Szemészet, 1900 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1900-03-25 / 2. szám
82 ORVOSI H E TILAP — SZEMÉSZET 1900. 2. sz. orrbetegségekkel. Idült orrhurut és conjunctivitis együttesen nem tartozik a ritkaságok közé és szinte a köztudatba ment át az eczema narium és a conjunctivitis phlyktáenulosa együttes előfordulása scroplmlosus gyermekeknél. Nagyon megszívlelendő Nieden azon tanácsa, hogy a fennálló orrhurut és eczema gyógyítására a legnagyobb súlyt kell helyezni, különben a recidivák nem maradnak el. De ezen betegeknél nemcsak az eczema játszik szerepet. A ki sok ilyen beteget látott és azokat pontosan megfigyelte, az eczemán és kerato-conjunctivitis phlyktaenulosán kiviil egyebet is észlelhet. Ezen gyermekek rendszerint az ú. n. status lymphaticus összes tüneteit mutatják. Az ismert klinikai kép mellett — kedvetlenség, fériykerülés, duzzadt ajk, varros orr — feltűnő gyakran a nyitott száj és a bamba arczkifejezés. Az okot a túltengett mandolákon kívül az igen sokszor jelenlevő adenoid vegetatiokban találjuk. Ezt különben már Snellen és Guye is észrevették. A szülőktől nem egyszer halljuk, hogy a gyermekek nyitott szájjal nyugtalanul alusznak és horkolnak. Az elmondottakból a therapia önként következik. A túltengett mandolák és az adenoid vegetatiok eltávolítandók. Mindennapos az a tapasztalat, hogy ezután a gyermekek egészségi állapota gyorsan jobbra fordul, a mi a phlyktaenás szemhántalomra nézve csak kedvező lehet. Természetesen az általános és helyi kezelés sem hanyagolandó el. Goppez conjunctivitis follicularist észlelt adenoid vegetatiokkal és ezek eltávolítása után a bajnak gyors gyógyulását. Ziem szerint a trachoma is gyakran szövődött genyedö orrbántalmakkal; ugyanezt állítja Sclieff, a ki azonban a trachomát tarja primaernek és az orrhurutot másodlagosnak. E. Berger és Schmidt-Rimpler nem tettek ilyen észleleteket erre vonatkozó vizsgálatoknál. Azonban Kluminger ama tapasztalata, hogy Egyptomban a júniusban epidemice kitörő trachomás megbetegedéseket mindig súlyos náthás epidémiák előzik meg, minden esetre felhívják a figyelmet ily irányú tüzetesebb vizsgálatokra. Ámbár ma már alig tagadható, hogy a trachoma contagium fixum útján terjed és talán az egészből csak annyi igaz, hogy hurutosan afficiált egyéneknél a trachoma is termékenyebb talajra talál. Szarúhártyagyuladások is gyakran párosultak orrbántalmakkal, de túlzott Ziem azon állítása, hogy minden keratitis ulcerosa — kivéve az ophthalmo-blennorrhoea gonorrhoica és sérülések kapcsán fellépő fekélyeket — orrbajban leli magyarázatát. Tény azonban, hogy ama súlyos lefolyású hypopyon-keratitisek, melyek oly sok szem pusztulását okozzák, legtöbbnyire blennorrhoea sacci lacrymalis-szal kapcsolatosak. Nieden ozoena genuinához látott súlyos lefolyású fekélyes szarúhártya bántalmakat társulni. Nem ritkák felszínes széli fekélyek — nem phlyktaenák — felnőtteknél idült orrhurut és eczema mellett. Ezek időnkénti rohamokban jelentkeznek és csak az orrbaj sziinte után maradnak el. Ilyen eseteket irt le legutóbb Peters; nemrég magam is láttam hasonló esetet felnőtt férfibetegeknél. Ezek tüzetesebb észlelése megérdemelné a szemorvosok fokozottabb figyelmét. Keratitis parenchymatosánál elég gyakori az idült orrhurut, de oki összefüggés itt csak annyiban van, hogy mindkét bántalom az öröklött bujakórban leli magyarázatát. Nagyon kérdéses, hogy iritis, cyclitis és glaucoma összefüggésbe hozhatók-e orrbántalmakkal. Az eddig közölt esetek valószínűleg csak véletlen összetalálkozásai különböző bántalmaknak. Ziem ez irányú észleletei a tüzetes kritikát meg nem állják, azzal meg épenséggel túllő a czélon, midőn azt állítja, hogy glaucománál előbb a fennálló orrbántalmat kell kezelni s csak ha ez nem segít, végzendő az iridektomia. Érdekes Lennox-Brown észlelete, melyben az asthmával kapcsolatos glaucoma a jelenlevő orrpolypus eltávolítása után megszűnt. Ziem az aggkori szürkehálypg képződését is az orr genyedö folyamataival akarja összefüggésbe hozni, a mi természetesen nem felel meg a valóságnak. Mégis az a tanulság levonható belőle, hogy hályogmütét előtt a netalán jelenlevő melléktireggenyedést szüntessük meg. Legnagyobb fontossággal bírnak az orr melléküregeinek betegségei, nevezetesen genyedö folyamatai, különböző szembajok kifejlődésére. Különösen az orbita bántalmai gyakran kapcsolatosak, sőt egyenesen következményei valamely melléküreg-genyedésnek. Jacobson heveny nátha kapcsán tenonitist, Hartmann orbitalis abscessus kifejlődését észlelte. Welge már 1786-ban észlelt látási zavarokat az orr melléküregeinek genyedésénél és Beer igen jól ismerte azon veszedelmeket, melyek a szemet a sinus frontalis genyedésnél fenyegetik. Újabban mind többen foglalkoztak ezen bántalmakkal (Leber, Panas, Ziem, Kuhnt és mások) I és az orbita számos lobos folyamata megfejtésre talált. Már előbb említettem, hogy a sinus maxillaris genyedései gyakran átterjednek a könytömlőre. Gyakorlatilag fontos tudni, hogy könytömlögenyedés gyanánt kezelt esetek nem egyszer nem egyebek, mint a köny tömlő tájékán áttört abscessusok, melyek addig meg • nem gyógyulnak, míg - a mellékiireg-genyedést meg nem szüntetjük. Fontos ezeknek korai felismerése a gyógykezelés szempontjából. Ilyen eseteket leir legújabban Peters; a könytömlő tájékán áttört abscessusok részben a homloköbölböl, részben a rostacsontsejtekböl és a sinus maxillarisból származtak. Hogy mily nagy jelentőségű az orbitalis phlegmone forrásának korai felfedezése, jól mutatja pl. Kuhnt azon esete, melyben a sinus maxillaris genyedéséhez szegődött orbitalis phlegmone, ámbár már kifejezett neuro-retinitist okozott, az alapbaj helyes kezelése után nemcsak gyorsan visszafejlődött, hanem a szemnek teljes látóélességét is sikerült megmenteni. Kuhnt ama észleletei, hogy a vena ophthalmica thrombosisának három esetében ugyanazon oldali sinus maxillaris genyedése volt megállapítható, nagy figyelmet érdemelnek. Mindhárom esetben szemtükörrel a retinitis haemorrhagica képe volt megállapítható a nélkül, hogy a melléküreg-genyedésen kiviil egyéb szervi baj (szív, vese) jelen lett volna. A rostacsont carieséböl és a rostacsontsejtek genyedéséből kiinduló orbitalis phlegmonek sem ritkák. Ezeket is sokszor összetévesztik a könytömlő bántalmaival. Noyes három esetet közöl, melyekben a szokásos gyógykezelés (kutaszolás, fecskendezés) hónapokon át végeztetett minden eredmény nélkül, míg végre felismertetvén a baj forrása, megnyitás, kikaparás és az orr felé való levezetés biztosítása után rövid idő alatt gyors gyógyulás következett be. Hasonló esetet közöl Vieusse. Itt említendők meg azon nem is nagyon ritkán a belső szem zúg felső részében előforduló borsónyi, mogyorónyi és nagyobb, sima falú, sokszor fluctuáló, elég élesen határolt duzzanatok, melyek valamely rostacsontsejt levezető nyílásának elzáródásából származnak az által, hogy a nyákhártya tovább is megtartván működését, eme nyálkás ! váladékkal telt cysták keletkeznek, a minőt nemrég leirt Weinhold. Sokszor a homloköböl hasonló folyamatával kapcsolatos e bántalom. Egyszerű bemetszés itt mit sem ér; a nyákhártyát ki kell kaparni és a levezetést az orr felé biztosítani. A homloköböl bántalmai által okozott zavarok igen gyakoriak és sokszor súlyos természetűek, sőt a betegek nem ritkán csak a már fellépett látási zavarok miatt keresnek orvosi segélyt. Kuhnt három év lefolyása alatt (1891-től 1894-ig) 8139 szembeteg között 24 homloköböl bántalomban szenvedőt talált. A homloköböl cystikus tágulásaihoz és genyedö folyamataihoz csatlakozó a szemet érintő zavarok Kuhnt szerint háromfélék : mechanikus természetű zavarok, lobos folyamatok átterjedése és functionalis zavarok. Ha a homloköböl nyák- vagy genyretentio (avagy daganatok) folytán kitágul, ennek protrusio és dislocatio bulbi lesz a következménye; a szem előre és többnyire ki- és lefelé tolatik ; ehhez természe[ tesen a megfelelő mozgási zavarok (kettős képek) csatlakoznak. A szemnek ezen helyzetváltozása a homloköböl cystosus tágulatainál néha igen nagy fokot ér el; ilyenkor a nervus opticus is szenvedhet. Igen gyakori a genynek áttörése az orbitába az alsó falon (orbita teteje) keresztül, a midőn azután hosszú ideig fennálló sipolyok keletkeznek, melyek csak a homloköbölben levő genyedés gyökeres megszüntetésével gyógyulnak be. Az áttörést orbitalis phlegmone követi; a sipolyból ürülő geny a legjelentéktelenebb corneasériilést is végzetessé változtathatja. Ha a nervus opticus is károsíttatik, a látás rosszabbodik. Egyebekben gyakoriak az asthenopiás tünetek, alkalmazkodási zavarok és látótérszűkületek. Ziem, Kuhnt, E. Berger ezen concentrikus látótérszükiileteket állandóan észlelték homloköböl-genyedésnél. Schmidt-Rimpler szerint ezen látótérszükület cerebralis eredetű. A látótérszükíilet majdnem mindig mindkétoldali, de rendszerint nagyobb fokú a beteg oldalon. Jelenleg áll észlelésem alatt egy 20 éves férfibeteg, ki már régebben szenved gyakori jobboldali fejfájásban. Folyó évi márczius 1-én azon panaszszal jelentkezett, hogy néhány nap óta náthás, feje nagyon fáj, munkaképtelen. Heveny nátha és a túltengett mandulák lobosodása mellett feltűnt a jobb orrfélböl bősé
