Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-12-29 / 6. szám
62 ORVOSI HETILAP — SZEMESZET reflex elhalványodott, a kiemelkedés lelaposodott, a jobb szemben a sárgás-fehér foltok szintén halványabb színt nyertek. Tévedések előfordulhatnak, hiszen e dolgozat bevezető soraiban elősoroltam azon tapasztalatokat, melyeket különböző szerzők az enucleált szemek bonczolásánál szereztek. Egy vak, izgalommentes, békés szemet enucleálni felesleges, de két szemet enucleálni — azon hiszemben, hogy daganattal van dolgunk —, műhiba volna. Pedig fordultak elő olyan esetek, hogy kétoldali enucleatiot végeztek és csak a bonezolatnál derült ki, hogy pseudo-1 glioma van jelen. (Allin-Delafield.) Esetemben tehát a differentialis diagnosis felállítása nehézségbe ütközött, majdnem lehetetlen volt. Én — első pillanattól fogva — áldaganat kórisméje mellett foglaltam állást, mert a megvakult szemben a recze-és érhártya felső részében található atrophikus részletek, valamint az épnek tartott jobb szem jellegzetes chorio-retinitikus elváltozásai megerősíteni látszottak feltevésemet. Én ugyanis azt képzeltem, hogy az alapbántalom chorio-retinitis, mely a bal szemben exsudatióval kötöszöveti organisatioval és részleges reczehártyaleválással combinálódott. Hiszen van erre elég példa az irodalomban. Legutóbb Schieck az „ophthalmologische Gesellschaft“ 1900-ik évi gyűlésén chorioditis exsudativa plastica név alatt két fiatal — máskép egészséges — egyén kortörténetét közölte, kiknél az ér- és reczehártya között több helyen kiterjedt kiemelkedő tömeg képződött. Az egyik esetben a lelet glioma kórképéhez hasonlított, mely 1BA év megfigyelési idő alatt semmit nem változott. Az izzadmánvt fibrinosusnak tartja. De megingatott a véleményemben a csekély belnyomás, emelkedés és még jobban Fuchs Írásbeli közleménye. A belnyomás-emelkedés megszűnt nemsokára, a szem megpihent. Diagnosisom helyességében megerősített a lefolyás, de biztos világot — magától értetődik — csak a szemteke bonczolata vetne. Nem függnek-e össze ezen elváltozások a rachitissel, erre feleletet adni nem tudok, de az irodalomban sem találtam erre vonatkozó adatokat. Mindezekből pedig az világlik ki, hogy az orvostudományban szabályok nem léteznek, az individuális körülményeknek, a tüneteknek beható mérlegelése szolgáljon egyedüli irányelvül a kórisme vagy a therapia meghatározásánál. Eszembe jut a franczia szemorvosok nestorának, a már nyugalomba vonuló Panas-nak egyik bölcs válasza, melyet jelenlétemben egy hallgatója feleletére adott: les mots jamais11 et „toujours“ n'existent pas dans la mcdccine. Közlemény a pesti izraelita hitközség kórházának szemészeti osztályáról. Adatok a szemben előforduló rugalmas rostok ismeretéhez. Vermes Lajos dr., volt kórházi alorvostól. A szemben előforduló rugalmas rostok ismeretét főleg Sattler, Stutzer, Kiribuchi, Bietti, Fuchs, Sgrosso és Hübner-nek köszönhetjük. Sattler az 1896-diki heideíbergi ophthalmologiai congressuson számolt be a selerában előforduló ruganyos rostok természetéről. Stutzer1 vizsgálatait az egész szemre terjesztette ki és megállapította, hogy különböző szemekben az elastikus rostok változó mennyiségben találhatók és hogy azoknak nem minden faja festödik egyformán. Eredményei egyébként az episclerát illetőleg Sattler eredményeivel megegyeznek, a mennyiben mindketten az e helyütt levő ruganyos rostokat aránylag nagyobb mennyiségben constatálta, mint egyebütt a szemben. Azonkívül Stutzer számos ily rostot talált a csarnokzug falában, a Brücke-féle izomban, nemkülönben a chorioideában is. Festésre l°/o orcein-oldatot használt elörement alkoholkeményítés után. Kiribuchi2 a Weigert módon festett készítményeket még orangetaninnal utánfestette, a mi által a ruganyos rostok sötétkék színben tűntek fel ibolyatonussal narancssárga alapon. Figyelmét különösen a lamina 1 Stutzer: Deutsche med. Wochenschrift. XXII. 42., 1896.- Kiribuchi: Über das elastische Gewebe im menschlichen Auge, nebst Bemerkungen über den Musculus dilatator pupillae. Arch. f. Aug'. XXXVIII. 177. 1899. 1901. 6. si. cribrosát átszövő ruganyos rostokra terjesztette ki. Bietti1 az i orceinfestés mellett a Martinotti2 és Tartuferi-Ше ezüstimpregnatios methodust alkalmazta, a melylyel nézete szerint még finomabb ruganyos rostokat is ki lehet mutatni, mint az orceinnel. Fuchs3 a pingueculáról irt kimerítő tanulmányában az ebben előforduló rugalmas rostokra is kiterjeszkedik. Ezen rostoknak a pinguecula képzésében sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít Hübner,4 a ki a pingueculának szövettani viszonyait szintén igen behatóan tanulmányozta. A közlendő eset és annak magyarázata kapcsán ezen kutatók ismertetéseire még vissza fogok térni. Egy oly abnormitást fogok a következőkben tárgyalni, a melyhez analog esetet az irodalomban eddigelé nem találtam. Egy 42 éves vasúti munkásról van szó, ki 1900. augusztus havában jelentkezett a pesti izr. kórház szemészeti ambidantiáján azon panaszszal, hogy bal szemén már hónapok óta nő valami és minthogy ö attól tart, hogy az folyton nagyobbodni fog, szeretne tőle megszabadulni. Az egészen izgalommentes bal szemen a külső corneaszél mellett, ott, hol a pingueculákat szoktuk találni, egy körülbelül kiskendermagnyi, l1/2 mm.-re kiemelkedő, conjunctivával fedett, kissé dudoros képződmény volt látható. A csomócska színe valamivel sötétebb volt, mint a pingueculáé szokott lenni. A képlet határai elég élesen áttetszettek a feszült benyomást tevő kötőhártyán. A pingueculától eltért még annyiban, hogy nem birt háromszög alakjával, a melynek basisa a cornea felé néz, hanem I szabálytalan, kissé karéjozott korszerű széllel birt; daczára ennek I első pillanatban csupán különösebb alakú ártalmatlan pingueculára gondoltam. Mivel azonban a beteg határozott biztossággal hangsúlyozta, hogy a képződmény folyton nagyobbodik, érdeklődésemet különösebben felkeltette az eset és a képletet a szemről eltávolitottam. A vékony conjunctivát átmetszvén és oldalratolván, a képződményt alapjáról ollóval levágtam és alkoholba helyeztem el fixálás és keményítős végett. A praeparatumot celloidinba ágyaztam be és 5—6 /t metszeteket állítottam elő belőle. Az első, átnézelre szolgáló készítményt polychromethylenkékkel festettem, alkohollal színtelenítettem és canadába zártam. Kis nagyításnál arra a tapasztalatra jutottam, hogy itt a ruganyos rostok nagy tömegével van dolgom, melyek a festő folyadékban intensiv kék színt vettek fel. A rostok sok helyütt kötegeltbe voltak rendeződve, a melyek kisebb részben párhuzamos, egyenletesen vastag, hullámvonalban lefutó elemekből állottak, de legnagyobbrészt ( gomolyokat képeztek, melyek igen halványan festödö, finom rostú, J sejteket alig tartalmazó kötőszövetbe voltak ágyazva. Erősebb nagyításnál a rostok igen különböző vastagságúnknak látszanak. Egy részük finom, hosszá spirillumokhoz hasonló, melyek közt nagy számban és rendetlenül elszórva ö—10-szerte vastagabb, de különben hasonló jellegű rostok láthatók. Az egyes rostok egész hosszukban többnyire egyenlő vastagok, széleik élesen határoltak és rajtuk valamelyes szerkezet nem állapítható meg. Itt-ott csak kisebb darabkák jutottak a metszetre. Láthatók azonkívül keresztmetszetben ért rostok, a melyek vastagabb pontok alakjában jelentkeznek. Egyéb basikus festékekkel (safranin) e rostok ép oly intensiven festödtek, mint methylenkékkel, míg ellenben a savanyú festékeket alig és csak hosszú behatás után vették fel némileg. Pl. savanyú fuchsin- és pikrinnel festett metszeteken e rostok halványsárgára festödö tömeget képeznek, a melyben a köztük elhelyezett linóm kötöszöveti rosthálózat szép piros színt vesz fel. A specifikus ruganyos rostfestés savanyú orceinnel vagy Weigert szerint e rostokat sokkal halványabban tünteti elő, mint ezt normalis körülmények közt a változatlan ruganyos rostoknál látni szoktuk. Savanyú orceinnel ugyanis a rostkötegek halvány szürkésbarna színnel és sokkal kevésbbé éles contourokkal birnak, mint a basikus festékekkel való kezelés után. Weigert szerint festett készítményeken pedig e rostok bár valamivel élesebben, de mégsem határozottan és csupán szürkés aczélkék színben jelentkeznek. A legszebb képeket ellenben azon festési móddal nyertem, 1 Bietti: Archivio d’ottalmologia. Anno IV. fasc. 7—8. 1897. 2 Martinotti: Della íeazione déllé fibre elastiche dei nitrato d’Argents. — Giornale della ac. di med. di Torino. 1888. 3 Puchs: Zur Anatomie der Pinguecula. Arch. f. Ophth. XXXVII. 3. 143. 4 Hübner: Der Liedspaltenfleck. Arch. f. Aug. XXXVI. 70. 1898.
