Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-12-29 / 6. szám
1901. 6. sz. ORVOSI HETILAP - SZEMÉSZET 64 zödnek, mint mások, az Unna-féle felvételnek jogosultságát, mely szerint léteznek chemismusukban megváltozott ruganyos rostok is, valószínűséggel elismerte, bár ezt behatóbban nem méltatta cs úgy látszik, vizsgálatainál erre nem is terjesztette ki különösebben figyelmét. Esetem épen abban tér el az Ismert esetektől, hogy itt a pingueculában megállapított szövetrétegek — kivéve az epithelt és az alatta levő vékony kütöszöveti réteget, a melyek nem annyira a pingueculát, mint a conjuncti tát illetik — teljesen hiányoznak és hogy e helyett egy újképződményt representáló ruganyos rostok csoportja van jelen, mely csupa orceinnel rosszul festödö, ellenben a basikus festékek iránt nagy affinitással bíró elemekből van alkotva, a mi alaki degeneratio mellett vegyi elfajulást is jelent. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy közönséges pingueculákban is a jól edényzett kötőszöveti réteg alatt szintén találtam Unna-féle elaeint, bár ezen rostok, a mint e helyen a ruganyos rostok általában sokkal kisebb számban és sokkal kevésbbé hypertrophikns állapotban fordulnak elő, mint a közölt esetben. A nélkül, hogy a pterygiumnak a pingueculából történő fejlődésére akarnék valamelyes következtetést belőle vonni, csak pusztán jelezni óhajtom, hogy a pterygiumban szintén van elacin jelen ; egyébként a röphártya ruganyos rostokban jóval szegényebb mint a pinguecula. Azon kérdésre megfelelni, hogy honnan jutottak esetemben a ruganyos rostok ilyen nagy számban concentrálva egy helyre, a választ direct fejlődési alapon megadni nem lehet, mert e tekintetben a kutatók egyöntetű megállapodásra jutni nem tudtak. A mi szempontunkból ez nem is nagyon fontos, hiszen a subconjunctivalis és az episcleralis szövetben physiologice vannak ruganyos rostok s minden valószínűség szerint ezeknek a rostoknak hypertrophiája, hossz- és vastagsági irányban való növekedése, mint formai degeneratio az, a mi e képlet fejlődésének alapul szolgált. A ruganyos rostok feltűnő nagy száma miatt ugyan hajlandó volnék azon nézetet vallani, hogy itt a régiek mellett újonnan képződött rostok is szerepelnek, de ezen nézetemet csak mint sejtést nyilváníthatom ki, mert hathatós bizonyítékokkal támogatni nem lehet. Nem tartom érdektelennek a szemben egyebütt is előforduló | ruganyos rostokat chemiai magatartásukat illetőleg beható vizsgá- j latnak alávetni annak megállapítása czéljából, hogy a szem hártyáinak kóros jelenségeivel mennyiben tart lépést a ruganyos rostok degeneratioja. Ugyancsak fontos dolog tudni azt, hogy miként viselkednek e rostok a szemben a senilitas befolyása alatt s nagyon valószínű, hogy miként a bőrben, úgy itt is e vizsgálatok positiv eredménynyel végződhetnek. Ilyen irányú kutatásaimról annak idején be fogok számolni. Közlemény a pesti izraelita kórház szemészeti osztályából. Sérüléses izombéimlás ritka esete.1 Pór Dezső, kórházi alorvostól. Trauma után létrejött külső szemizombénulások oly ritkán előforduló bántalmak közé tartoznak, hogy az alábbi eset közlését szükségesnek tartottam. Érdekessége nemcsak abban rejlik, hogy sérülés után nyomban indirect úton jött létre, hanem abban is, hogy a sérülés behatása alatt két oly szemizom szenvedett, melyeknek beidegzése független egymástól. Előre kell bocsátanom, hogy a bénulások mikénti létrejöttét szigorúan mérlegelve és kizárva a lehetőségeket, csak valószinüséggel tudom magyarázni. Míg direct sérülés után létrejött izombénulások aránylag elég hosszú sorát találtam az irodalomban, addig az indirect úton okozott izombénulások nagyon kis száma bátorított az eset közlésére. Gutmann, de Britto, A. Graefe, Boyle, Bourgeois, Hertel szerzők eseteiben az izmot, még pedig az alsó egyenes izmot, mint a legkönnyebben hozzáférhetőt direct érte sérülés több esetben az alsó szemhéj átszakítása után és okozta az izom bénulását. Az obliquus inferior ilyetén való bénulásáról beszámol-1 Az ecetet 1901. február hó 9-diuén a budapesti királyi orvosegycsiilet rendes ülésén mutattam be. nak A. Graefe, Knabe, Gullstrand, Bull, Mauthner és Sachs. Noyes magán észlelt ily bénulást sérülés után. Hertel, Terson eseteiben a musculus rectus superior bénult trauma után. A direct sérülés utáni izombénulásokról referálok e szép számával szemben, indirect úton sérülés által okozott izombénulásokról csak kevesen számolnak be, a kikre a közlemény folyamán visszatérek. Ezeket elörebocsátva, áttérek az eset leírására: A. B. 18 éves, lakatos, 1901. január hó 13-dikán jelentkezett a pesti izraelita kórház szemészeti ambulantiáján azzal a panaszsza1, hogy körülbelül hat hét óta munkaképtelen, mert mindent kettősen lát. Bajának létrejöttére vonatkozólag a következőket adta elő : Deczember elsején kocsirúdnak nekiszaladt és bal szemöldökének tájékát megütötte/ elesett, de eszméletét el nem vesztette. Az ütés helyén vérző sebe támadt és a szemhéjak erősen megduzzadtak, úgy hogy egy hétig nem bírta szemét kinyitni; mérsékelt fájdalmai voltak. Mikor a duzzanat lelohadása után szemét kinyithatta, a beteg észrevette, hogy minden irányban kettősen lát. Jelenleg a bal szemöldökíven egy 2 cm. hosszú, szabadon mozgatható, vonalszerű börheg látható. Az orbita csontos széle semmiféle eltérést nem mutat. A bal felső szemhéj a jobbal összehasonlítva, erősebben van emelve és a sulcus orbito-palpebralis sup. mélyebb, mint a jobb felső szemhéj ugyanezen barázdája és így a bal szemrés egyenes nézésnél is kissé tágabbnak látszik a jobbnál. Lefelé való nézésnél a bal felső szemhéj igen feltűnő mértékben a jobbhoz képest visszamarad, a szemcsukásnál azonban mindkét szemhéj egyaránt záródik. Egyenes nézésnél a bal szem fel- és kissé befelé tekint. A pupillák egyenlők, fényre és alkalmazkodásra jól reagálnak. A jobb szem látása %, a bal szemé convex 0'5 dioptriás üveggel °/7 ? A szemháttér semmi különös eltérést nem mutat, eltekintve a bal szemben található V* papillányi átmérőjű, ki- és felfelé irányult conustól. Míg a jobb szem minden irányban szabadon mozog, addig a bal szem mozgása lefelé, kifelé nagy mértékben korlátolt, csekély mértékben befelé is. A kettős képek vizsgálata a következő leletet adja: a középsíkban mindenütt oly kettős képeket találunk, melyeknél a bal szem képe a jobb szemé alatt van oldallagos eltérés nélkül; a magassági eltérés annál nagyobb (vagyis a bal szem képe annál mélyebben áll), minél inkább lefelé néz a beteg. A bal szem képe azonkívül kissé ferdén áll, illetőleg felső végével a temporalis oldal felé elhajlik. Jobbra nézésnél a relativ divergentiánál fogva keresztezett kettős képeket találunk, bár az álképek oldalagos eltérése igen csekély. A magassági eltérés és a bal szem képének elhajlása megegyezik a középsíkban észlelt kettős képek magatartásával. Balra nézésnél a relativ convergentiánál fogva egyszerű kettős képeket találunk a megfelelő magassági eltéréssel. A bal szem álképét a beteg magához kissé közelebb levőnek jelzi. Megfelelő hasábnak, még pedig hasissal le- és kissé befelé a bal szem elé tevése által sikerül kettős képeket körülbelül egy helyre hozni, a nélkül azonban, hogy fusio jönne létre. Olykor ugyan egy képet jelez a beteg, de míg eldönteni lehetne, vájjon ez binocularis egyszerű látás-e, már ismét jelentkeznek a kettős képek. Ezen fontos jelenségre, mely szemizombénulásoknál gyakrabban előfordul, mintsem feltennék, más alkalommal még egyszer visszatérek. A fentebb leirt mozgási korlátozottság a bal szemen és a talált kettős képek arra engednek következtetni, hogy jelen esetben a bal szem alsó, valamint külső egyenes izmának valami módon létrejött működési zavarával van dolgunk, mely működési zavar a sérüléssel feltétlenül összefügg, mert az addig nem észlelt kettős látás közvetlenül a sérülés után lépett fel. Tagadhatatlan, hogy az ütés volt az ok, a létrejött izomzavar az okozat, homályos azonban az okozati összefüggés. A következőkben iparkodom teljes objectivitással felsoi’olni azon állapotokat, melyek a jelen esetben mint a sérülés következtében létrejöttek, felvehetők volnának.* Mindenekelőtt kell arra gondolni, vájjon tényleg izombénulással van-e dolgunk vagy talán ellenkezőleg izomgörcs-
