könyezik a szem. Hogy ne legyen ectropion, nem szabad a sebet közel készíteni a szemzughoz.

Simon (Bern; Pflüger assistense) ajánlja, hogy oldott paraffint fecskendezzenek be a könytömlőbe. Ennek segélyével a kiirtás különben nehézkes technikája rendkívül könnyűvé válik.

Greeff (Berlin) azt hiszi, hogy a kötöhártya, mint lapszerinti mirigy működik, mely a könymirigy kiirtása után még mindig elég könyet választ el.

Wogenmann-nak hasonló tapasztalatai vannak, mint Schirmernek. A könymirigy kiirtását veszélytelennek tartja.

Mayweg a könymirigy kiirtásával évekig vár.

Pflüger a szemhéji mirigyrészletet "зткгап távolította már el, s nagyon meg van elégedve.

Wolff (Berlin) villanyos szemtükrével és villanyos árnyékpróbálójával elért eredményeiről beszélt. A kis szemtükör kitűnő, világos, tiszta, reflexek által nem zavart képet ad; a szoba besötétítóse nélkül is alkalmazható. Egyetlen, de egyelőre nagy hátránya, hogy accumulator vagy sok ellenállás beiktatása kell hozzá. Vonalszerű kis fényforrást használ. A tükör nyitása egy milliméter átmérőjű. A mérőszalag Ví D-nyira van kiszámítva. Az esetek 80%-ában a tengely állása l°-nyi eltérésig pontosan volt megállapítható. A vizsgálatot homatropin nélkül végzi: szabad kézből, változtatott (labilis) távolságból. Az árnyékpróba, mely eddig alig volt egyéb megbízhatatlan ellenőrző eljárásnál, az ő módszerével a legpontosabb vizsgálati móddá alakult, a melynek segélyével a szem egész fénytörése, tehát az astigmatismus is, 1/4 sőt У10 I) értékig, a tengely állása pedig l°-nyi eltérésig pontosan m'egállapitható.

Gullstrand (Upsala) a macula lutea színéről értekezik. 0 olyan szemeket vizsgált, melyek nagyfokú sérülés következtében (a mellső részt érvén) enucleáltattak. A tokét a műtét befejezéséig phys. konyhasóoldatba helyezi; ott a szükséghez képest felnyitja, mire néhány perez múlva az ideghártya megduzzad s elkezd leválni. Ez a leválás óvatos rázogatással elősegíthető. így hat tekét volt alkalma vizsgálnia; csak

egy esetben észlelte a rendesnek tartott (Schmidt-Rimpler) sárgás színeződést : ez esetben is ez a szín túlterjedt a maculán; ennek okát vérbeivódásban keresi. Hogy talán a sárga színt az oldat, vagy a víz kilúgozta volna, azt Gullstrand annál kevésbbé hiszi, mert a vérbeivódás színe sem tűnik el. így a tiikri leletet a boneztani lelet is megerősíti : míg a régi felfogásban e kettő közt lényeges eltérés volt.

Schmidt-Rimpler (Halle) mégis azt hiszi, hogy a maculában van valamilyen sárgás festanyág. Azt megengedi, hogy a barna színeződés már hullatünet. Gullstrand eseteiben a festanyagot a viz kimosta. Ő tárgylemezen, nagyítóval végezte vizsgálatait.

Sattler egy teljesen ép szem macii Iáját, vizsgálta Heringgel együtt. A macnlát saját üvegtestével érintkezésben hagyták. Ha a látóideg belépési helyét kilyukasztották és az egészet fehér alapra helyezték, akkor a sárgás szín világosan előtérbe lépett. Azt hiszi, hogy a G. vizsgálta szemek mégsem lehettek egészen normálisak.

Leber (Heidelberg) ugyanazt találta, mint Sattler.

Gulls rand azt hiszi, hogy a látóidegfő kilyukasztása valahogyan pigmentet vitt a látóhártyába.

Greeff (Berlin) külső árokról beszél a látóhártyában. Ő a csapok és pálezikák hosszából arra következtet, hogy a külső oldalon is kell egy sekély behúzódásnak lenni, egy külső ároknak, mely a sárga folt központi árkának felel meg. Már M. Sehultzenél fellelhető a külső határoló hártya kis kiöblösödésének leírása; ezt azonban később elfelejtették, sőt valótlannak tartották.

A legnagyobb pálezika hossza 60 p. A csapok a központ felöl 22 í<-ról a széli rész felé 60—62 )‘-ig növekednek. Itt tehát, a hol a pálezikák megszűnnek, a csapok elérik azok nagyságát. Idáig tehát az egész egy vonalban, egy felszínben marad. Későül) azonban, az árokban a csapok 85 p nagyságot érnek el: 25 /i-nal felülmúlják a pálezikák hosszát. A retina egészében 300 p széles; a foveában csak 100 p — a külső oldal 25 ii-rial — a belső oldal 175 R-nal keskenyedik.

Greeff vizsgálatait Elschnig is megerősíti teljesen ép, gondosan fixált tekén tett észleletével.

Bielschowsky (Lipcse). A belső egyenesek beidegzése oldal-fordításnál.

Azt hitték, hogy az oldalrafordítás társult izommunkája úgy magyarázható, hogy a távolító ideg magjából a megfelelő belső egyeneshez is jut el idegszál. Ez azonban téves nézet. Előadónak alkalma volt egy esetet tanulmányozni, a hol a belső egyenesek felmondták az oldalrafordító szolgálatot, a nélkül, hogy az összetéritésben hiba állott volna elő. Az egyén hátra esett s hátul fejét erősen megütötte. A külső egyenesek teljesen épek maradtak. A sérülés után könnyű, átmeneti bénulás mutatkozott az emelőkön. Az eset észlelés mellett (különös gyógykezelés nélkül) teljesen gyógyult. A baj okát B. a központi barlangot bélelő szürke állományban bekövetkezett apró vérzésekre vezeti vissza. Mindenik oldalon a szemmozgató ideg magvának hátsó és oldalsó részletében épen ott támadhattak szerinte ezek, a hol a másik szemhez az oldalraforditást közvetítő idegrostok erednek. Minthogy Bernheimer ezen a tájon irta le az emelők eredését, így a két lelet tökéletesen fedi egymást.

Liebrecht (Hamburg). Kórboncztani elváltozások a látóidegen agydaganatnál. A pangásos papilla kóroka 26 esetre terjedő vizsgálataiból a következő eredményekre jut:

A pangásos papilla és a látóideggyuladás két különböző dolog. A pangásos papilla oka a pangás: gyuladásnak nyomát sem lehet találni. Csak akkor társúl hozzá a gyuladás, ha a látóideg tokéi végét interstitialis lob fogja el.

Az agydaganat az ideghüvelyben lobos sarjadzásra vezethet, ehhez társulhat a látóideg szövetközti gyuladása, sőt az abban fellépő sorvadás. Megtörténhetik, hogy rendes tiikri lelet mellett gyuladás van az ideghüvelyben és a látóidegben: ilyenkor a gyuladás még nem haladt a lamina eribrosán túl. Gyuladásos papillát találunk, ha a lobfolyamat már túlhaladt a lám. eribrosán, de pangás a látóidegben nem lépett fel. A legtöbbször azonban pangás és gyuladás együtt mutatkozik. Legelőször a canalis optieusban lép fel a baj; itt találhatók a legsúlyosabb elváltozások. Ezután következik a lamina cribrosa környéke. A legsúlyosabb degenerativ elváltozások a canalis optieusban folynak le. Kizárólag vizenyön alapuló pangásos papilla még hosszú idő múlva sem okoz látás-zavart. ,

A nyirok pangását minden valószínűség szerint a vivő-erek és nyirok-erek elszoritása, összenyomatása okozza és pedig az ideghüvelyben való lefutásuk alatt. Áz ideghüvelyben foglalt képletek megduzzadása maga gyakorol nyomást a rajta áthaladó edényekre.

A rostalemez maga csak másodlagos úton vesz részt a pangásos papilla létrejöttében.

A tiszta és különösen a vizenyős pangásos papilla egészen sajátságos kórkép gyanánt fogandó fel, melynek nevezetes diagnostikus szerep jut. Súlyos agybeli vérzések (spontan vagy sérülés után) kíséretében fellépő pangásos papillából biztosan lehet következtetni az ágybéli nyomás megnagyobbodására.

Leber hangsúlyozza, hogy milyen nehéz a boneztani képből a pathogenesist levezetni. Vizenyö egyképen támadhat pangásból és gyuladásból is. Nem szabad azt sem ügyeimen kívül hagyni, hogy szövet közti hiányok, űrök a keményítős következtében is előállhatnak. Ezek a górcső alatt oedemának imponálnak.

Schmidt-Rimpler saját elmélete mellett tör lándsát. Alig hihető, hogy Leber a gyuladásos elméletet más úton is bizonyítani tudná, mint a szövettani képből. Az igaz, hogy a vizenyö is vezethet sejtes beszürödéshez.