Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1901-10-27 / 5. szám
49 a véredények falai a legérzékenyebb képletei lévén megvastagszanak, infiltrálódnak a környékükön és esetleg obliterálnak. A chronikus lob másik tünetének a pigmentsejtek szétzilált voltát és csoportos elhelyezödését tartjuk. A chorjoidealis „halo“ analog a chorioideán más betegségek mellett talált conussal, a chorioidea elvékonyodásának, atrophiájának és pigmentszegény voltának a jele, a mihez talán még az is járul, hogy a szemtükörrel a szemfenékbe vetett fény az excavatio concav fenekén szétszóródva veretik vissza és e sugarak átvilágítják a vékony, atrophiás, pigmentszegény chorioidealis gyűrűt, mely a sleralis gyűrűnél glaucománál mindig jóval sztikebb. A scleralis gyűrű felfelé a chorioidea felé mind szükebbé lesz, e szerint mind több scleralis rost kerül oldalfelé a chorioidea és excavatios fenék közé, a miért is a „haló“ belső széle élesnek, a külső széle pedig elmosódottnak látszik. A látóideg belépési helye excentrikus a bulbus középtengelyéhez képest, azaz nem esik ennek vonalába; mivel azonban a papilla temporalis oldala e tengelyhez közelebb esik és ezen tengelyben az intraocularis nyomás minden esetben a legjobban | jut érvényre, gondoljuk, hogy ez az oka azon leleteknek, hogy az excavatio rendszerint a temporalis oldalon mélyebb. A látóideg rostjainak sorvadása valószínűleg onnan van, hogy egyrészt, mivel az idegrostok, ha valahol atrophiásak lesznek, illetőleg elhalnak, az elhalás a neuron egész terjedelmére kiterjed, másrészt ezen atrophiát a rostok a retinában, papillában és a látóideg lamina cribosájának hézagai közt a fokozott nyomás miatt tényleg el is szenvedik, a dúczsejtrétegtöl felfelé a látóidegben az egész neuron elhal. Az idegrostok elsorvadását a kötőszövet túlszaporodása compenzálja. Hogy glaucománál az intraocularis folyadéknak van e valami ckemiai oldó, kilúgozó hatása az atrophiás idegrostokra, még számos vizsgálatra szorul, bár analógiát találunk reá a mellső csarnok vizének oldó hatásában a lencsének iuvenilis cataractánál vagy nagyfokú myopiánál discissio után való felszívódásában. előtt kisebb tüzes gyűrű lobog, a mi a szem behunyásánál is látszik és a beteget igen izgatja. A patiens testalkatára igen gyönge, arczszine sápadt, kinézése bágyadt. Kóros elváltozás testén nem észlelhető sehol. Pulsusa feszes, arterioscleroükus; kacskaringé*, megvastagodott edények nem láthatók. A vizeletben abnormis alkatrészek nincsenek. A szem objectiv vizsgálata a következőket derítette ki: a látóképesség a jobb szemen %o, a bal szemen °/35. Pupillák úgy fényre, mint alkalmazkodásra jól reagálnak; a mellső fénytörö közegek tiszták, ellenben az üvegtestben néhány fix üvegtesthomály mindkét szemben. A papilla nervi optici mindkét oldalon elmosódott határokkal bir, közepén a felületes physiologikus excavatio fehérebb színével és az edények összefutása jelzi tulajdonképen a szemháttér színével megegyező színárnyalatú papilla n. opt. helyét. A jobb szemen, a melynek szemháttéri rajzát a mellékelt ábra tünteti fel a papillától kifelé egy !/S papillányira fehér plaque kezdődik, és l'/з papillányi hosszúsággal és V3 papillányi szélességgel rézsut felfelé helyeződik el. E folt szélei csipkések és itt-ott befííződé sekkel bírván halványan jelezödnek azon kisebb szabálytalan Közlemény a pesti izr. hitközség kórházának szemészeti osztályáról. A látóhártya egy sajátos kóros elfajulásáról. Irta: Vermes Lajos dr., volt kórházi alorvos. Alakjára és lefolyására nézve igen sajátságos szemháttéri megbetegedést volt alkalmam hosszabb időn át észlelni, a mely ritkaságánál fogva megérdemli, hogy közölve legyen. Saját nevet nem adtam a kórképnek, bár az általánosságban használt diagnostics megnevezések egyike sem illik reá. Azon elv vezérel, hogy lehetőleg kerülnünk kell új nevek behozatalát és igyekezzünk inkább valamely csoportba beilleszteni esetleg oly kóralakokat is, a melyeket egyébként egyik-másik, a szokottnál elütő tulajdonságuk miatt talán külön megnevezés jobban jellegezne. Hiszen egészen classikus, typikus, szövődmény nélküli esetek a legritkábbak és ezért nem volna helyes esetről esetre a járulékos tünetek szerint nevezni el a patliologiai folyamatot és azt, mint külön kóralakot fogni fel. Lássuk az eset leírását és talán sikerül összevetés útján az eléggé complicáltnak látszó jelenségeket elemibbekre visszavezetni és így a bajnak kórtani helyét megjelölni. A beteg 1898. október havában került a pesti izr. hitközség kórházának szemészeti osztályára, miután megelőzőleg 8 hónapig már szembeteg volt. Azelőtt soha semmi baja nem volt. A 66 éves nőbeteg mindez ideig tűbe fűzött, varrt, kötött az ö önmaga által kiválasztott convex üvegével, de 1898. márczius óta többé nem képes finom munkára. Baja úgy kezdődött, hogy 2—3 percznyi időközökben oly benyomása volt, mintha a nap elbújt volna. Ez érzés pár másodperczig tartott. Az elhomályosulás lassanként állandóvá lett, úgy hogy az alakokat az utczán nem ismerte fel. Állítólag naplementekor, valamint szobában és esti világításnál jobban lát mint nappal, bár a fény nem bántja szemét. 1898. októberig közérzete jó volt, ekkor elvesztette étvágyát, levert, álmatlan lett és erejében is lényegesen gyengült. Szemei előtt tüzes karikák repkednek és pedig bal szeme előtt egy ovalis karperecznél nagyobb karika egy belső kisebbel, a jobb szem alakelemek, a melyekből a folt összetéve látszik lenni. A folt temporalis széle fehérebbnek tűnik fel, mert a retina e helyen diffuse sötétebb. A folttól lefelé egy hatalmas másik plaque veszi kezdetét, mely ívalakban hajlik lefelé és körülbelül l1/3 papilla távolban ív alakban övezi körül a látóideg betérési helyét. Míg nasalis széle éles és nagykarélyú, addig külső és alsó szélén apróbb foltokra oszlik fel. Az öv kiindulási helyén a legvastagabb, lefelé haladtában keskenyedik. A folton levő igen finom színárnyalatú rajzolatok arra vallanak, hogy a szétszóródott foltokhoz hasonlókból azoknak összefolyása által képződött. Ezen öv az alsó részen kissé megtörik, majd szabálytalanabb ívalakban a nasalis oldalon igen apró foltokra bomolva a papilla fölé hajlik, miközben a foltocskák mindinkább szórványosabban láthatók. Az övnek vége leginkább távolodik el a papillától. Közte és a kiindulási hely között a papillából eredő íves fehér csík látszik, mely már első pillanatra is egy edény lefutási alakjával és irányával látszik bírni, itt-ott pigment csíkok kisérik és peripheries részében kötőszöveti szálakra oszlik. E csíkban igen vékony, vöröses huzal látszik egy kis területen, mely oly benyomást tesz, mintha igen erősen megvastagodott és átlátszatlan edényfalak között hajszálnyi véroszlop haladna. Az egész csík részben obliterált és kötöszövetileg átalakult véredénynek imponál.
