Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)

1898-09-04 / 4. szám

1898. 4. sz.

ORVOSIH E TILAP — SZ E M E S Z E T

41

Észlelt kifejezett megbetegedést a macula táján jó visns mellett. A hol tehát Fukala kedvező befolyásról szól, azok nyilván oly esetek, a melyekben a myopiás elváltozások a műtéttől függetlenül megállapodtak, de épp úgy tovahaladhattak volna. A két szem állapotának összehasonlításából szerző azt is megfigyelte, hogy — Fukala nézetétől eltéröleg — az operált és nem operált szem teljesen egyformán viselkedik ; ha ugyanis a nem operált szem látása továbbra is jó maradt, úgy az operálté sem változott ; viszont, a mely esetben az operált szemen műtét után visus-csökkenés állott be, mindannyiszor romlott a nem operált szem látása is. E megfigyelés érvényét nem döntik meg azon látszólag ellentmondó esetek, a melyekben az operált szem visusa tartósan jó, míg a nem operált szem látása csökkent; mert — mint említve volt — a refractiocsökkenés által föltételezett visusjavulás mellett a chorioidealis elváltozások nagyot haladhatnak. Mindezek alapján szerző ama fontos tételt mondja ki, hogy a lencse eltávolítása a chorioidea és retina myopiás elváltozásának elöhaladását sem az egyik sem a másik szemben nem képes föltartóztatni.

Áttér ezután ama másik kérdésre, vájjon a műtét elősegíti-e a retina leválását. Miután ennek számos esetében üvegtest-elöesés ment előre, ez utóbbiban Otto az ablatióra disponáló momentumot lát. A megfelelő esetek megfigyeléséből az derül ki, hogy néha ismételt üvegtest-elöesés sem vonja maga után szükségképpen az ablatiót, de viszont ez utóbbi bekövetkezhetik a nélkül, hogy valaha üvegtest esett volna elő; a kettőt továbbá rendesen hosszabb időköz szokta elválasztani egymástól (egy Ízben 37 hónap); már pedig, ha köztük oki összefüggés forogna fenn, úgy legalább is az esetek legtöbbjében, még pedig üvegtest-elöesés után közvetlenül kellene az ablatiónak bekövetkeznie, a mi pedig éppen nem történik; a lipcsei klinikán pl. észlelnek beteget, kinél ismételt elöesés daczára mind ez ideig, 3 év elteltével sem jelentkezett ablatio. Másrészt pedig szerzőnek egy esetében a leválás nem az üvegtest elöeséssel complicált operált szemen, hanem a jóval kevésbbé kóros másik szemen következett be előbb.

E tények tehát megczáfolják ama fölvétel helyességét, hogy akár az üvegtest-elöesés, akár maga a műtét elősegítené a retina leválását; ez utóbbi kétségtelenül a progressiv chorioidealis elváltozásoknak tulajdonítható és ha bekövetkezik, legfeljebb annyit bizonyít, hogy a műtét nem képes a nagyfokú myopiás szemeknek általános végzetes sorsát megmásítani.

Összefoglalva az eddigieket szerző adatai a mellett szólnak, hogy a lencse eltávolítása sem kedvező, sem pedig káros befolyást nem gyakorol a szemfenék myopiás folyamataira s így a nagyfokú myopia operatio kezelésének egyedüli haszna a lencse dioptriás értékének megfelelő refractio-csökkenésben és az ezzel járó látásjavulásban áll, mely utóbbi nem azonnal, hanem több hét, néha csak több hónap múlva éri el definitiv magasságát.

Trachoma képét utánzó conjunctiva-tuberculosist ir le Heinersdorff.

Előtte már több szerző hangsúlyozza, hogy a conj. tuberculosisnak némely folliculns-képzödéssel járó alakja csalódásig hasonlíthat a trachoma klinikai képéhez. Szerzőnek betege 17 éves leány, kinél öröklékeny terheltség nem volt kimutatható. Baját először tracho-t mának tartották s a csomók kinyomása után sokáig kékkővel kezelték lényegesebb eredmény nélkül. Újból felvétetvén a klinikára az erősen váladékos és kissé kevésbbé nyitott jobb szem felső szem- ! héja kis fokban duzzadtnak, a szemhéji conj. erősen bélöveltnek bizonyult. A hegesen megrövidült alsó áthajtási redöben elég sűrűn elhelyezett kölesszemnagyságú folliculusok ülnek, a bulbaris conj. alsó felét pedig lapos csomók tették egyenetlenné, melyek egy helyen a corneára is átterjedni látszottak. A felső áthajtási redöben még sűrűbb folliculus-képzödés, a bulb. conj.-ban pedig felül is az említett csomós egyenetlenség volt észlelhető. A bal szemen az el- j változások hasonlók, de kisebb fokúak. A conj.-ban sehol sem jelentkezett kifekélyesedés, a fül előtti nyirkmirigyek duzzanata j csekély.

A felső áthajtási redőböl kimetszett nyákhártyadarabka szövettani vizsgálata alkalmával nem a trachoma-rögök élesen határolt nyirksejt-tömegei, hanem a fypikus tuberculnmokkal teljesen megegyező góczok voltak találhatók, szélükön sűrű fehérvérsejt-övvel, közepük felé túlnyomó számban epitheloidsejtekkel és igen sok

óriássejttel. Szerző ezen górcsői lelet alapján igen valószínűnek tartja a tuberculosis conj. diagnosisát, melynek megerősítésére, miután sehol elsajtosodás nem mutatkozott és a tbc. bacillus összes festési methodusai is negativ eredményt adtak, oltási kísérlethez folyamodott. Friss szövetdarabkát nyúlszem mellső csarnokába oltott. Sokáig nem mutatkozott eredmény ; végre a 3—4 hónap körül a cornea felső széléhez közel fekvő beszúrási heg táján ez utóbbi és az iris közötti csarnokrészt kitöltő apró hússzínű csomócskák képződtek. A csarnok alsó harmadában szintén egy sárgásszürke, a corneát elödomborító képlet s mellette még két csomócska lépett fel. Mindezeknek szövettani képe inkább közönséges tályogra, mint tuberculosisra emlékeztető volt. A közepükön szétesett csomókban temérdek fehérvérsejt között csak kevés epitheloid-sejt akadt, óriássejt pedig egyáltalán nem. Tbc. bacillust itt sem sikerült találni.

Mind e sok tagadó jel daczára is fentartja szerző a conj' tuberculosis diagnosisát. A trachomát ugyanis a fypikus szerkezetű trachoma folliculusok hiánya mellett főleg a sok óriássejt zárja ki, mely trachománál nem szokott találtatni. Luestöl a klinikai kép és lefolyás alapján teljesen el lehet tekinteni. A tbc. bacillus leletének negativ volta pedig különben sem képez ellenbizonyítékot, annál kevésbbé ily chronikus lefolyás és aetherrel kezelt vizsgálati objectum esetén.

Szerző figyelmeztet, hogy hasonló kétes esetekben el ne mulasszuk a szövettani vizsgálatot. (Klinische Monatsblätter für Augenhlk. XXXVI. Juni.)

A glaucoma-therapia késői eredményével foglalkozik Sidler-Huguenin, ki Haab-nak 76 glaucomás privatbetegét műtét után rövidebb-hosszabb időn, de legalább is 2 éven át észlelte s az igy nyert adatok alapján akarja megvilágítani azon kérdést, mily gyakori a glaucoma tartós gyógyulása iridectomia, selerotomia és végre mioticumok után.

Eseteit 4 csoportba osztja :

1. Glauc. inflamm. (21 eset); act. (10), chron. (5).

Miután az előzetesen alkalmazott mioticumok nem sokat használtak, valamennyi esetben iridectomia végeztetett, melyet 6 esetben selerotomia előzött meg. A 16 acut glaucomás szem közül 2 megvakult, 4 kielégítő, 10 pedig igen jó eredményt adott. Kiújulás 6-nál észleltetett. Az 5 chronikus eset közül 4 kielégítő, 1 pedig igen jó eredményű volt. Kiújulás 2-nél fordult elő.

A két megvakult szem közül az egyiknél közvetlenül iridec tomia után mutatkozott rosszindulatú lefolyás éjjeli heves fájdalmakkal, miközben a beteg a lencsét, corpus ciliaret és irist kipréselte; utóbbiak a sebbe begyógyulván állandó tensio-emelkedést tartottak fenn A másik betegnél a tovább lappangó glaucomás folyamat csak később okozta a látás fogyását. Ezekkel szemben állnak azon szemek, a melyeknél a már meglehetősen elöhaladott glaucomás elváltozások daczára sem lépett fel rosszindulatú lefolyás, sőt a műtét után kielégítő látásra tettek szert. Ugyancsak kielégítő eredménynyel sikerült operálni megelőzőleg atropinnal tractált öt szemet, bizonyságául annak, hogy az ily szemeken a műtét ugyan alacsonyabb értékű, de nem teljesen haszonnélküli.

Az iridectomia által az esetek legtöbbjében sikerült a tensiót rendes fokára alászállítani, csak egy esetben kellett a műtétet ismételni; ha itt-ott jelentkezett is tensioemelkedés a műtét után, csakhamar megszűnt mioticum-becseppentésre. A mioticum különben valamennyi esetben követte a műtétet, még pedig — föltéve, hogy hosszas használatára indicatio nem forgott fenn — mindaddig, a inig a szem megbékült. A sclerotomiáról szerző azt tapasztalta, hogy veszélytelenségénél fogva iridectomia előtt ismételten is végezhető ; utána a csarnok mélyebb lesz, a cornea tisztul s így az iridectomia technicailag kivihetöbbé válik. A glaucomás folyamatot magát azonban nem igen befolyásolja a selerotomia.

A prognosisra különösen mérvadónak találta szerző a műtételőtti látást és esetleges complicatiókat. Ha a látás aránylag jó, úgy a műtét után tartós kedvező eredmény várható, ha ellenben csekély, akkor többnyire csak kielégítő az eredmény, de azért a prognosis még éppen nem mondható kedvezőtlennek. Általában tartósabb a gyógyeredmény az acut, mint a chronikus glancoménál, melynél recidivák nem ritkák. Előbbinek 62'5°/o, utóbbinak 60°/o a gyógyulási aránya iridectomia után.