Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-10-27 / 5. szám
50 ORVOSI HETILAP - DOLGOZATOK A HÓKKORTANI INTÉZETBŐL 1901. 4. sz. Két pyrogallus derivatum (lenigallol, eugallol) dermatotherapiai értékéről. Irta : Poór Fcrencz dr. intézeti segédorvos. A gallussavból származó pyrogallussavban a dermatotherapia már jó ideje kiváló hatású szerrel rendelkezik. A pyrogallus erős redukáló képessége, illetőleg antizymotikus hatása folytán kiváltképen a hámképződés zavarain alapuló bőrbántalmaknál jogosan nyert általános elterjedést. De bárminő haladása volt is a dermatotherapiának a pyrogallus bevezetése, annak előnyei nem voltak képesek teljesen paralizálni a hátrányait. Ilyen hátránya, hogy egyrészt vízben való oldhatósága folytán bizonyos körülmények között nagyon is izgató hatást fejt ki s fájdalmas, komplikáló lobosodások okozója lehet, — mint egyes megfigyelők állítják — a vérképződést az oxygen elvonása által hátrányosan befolyásolni látszik, másrészt albuminuriát is tapasztaltak alkalmazása után. Nem a legkisebb hátránya az sem, hogy oxydálása közben barna, sőt fekete színűre festi a bőrt, ruhákat, mely szintén az arezon s kezeken való használatát lehetetlenné teszi. Jogosultnak mondható tehát azon törekvés, hogy oly pyrogallus derivatum állíttassék elő, mely a pyrogallol előnyeit annak hátrányai nélkül egyesítse. Ebből a czélból, mintegy öt évvel ezelőtt Unna pyrogallolum oxydatum név alatt oly praeparatumot ajánlott, melyben a pyrogallus bizonyos mértékig oxydáltatott s részben eczetsavvá, oxalsavvá s szénsavvá égett el, részben egyéb bomlástermékeket tartalmazott. Ez a készítmény azonban csak annyiban volt hatásos, a mennyiben még maradt benne bomlatlan pyrogallol. Természetes azonban, hogy az utóbbit a bomlástermékek jelenléte nem hátráltatta előnytelen mellékhatásainak kifejtésében. 1898-ban Kromayer számolt be a Vieth dr. által előállított és a Knoll-féle chemiai gyárból származó pyrogallus derivatumokkal tett therapeutikai kísérleteiről. E pyrogallus származékok az eugallol, saligallol és lenigallol, melyek közül különösen az elsőt és utolsót mint kiváló hatású gyógyszereket dicséri az azokkal kísérletezők egy része (Kromayer, Grüneberg és Goldschmidt.) Kromayer czélja e gyógyszereknek a therapiába való bevezetésekor az volt, hogy vízben oldhatatlan s így izgató hatást ki nem fejtő anyagokkal helyettesítse a vízben oldódó, erősen izgató s intoxicatiot is előidéző (Neisser, Besnier, Kreibich stb.) pyrogallust. Tulajdonképen tehát nem is új gyógyszerekről van szó, hisz itt is a pyrogallus a hatóanyag, hanem inkább therapiai tökéletesbítéséről az eddig is használatban volt pyrogallus praeparatumoknak. A szóbanforgó eu- és lenigallolt Nékám Lajos dr. magántanár úr megbízásából, a miért e helyen is köszönetét mondok, alkalmam volt a budapesti kir. tud. egyetem bőrkórtani intézetében kisérletképen alkalmazni s e kísérletek eredményeiről óhajtok röviden számot adni. Lenigallol. A lenigallol (pyrogalloltriacetát) vízben oldhatatlan fehér por. A lenigallolt eddigelé a banális eczemák huszonöt s a kimutatható arteficialis dermatitisek 14 eseténél alkalmaztam. Eczema rubrum és vesiculosum, valamint az eczema vesiculoso-papulosum eseteimnél úgy a lenigallolnak vaselinnal vagy a mint a Kromayer ajánlotta Lassar-féle pastával (zinci oxydati, amyli aa 10, Vaselin, flav. HO) készült összetételét alkalmaztam többnyire 5—15 :100 arányban természetesen a bőrnek külső behatásoktól való óvása (minden eczematherapia alphája) mellett. A fokozatosan emelkedő arányú 5—15°/0 lenigallol-kenőcs mellett a hyperaemia gyorsan, többnyire néhány' nap alatt megszűnt s az exsudativ infiltratio is csökkent. Magasabb százalékú kenőcsre csak két esetben volt szükségem, hol 25% lenigallol-zinkoxydig mentem fel a nélkül, hogy attól hátrányos hatást észleltem volna. A tiszta vaselin maceráló hatása miatt az ezzel készült kenőcs alkalmazása mellett a hatás sokkal lassabban, sőt inconstante következett be, mint a jól szárító zinkpastás összetételnél s így Kromayer és Grünebergnek azon tapasztalatát, hogy a zinkoxyd fokozza a lenigallol redukáló hatását, megerősíthetem. A lenigallol-zinkpastának erős oxydáló hatását a bekent helynek rövid idő múlva beálló fekete elszínesedése is bizonyítja. Eseteimnél oly irányban is iparkodtam tapasztalatokat gyűjteni, hogy vájjon mily százalékú lenigallol-kenőcs alkalmazása van esetenkint leginkább helyén. Rögtön kezdetben 20—25:100 lenigallolkenőcsre az exsudativ folyamat fokozódásával járó erős reactiv lobot láttam majdnem mindig fejlődni, sőt egy ízben már a 15:100 kenőcsnél is beállottak e tünetek. Fokozatos emelkedésnél 5% kenőcscsel kezdve ezen izgatás-okozó hatás nem jön létre s 10—12 nap múlva a beteg bőr könnyen kibírja a 15, sőt 2ü°/0 kenőcsöt is. Kedvező, acut eczemáknál a lenigallol 5—15:100 összetétele, különösen zinkpastával, kiváló hatásúnak bizonyult nagy szárító-képességénél fogva. Egy esetben különösen gyors hatást észleltem. V. M.-né 28 éves nő jobb alkarjának hajlító felszínét teljesen ellepő igen erősen viszkető eczema papulovesiculoso-pustulosummal jelentkezett a. klinikán. A laesio centrumában gyermektenyérnyi nagyságban nagy czafatokbau vált le az epidermis, lobos, erősen vizenyős, duzzadt, nedvező bőrrészt hagyván maga után. 5°/0 lenigallol-zinkpastával kezdtem el a kezelést. A már türhetetienségig fokozódott viszketés már 24 óra mnlva elviselhetővé vált s 2 nap múlva az exsudatio s hyperaemia megszűnt. 15% lenigallol-zinkpastáig emelkedve, a beteg 15 nappal a kezelés megkezdése után gyógyultan távozott. Nem voltak ily jók eredményeim azon elhatárolt eczematosus folyamatoknál, melyeket a fraueziák eczema en plaquards elnevezés alatt írnak le. Hat ilyen eset állott rendelkezésemre, azonban a gyógyulási folyamat oly lassú volt, hogy határozottan előnyt kell adnom a kátránytól eltekintve a régi pyrogallusos kezelésnek. Magasabb százalékú (15%) kenőcs alkalmazása mellett több esetben a lobos folyamat terjedését, alacsonyabb (5—10%) százalékú mellett a laesio stationaer maradását észleltem. Száraz, erősen desquamáló chronikus eczemák 11 esetében a lenigallol sem a kátrányt, sem a kalilúgot nem helyettesítheti. Habár redukáló képessége itt is érvényre jut, mindazonáltal a therapia oly lassú, hogy az eddigi eredményekkel nem versenyezhet. De kitűnő itt is a lenigallol, mint több esetben meggyőződtem, mint a kátrány és kalilúg támogató szere a Kromayer által ajánlott összeköttetésben (Rp. Lenigalloli Ölei Cadini aa 10 0, Sulphuris pp. 20'0, Saponis Kalini 5'0, Pastae zinci 65'0 Mfung.). Egy beteget, kinek mindkét keze feszítő felszínén ily chronikus eczemája volt, az egyik kezén a Kromayer-féle lenigallol-kátrány-lúgos összetétellel, a másikon pedig a lenigallol elhagyásával* (01. cad. 10 0, Sulph. pp. 20, Pastae zinci 65*0) készült keuőcscsel kezeltem s a lenigallolos összetétellel sokkal gyorsabb eredményt értem el. De feltűnő jó eredményt értem el (sajnos csak két eset állott rendelkezésemre, a rendesen oly makacs, eczema keratodes mániáimnál, mely főleg a nagy parakeratotikus epithelfelhalmozódások által jellegzett laesionál a lenigallolnak az eddigi észlelőktől ki nem emelt keratolytikus hatása fényesen érvényre jut. Egyik esetem a következő: M. Emilia a klinikán mindkét kezén, különösen a hüvelyk-, mutató- és középujjnak úgy tenyéri mint háti felületén 1898 óta fennálló, az ép bőrbe éles határok nélkül átmenő, hatalmas elvastagodott szarúrétegekkel födött, az ujjízületek felett berepedezett, n éha viszkető bőrei változással j elentk ezett 1901-ben. A bőrelváltozás torpid voltát jelzi, hogy kalilúgkezelésre is huzamosb időn át változatlan maradt. 1901. junius 7-dikén eugallol ecseteléssel kezdettem meg a kezelést, de már 8-dikán a beteg nagy fájdalmakról panaszkodott s a széleken erős bőrizgalom nyomai látszottak, minélfogva jobbnak tartottam az eugallol-kihagyása mellett, a lenigallolhoz fordulni. Próbaképen 30% lenigallol-vaselinnel kezdettem a kezelést s minthogy a beteg jól tűrte, fokozatosan 35—40—45—50%-os kenőcsig mentem fel. A 45, de még inkább az 50%-os lenigallolvaselinra a szarúréteg már 11-dikén nagy lemezekben vált le, a nélkül, hogy lobos tünetek mutatkoztak volna. 26-dikán, tehát alig 20 nappal a kezelés megkezdése után a beteg gyógyultan távozott s azóta a klinikán nem jelentkezett.
