Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-03-26 / 2. szám
32 ORVOSI HETILAP—SZEMÉSZET 1899. 2. sz. tekre. Nem is sorolom e kifogások közzé azt, mit pedig én kiválóan fontosnak tartok: hogy egészen ártatlan kötőhártyai részeket is megtámad és megzúz. Hasonló kifogások emelhetők a Reining-féle művelet: a sublimatos vattával való rendszeres dörzsölés ellen; de még mások is. Hirschberg fájdalmasabbnak találja, miut a kékkő vagy lapis-oldat alkalmazását és semmivel sem hatásosabbnak ; e mellett helytelen állításnak mondja, hogy a vidéki gyakorlatban használhatóbb volna más eljárásoknál, mert annak kezére, ki a szemmel bánni nem tnd, ez sem bizható. Én magam nem sokat gyakoroltam a sublimatos dörzsölést, de mindazon szemeken, melyek a gyógyitás ezen módjának hoszszabb folytatása után kerültek hozzám, a kötőhártya felszinét olyan hegesnek, szürkés infényűnek és száraznak találtam (többször még vastag, vérmes és kóros alapon), milyennek más kezelés után sohasem. Hogy ez az eljárás milyen okszerűtlen, erőszakos és mily rossz következésekkel jár, részletesen mutatja ki Rählmannkinek tapasztalása szerint az „nemcsak nélkülözhető és haszontalan, de egyenesen ártalmas“. Néha az ily dörzsölések rendszeres folytatása után oly tetemes reactiv sarjadzó állapotok támadtak — mondja R. —, hogy a felső szemhéjak kötőhártyája erősen széthasogatva, sarjadzó szemölcsökkel volt borítva. Ilyen tapasztalatok indították arra, hogy állatszemeken tanulmányozza a rendszeres sublimatos dörzsölések hatását. Kiderült, hogy egy héten át naponta agy perczig folytatott könnyed dörzsölések nagyfokú változásokat idéznek elő a szövetben, még pedig nemcsak a felhámban, hanem a conj. parenchymájában is, melyek a lobos túltengéses folyamat jellemével bírnak. Nem kívánom részletesen közölni R. górcsővi leleteit, de megemlítem röviden, hogy a legfontosabb jelenségek így kezelt kötőhártyákban : a felhám nagyfokú pusztulása és sarjadzása, a kötőhártya apró sejtes beszüremkedése s felszintes erek újonképződése voltak ; ez utóbbiak helyenként vastag falzatúak voltak. R. szerint a dörzsölések főhatása abban áll, hogy a vérkeringés pang, gyuladásos vizenyő támad, új erek képződnek s a felhám sarjadzik ; mindezeket a dörzsölés mint olyan s nem a sublimat okozza. Ha meggondoljuk, hogy az idült fertőzéses állapot, a trachoma, maga is azonos változásokat okoz, hogy az idült trachoma (a kötőhártya szövetébe szórt szemcséken kívül) leginkább a gyuladásos túltengés állapotánál fogva oly makacs baj s hogy ezen állapot egyes jelenségei közül is épen az erek sokasága, falaik vastagsága a végleges gyógyulás legutolsó akadálya, a meg-megújuló izgalmak oka: be kell látnunk, hogy ez az eljárás, a dörzsölés épen nem felel meg a mechanikai gyógyítás alapelveinek. Se nem kíméletes, se nem localizálható, sem nem megbízható. De a vele szembeállított s legtöbb szemésztől többre becsült kisajtolás sem egészen oly tág hatáskörű eszköz, mint szeretnők. Éentebb láttuk a kifogásokat ellene. Szükségünk van tehát egyéb sebészi és erőművi eljárásokra is, melyek a sajtolás hiányait pótolják. Ilyennek ismerem a kötöhártya meg kaparását. A kefélést sem régibb, sem újabb alakjában és módjaiban (a durva vászonnal dörzsöléstől a drótkeféig) nem találom okszerűnek; de a kaparást, a puhább szövetet le-és kiválasztó, az egészséges, összefüggő szövetet nem bántalmazó, tehát kímélő kaparást több év óta gyakorlom és gyors, kényelmes, biztos műveletnek tartom ott, hol alkalmazása helyén van. Csakhogy a kaparás alatt többet értek mint Sattler,1 2 3 * ki kanálkájával csak a szemcséket s más összefüggően infiltrált részleteket akarja érinteni és kevesebbet mint Peters,8 ki még idült hurut kezelésére is s az egész kötőhártya felszínén alkalmazza 1 Rählmann: Ueber den Heilwerth der Therapie bei Trachom. Berlin, 1898. 25. 1. 2 i. m. 29. 1. Szerinte Bardenheuer kölni sebész volt az első, ki e czélra az éles kanalat ajánlta (1877) ; Panas szerint azonban már Judeus Izsák és Rhazes használták a curette-et (Traité des maladies des yeux. Tom II. 234. 1.). 3 Ueber die mechanische Behandlung einiger chronischer Conjunctivalerkranknngen. Therapeutische Monatshefte 1S95. 471. 1. a maga lándzsaalakú eszközét, úgy mint Desmarres is tette volt. (Panas szerint.) A kötőhártya megkaparásának czélja: eltávolítani a beteghártya felszínéről a kocsonyás tömegeket, megnyitni és kiüríteni az erre már megérett tüszőket s ez által (Rählmann okoskodásának megfelelően) csökkenteni a kötőhártya szövetének feszülését és izgatottságát, továbbá kitisztítani a mélyebb (néha a tarsusban magában fekvő) s puha elfajult sejttömeggel kitöltött üregeket, vérbocsátás révén szüntetni a conj. ereiben a vér pangást, és végre a kórosan sarjadzó, túltengő felhámréteget megújítani, simábbá tenni. E czélok nem mindenike forog fen minden esetben, de legtöbbször mindezek előttünk lebegnek s el is érhetők a kaparással. Ezen eljárás egyszerű s aránylag fájdalmatlan. Rendesen 2%-os cocain-oldatból csurgattatok be jó bőven, de érzékenyebb betegeknél néha 5°/0-ost használok. Legtöbbször csak egyik szempillát és mindig csak egyik szemet vetem alá e műveletnek, még pedig a súlyosabban beteget; pannus, szarúfekély nem hogy nem ellenzi, de követeli a kaparást. A művelet feltétele az, hogy a kötőhártya tisztogatandó része jól meg legyen feszítve; e czélra mindig az általam már évekkel ezelőtt ajánlott kettős, emelő horgot használom, melylyel a felső szemhéjat, a kötőhártya felső hajlásának végeit is, kívánt módon meg lehet feszíteni, a horgokat hol errébb, hol arrább akasztva meg. Jobbnak tartom e horgokat a Herrenheiser-féle kettős, állítható csípőnél, mert ez jobban zúzza a megragadott helyet. Mindig azon igyekszem, hogy a kifordított szempilla felső hajlatába úgy akasszam a horgokat, hogy a legtömegesebben infiltrált vagy legtöbb csomót mutató részlet egy felemelt és megfeszített ránéz élére essék, mert így a redő hosszára függőlegesen tett s a redő irányában kaparó mozgásokkal vezetgetett kés legbiztosabban eltávolítja mindazt, mi útjába és hatalmába esik. A kaparásra se nem éles kanalat használok (bár évekig ez volt az eszközöm), sem nem Peters-féle lándzsaalaku kést. Legjobbnak találtam e czélra a régi skarifikáló műszert, melynek egész feje csupán görbe vonalakból áll, kisebb-nagyobb sugarú körök ív-részleteiből; én a hátát is megélesíttettem s vele ily módon bármely szűkebb vagy bővebb helyen bátran kaparhatok. Igen fontos azt tudni, hogy a kaparás, ha még oly éles műszerrel végezzük is, mindaddig semmit sem választ le az ép, nem trachomásan infiltrált szövetből, míg a műszert metszésre nem használjuk, tehát a kapart felületre 90°-nál nagyobb szeglet alatt nem tesszük fel s míg a nyomást lefelé, a kötöhártya síkjára nem irányozzuk. (Metélő, szeldelő mozdulatokra is használható a műszer, ha kell; pl. nagy, kakastaréjszerű szemölcsös túltengések ellen; de ez kivételes eset és nem tartozik a kaparás fogalmához, mely művelet nem is az ily kemény képződmények ellen irányul.) Sok száz esetben végeztem már (évek óta hetenként legalább 6—10, Déha 15 esetben) ezt a műveletet, de soha sem láttam, hogy (mint a Knappféle sajtolás után néha) életreképes kötőhártyarongyok fedték volna a műtét területét; a mit kaparómmal eltávolítók, az kóros tömeg, a szemre nézve értéktelen, a bajt fentartó anyag. Az eszközzel ép kötőhártyában a szokott művelettel nyilast kaparni, anyagveszteséget okozni nem is lehet; ha nem látnám is, kezem megérzi azonnal, ha minden puha, kóros lerakodás el van távolítva s a nagyobb ellenállást és szöveti feszülést érezve, a munkát azon a helyen abbahagyom. Néha a kóros területen, az egész kötőhártya, teljes vastagságában el lévén fajulva, nem marad ebből semmi; a hártyában kisebb-nagyobb hiány támad épen úgy, mint ha a bőrön egy lupus-fészket tisztítunk ki, de be is fedetik a szomszédságból a hiány, sokkal gyorsabban és szebben, mint a bőrben. A kaparás különböző mélységre hat, a puha tömegek elhelyeződése szerint; és hol sírna, hol gödrös marad műtét után az alap, melyen dolgoztunk. De a kötőhártya megtisztítása igazi veszteséget nem okoz, mert a még használható, meggyógyulható részletek helyükön maradnak s jobb viszonyok közé jutnak.
