Szemészet, 1901 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1901-10-27 / 5. szám

A véredények közül a vénák normalis lumennel birnak, lefutásuk is szabályos; egy alsó temporalis véna van csupán kis területen borítva; az artériák ellenben nagyrészt igen szükek, helyenként alig látszanak. Az összes edények mintegy a papilla széléről látszanak eredni, illetőleg oda visszatérni, úgy hogy a papillaterület meglehetősen üres. Megemlítendönek tartom még, hogy egy alsó temporalis vénaág a látóideg betörési helyétől nem messze apró, fénylő szemölcsök csoportjától van fedve, a melyen keresztül a véredény körvonalai alig sejthetők. Ezen szemölcsök nézetem szerint, mint az üveghártya megvastagodásai fogandók fel.

Az előbb leirt zónán belül a sugárszerüleg elhelyezett vérzések (számszerint 12) közül csak az egyik foltalakú, a többi csikós. Egy csík a nasalis részen a feldarabolódott öv apró foltjain van elhelyezve. Az övön kívül a jobb szemen vérzéseket nem találtam, ellenben egy pigment foltot.

A retinának az övön kívül eső része teljesen normálisnak látszik úgy a festenyzettséget mint az edényeket illetőleg, ellenben az öv és papilla közötti terület nagy különbözeteket tüntet fel színárnyalatban. A mint fentebb említém, a papilla színe vörösebb a normálisnál és éles határ nélkül megy át a környezetbe, a melyet valamivel világosabb tónus, majd a macula tájon levő plaquehoz közel barnás vöröses szín vált fel. E sötét színeződés miatt a különben is fehéres folt még fehérebbnek és mintegy kiemelkedettnek látszik az alapból, bár refractios niveau diíferentiát megállapítani nem lehet.

A bal szem az előbbivel nagyjában megegyező képet tüntet fel. A papilla n. optici még inkább elmosódott, mint a jobb szemen, körülötte a retina bágyadt. A foltöv itt is a macula tájáról indul ki, valamivel a legcentralisabb rész felett, de ellentétben a jobb szemmel az öv nem alulról kerüli meg a papillát, hanem felülről. A folyamat e szemen elcrehaladottabbnak látszik, mert a folton azon apróbb pettyek, a melyekből összetevődött, már nem különböztethetők meg és így a folt homogen benyomást kelt. Illustratioul épen ezért választottam a jobb szem hátterét, mert itt a kóros folyamat fejlődésének egyes phasisai sokkal pregnansabban kifejezvék. Az öv maga is szélesebb mint a másik szemen és a még össze nem folyt pettvecskék sokkal kevesebb számmal is fordulnak elő, mint amott és csupán az alsó quadransban tűnnek fel, honnan a maculatáj felé hajolván, az övét zárttá teszik.

Csíkos jellegű vérzések nemcsak az övön belül, hanem kívül is vannak és nagyobb fokúak, mint az az ábrán látható. A véredények maguk is tágabbak és valamivel kacskaringósabbak a jobb szemnél, de semmi esetre sincsenek arányban a látható elváltozásokkal, ha azokat mint gyuladásos folyamat eredményeit fognánk fel.

A homogen folt felületén jókora igen fénylő cholestearin kristályok láthatók, elszórtan egymástól nagyobb távolságokban. A retinaövön kiviil eső része itt is normalis színeződéssel bir.

A látási élesség a szemen valamivel nagyobb mint a jobb szemen, daczára a fokozottabb elváltozásoknak, a mi minden valószínűség szerint abból magyarázható, hogy a legcentralisabb részek szabadak.

A fehér szili iránti látótér mindkét szemen kisfokú concentrikus szűkületet tüntet fel. Kiesések a beteg intelligentiájának hiányában nem állapíthatók meg. A színes látóterekről hasonló mondható, mint a fehérről, megjegyezvén, hogy a zöld szín iránt a szemek absolut érzéketlenek. A Förster-féle photometerrel történt vizsgálatok a mellett tettek tanúbizonyságot, hogy a szem fényérzö képessége nem szállott alá.

A szem tensioja normalis.

Az esetet hosszabb ideig volt alkalmam figyelemmel kisérni. Eltéréseket csak nagyobb időközökben találtam. Az öv kiindulási pontját (tehát a macula lutea táján levő részt) centrálisnak nevezvén, a legújabban keletkezett pettyívet pedig peripherilcusnak, megfigyeléseimet a következőkben foglalhatom össze. A centrális részek hosszú hónapok múlva sem tüntettek fel eltérést és csak egy év leforgása után vettek fel a plaqueok még diffusabb színeződést, különösen az öv belső kerületéhez közel, ellenben az öv külső kerületén újabb apró pettyek jelentkeztek, a melyek finoman csipkézett széllel és szabálytalan alakkal birtak és különállva léptek fel. Az öv peripherikus részén szintén újabb pettyek mutatkoztak, míg a régiek, a melyek a rajzon még különállva láthatók,

már összefolytak. Az övön belül és annak tőszomszédságában a rajzbeli vérzéseknél jelentékenyen nagyobb foltos és csíkos frissebb vérzések voltak láthatók.

Pigment lerakódás az előbb említett egyetlen pettyen kívül csak annyiban mutatkozik, a mennyiben a retina színe helyenként a normálisnál jóval sötétebb és barnás színnel vegyített.

Ezen idő alatt úgy a látóképesség, mint a látótér és a fényérzőképesség változatlan maradt.

A mint látjuk, tehát itt egy chronikus folyamattal van dolgunk, a mely a szemháttér elváltozásai mellett functionaliter a látásélességnek, a látótérnek, a színérzéknek bizonyos megbolygatásával jár együtt. Bár a szemfenéki kép nem árulja el a baj kórtani alapját és az indító okra is csak bizonyos mértékben lehet következtetni, mégis némi támpontokat nyerhetünk általa a betegség székhelyének és lefolyásának meghatározásához. Maguknak a plaqueoknak, mint a szemtükörrel látható leglényegesebb elváltozásoknak mibenlétére csakis a szem mikroscopiai vizsgálata által nyerhetnénk felvilágosítást, a mi az adott esetben eddig a beteg életbenléte miatt nem volt keresztülvihető, de összevetésével annak, a mit a szemtükör útján sejthetünk és a mit már eddig mások tapasztaltak, talán sikerül a baj lényegét helyesen felfogni.

Azon körülményből, hogy a retinalis nagyobb edények sértetlenül haladnak át a kóros helyek felett, joggal következtethetjük, hogy a folyamat a mélyebb rétegekben székel. Azon kérdés eldöntésében, hogy a retina vagy a chorioidea van-e bántalmazva, vagy esetleg mind a kettő, én a retina mélyebb rétegeinek megbetegedése mellett foglalnék állást. A chorioidea ily mérvű és ilyen chronikus megbetegedése jelentékeny pigment-kivándorlással járna együtt, valamint a hegedés folytán jelentkező atrophiás cliorioiditikus plaqueok egész más kórképet tüntetnének fel. Azt hiszem, ezt nem kell bővebben bizonyítanom; egy tekintet az ábrára meggyőz mindenkit, hogy itt nem cliorioiditikus folyamattal van dolgunk. Tehát csupán a retina mélyebb rétegeire lehet gondolni. Az elváltozások mindkét szemen a macula lutea tájáról indulnak ki a nélkül, hogy a legcentralisabb részek a bántalom keretébe jelentékenyebben be lennének vonva. Hogy a fovea centralis teljesen ép maradna, nem merném állítani, mert hiszen a látási élesség is alá van szállítva, bár a szem fixáló képessége meg van.

Mint leglényegesebb momentum szerepel azon körülmény, hogy a szemháttér vérkeringési viszonyai nem látszanak egyenes arányban lenni azon óriási elváltozásokkal, a melyeknek a szem legérzékenyebb hártyája alá van vetve. Hogy bizonyos vérkeringési zavarok fenforognak, az kétségtelen, a folton övön belül levő csíkos és foltos vérzések alapján, a melyeknek iránya nagyjában az edényeknek lefutási irányával egyezik meg és a papilla n. opt. mint központ körül radiálisán vannak elhelyezve, valamint e mellett szól a bal szemen a vénák teltsége és kanyarodottsága, nemkülönben a mindkét oldali papilla vörösebb színe, a mi mellett a látóidegfö betérési helye a gyuladás jeleit nélkülözi. A retina kinézése az övön belül igaz ugyan, hogy a normálistól eltér, a mennyiben itt-ott vöröses-barna színeződéssel bir, de nem duzzadt és nincsen felhöszerű homálvlyal borítva. Ezen színi eltérés legfeltűnőbb a papilla és a foltöv kiindulási helye közti területen és másból, mint régi, elörement vérzésekből, melyek pigmentüket visszahagyták, nem magyarázható. A papillo-macularis rostok minden esetre ezen területen haladnak át. A retina többi része az övön belül már kevésbbé tér el a rendestől és csak itt-ott constatálható kevéssé kifejezett festeny szétszóródás. Az egész folyamat az öv külső széle által mintegy befejezettnek látszik lenni, mert a retina peripheriásabb részein semmiféle kóros tünetet többé nem észlelhetünk.

Ha a jelen esetben egy retinitissei volna dolgunk és így a plaque-csoportozatot mint az ideghártya lobtermékét vagy mint oedema retinae-t kellene felfognunk, úgy lehetetlen volna egyéb lobtüneték hiányát, valamint a kóros folyamat körülirtságát plausibilisen magyaráznunk. Minden jel tehát, a többi közt a baj chronikus fellépése és lefolyása, a látóképesség aránylag jelentékeny volta is a mellett szól, hogy itt az ideghártyának valamelyes elfajulási állapotával van dolgunk.

Az ismert kóralakok közül a jelen eset a legnagyobb hason