Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-10-29 / 6. szám
ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZE T 1899. 6. sz. 96 hatásból (mint e munkálatban ismételten és különösen a sárga i anyagok és üvegek tekintetében ráutaltam) visszafelé következtetni tudtunk. Mivel az eddigi alap ingadozó volt, az indi- j catiók klinikai esetekben is természetesen csak ingadozók j lehettek. Véglegesen biztos talppontot az utóbb említett téren úgyis csak akkor lehet elérni, mikor a látás míveletének rejtvénye maga megfejtve lesz. Addig az elmúlt időkbeli töretlen tapasztalási ösvény helyett esetleg próbálgató tapogatás tőre- | dékes ismeretek alapján kínálkozik, mint a hogy Pergens1 j különben megbecsülendő módon követte, de ebben is előbb a physikalis előismereteknek kellene tisztázva lenniök. Ezen tisztázásra jó kilátás nyílik a spectographia útján. A vakság okai a magyar Alföldön. Dr. Imre József-töl. (Két táblázattal.) A vakság statisztikája két irányban szolgáltathat tanulságokat. Vagy azt kutatjuk, hogy a testi nyomorúságok s közöttük a vakság, a lakosságnak mekkora részét teszik munkára képtelenné, tehát milyen gondot és terhet rónak a társadalom azon részére, mely adó és más hozzájárulások alakjában az ilyenekről gondoskodik (legalább egy részökröl), — vagy azt akarjuk tudni, [ hogy mekkora a szenvedésnek, a testi jólét hiányának az a mértéke, melyet nekünk orvosoknak megelőzni vagy elhárítani kötelességünk s minő természetűek azon eszközök, melyek e feladat { teljesítésére megkívántainak ? Ha ezt az utóbbi feladatot tűzzük ' magunk elé, mint én ezzel az alkalommal, akkor nem a vakság elterjedését, hanem a vakság okait, annak kórtani oldalát vesszük első helyen tekintetbe; nem az iránt érdeklődünk, hogy mennyi, magával tehetetlen vák ember van az országban, vagy annak egy részében, hanem azt kívánjuk tudni, hogy mely okból, milyen í fajta bajok miatt szoktak az emberek megvakulni, mely okai a vakságnak és mi módon volnának elháríthatok, s mi okból nem háríttatnak el ? és végre mily fokú a mi elmaradottságunk — j ha elmaradtunk — más nemzetek törekvései és sikerei mögött? j A vakság ellen való küzdelem egyik legsajátabb tere az orvosi működésnek; majdnem az egész müveit világon a szemorvosok magánmüködéséből fejlett ki a szembajok gyógyításának s a mi ezzel egyértelmű, a vakság ellen való küzdelemnek egész ! rendszere. A trachoma ügyétől eltekintve, a szembajok okaira nézve, tehát a vakság okaira nézve is, jóformán lehetetlen a pro- j phylaxis ; a vakság olyan baj, melyet csak gyógyítással lehet [ megelőzni, nem úgy mint a halálozást bizonyos megelőzhető bajokban. A vakság legfőbb okai gyógyíthatók, de előfordulások nem gyéríthetö, vagy csak igen csekély mértékben. Ezért a vakság okainak elhárítása soha sem lesz a preventív orvostan, hanem a gyógyító orvoslás feladata. És ezt a feladatot kiváló sikerrel teljesítik az orvosok majdnem minden czivilizált országban ; a mit fényesen bizonyít a vakok számának kimutatható apadása. Nem lesz felesleges némely adatot bocsátanom előre a vakság elterjedtségéről s ennek némi változásairól. Az első kérdés, a mi bennünket érdekel, az, hogy milyen helyen állunk a vakság gyakoriságára nézve a többi államok között ? Widmarknak 1894-ben közölt összeállítása szerint1 2 3 legtöbb vak volt Portugalliában, (1878-iki adat szerint) 10,000 lakosra — 20 ; legkevesebb Hollandiában (1869) = 4'5. Az ismertetett 17 állam között Magyarország 10'5 számmal a hatodik helyen van (1890), tehát csak ötben nagyobb a vakok aránya; ezek a már említett Portugallia után sorban : Oroszország, Finnország, Spanyolország, Norvégia. A mi kedvezőtlen helyzetünket egy kissé enyhíteni látszik, hogy míg 1870-ben nálunk 10,000 lakosra 12 vak és 1880-ban 13 vak esett, addig az 1890 iki népszámláláskor csak 10'5 találtatott3; de ezt az apadást, míg részletesebb feldolgozását a mi vakságügyi statisztikánknak nem ismerem (nem is 1 Kiin. Monatsbl. f. Augh. 1897., 33. 1. 2 Jelentés a Budapesten 1894-ben tartott nemzetközi közegészségügyi congressusról. VII. köt. 738. 1. 3 Norris and Oliver. System of diseases of the eye. Vol. II. gondolom, hogy volna), kénytelen vagyok esetlegesnek, a bejelentések pontatlanságából származónak gondolni. A második kérdés: van-e valamely adatunk arra nézve, hogy valahol a vakság-esetek számaránya apadóban van ? Állítólag igen. így pl. Poroszországban 1871-ben 9'5, 1880-ban 8'2 vak esett 10,000 lakosra; Hollandiában ez a szám 1860-ban 6, 1889-ben 4'4 volt; Angliában 1851-töl ez a szám 10 évenként apadt: 10‘2, 9-6, 9‘5, majd végre 81-ben 8'8 volt; Amerikában, az Egyesült-Államokban 1880-ban 9'7, 1890-ben 8‘0, a mit maga az amerikai szerző részben a vakok arányának valódi csökkenéséből, részben (a tizenegyedik népszámlálásról szóló hivatalos jelentéssel megegyezöleg) a kevésbbé pontos összeszámlálásból magyaráz. Egy harmadik kérdés: van-e a vakság arányának valami függése a gyógyításra való alkalom közelségétől ? Erre igen világos adatokat találunk a Widmark közleményében. E szerint (a hogy a Hjort javaslatára alkotott bizottság megállapította) a Norvégia 2320 vakja közül épen 1000-nél szürke hályog okozta a vakságot ; már pedig azon idötájban évente csak 58 hályogműtétet végeztek az egész országban. A gyógyítható vakság vagy elhárítható vakság-okok elhanyagolása okozza W. szerint azt a nagy különbséget is, mely a városok és a vidék vakjainak számaránya közt tapasztalható; Norvégiában 1876-ban a városokban S'3, a vidéken 14'5, Svédországban 1890-ben városokban 5'8, vidéken 8'8 vak esett 10,000 lakosra. Az utóbbi országban minden korosztályban megvolt ez a különbség, de különösen feltűnő a 65. éven felül. Hasonló a helyzet Dániában, hol 1890-ben a szóban levő arányszám 5*31 volt az egész országra nézve, míg a távoli Farö szigeteken 28'5-et tett. Épen ilyen adatokat ismerünk Oroszországból: városokban 11, falvakban 23 az arányszám. Nekünk orvosoknak ebben a nehány számban az fontos, hogy a vakság arányszáma részint a civilisatio fokával általában, részint és kiváltképen az orvosi munka tökéletesedésével és kiterjedésével apadni látszik. Tudjuk ebből is, mai ismereteink után is, hogy a vakság nem leküzdhetetlen fatum; igyekeznünk kell megtudni, mi kilátásai lehetnek a küzdelemnek ? mely okai előzhetők meg a vakságnak ? mely okok leggonoszabbak ? mely intézkedésekre van szükség, hogy megbújunk velők ? Ezek a kérdések az általános statistika teréről az orvosi statistika, vagyis a számokban felmutatott orvosi tapasztalat terére s első helyen a vakság okainak kutatására utalnak bennünket. Ilyen kutatásokat nagy számmal találunk már az összes müveit nemzetek köréből; Colin Hermann, Magnus, Fuchs, Miliis Hays és mások összefoglaló munkái sok táblát, nagy tömeg számot tartalmaznak annak illustrálására, mely okok minő arányban idézik elő a vakságot? De úgy látjuk, hogy a vakság-okok a különböző országokban más-más arányban vesznek részt a veszedelmes munkában; így pl. míg a congenitus vakság esetei majdnem mindenütt egyenlő arányúak, addig a németeknél (Magnus) a szem saját bajai, francziáknál (Trousseau) az általános betegségekből eredő szembajok s Amerikában (Oppenheimer) a sérülések okoznak a többi nemzetekénél nagyobb arányban vakságot. Ez a különbség az országok közt nemcsak igazolja, de megköveteli, hogy mi magyarok is igyekezzünk úgy egész hazánkra mint egyes részeire nézve kipuhatolni a vakság legfőbb okait s azok érvényesülésének arányát. Nekem évek óta volt az a benyomásom, bogy az előttem megforduló vakok állapotát nem ugyanazon arányban idézték elő a vakság-okok, minőt Magnus táblázatán találunk, sőt egyenesen az is, hogy több gyógyítható baj végződik, elhanyagolás miatt, vaksággal, mint más országban. Ha így van, érthető dolog; nálunk még nem sok ideje, hogy általában vannak szemorvosok. De így van-e valóban ? Ez a sokat izgató gondolat késztetett arra, hogy a magángyakorlatomban és a 14 év óta vezetett városi szemgyógyintézet (most már „Erzsébet-szemkórház“ néven önálló szakkórház) járó és belső betegei közt látott vakokról található adatokat összegyüjtsem és megvizsgáljam. Hiszen hazánkból ilyen adatokat Grósz Emil közlésén túl nem ismerek ;* ez az egész országra kiterjedő körből, az 1 Orvosi Hetilap 1889. „Szemészet“.
