Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-07-07 / 2-3. szám
20 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1896. 2—3. sz. Folyó szám, név és kor Előzmény Diagnosis Látás A sphincterolysis ideje és oldala Lefolyás Megjegyzés Távozáskor 46. Jankovics József 56 éves 1 év előtt obtusolobularis hályogkihajtás Cataracta fere matura o. d. Aphakia, synechia anterior 0. s. J. = kézmozgás. B. = ■f 12'0 D.-val = 5/15? 1895. okt. 29. bal. Másnap mély csarnok van, a belső szár szabad. A jobb szemen Graefe szerinti hályog kivonás. A belső szár szabad. Látás: J. = +12 0 D.-val = 5/30. B. = + 12 0 D.-val 5/i5. 47. Özv. Lichtmaun Árminné 28 éves 12évelőttbal szeme üvegcseréppel sérült. Azóta koronként ismétlődő fájdalmak Cicatrix adhaerens, Glaucoma secund. o. d. Myopia o. u. J. = M. = 50 V. = 5/l5. B. = M. = 50 V. = 5/lo ? 1895. decz. 17. jobb. Harmadnapra sebrepedés ; negyednap a seb ismét zárt. — A belső szár szabad, a külső húzódik. Látás ugyanaz. | KÖNYVISMERTETÉS. 1. Le dr. Landolt et le dr. Gygax. Précis de Therapeutique ophthalmologique. (Paris. Masson. 1895. Vili. és 176. 1.) 2. Dr. Ohlemann. Augenärztliche Therapie für Aerzte und Studirende. (Wiesbaden, Bergmann. 1896. IX. és 166. 1.) A szemészeti müvekben ugyancsak gazdag termésű külföldi könyvpiacz két legújabb productumát szándékozom röviden bemutatni olvasó közönségünknek. Rövidek, az orvosi müvek közt szinte szokatlanul kis terjedelműek, a fent nevezett könyvek is, de a gyakorló orvosra nézve azért igen nagy fontosságúak, mert hiszen a szembetegségek gyógyítására akarják tanítani és a mindennapi élet szükségleteit lennének hivatva födözni. I. Landolt könyve takaros formájú, 16-rét kötetke. A parányi könyv nem lép nagy igényekkel elénk. Nem dolgozik nagy tudományos apparátussal, csak „megbízható társa, hü és gyors szolgája akar lenni a gyakorló orvosnak, a tanulónak pedig előkészítője a rigorosumokra“. A művecske tárgyalási módja, csakugyan, minden inkább mint tudományos. Betűrendben sorra veszi egymásután a betegségeket és gyógyszereiket. Az astigmatismus fejezete után békességes szomszédságban következik az atropin. A betegségeknél elmondja, hogy milyen szereket használjunk, ezeknél megtanít rá, hogy milyen alakban rendeljük őket. Az előadás módja tömör, szűkszavú. A könyvecske 333 fejezetének mindegyike egy-egy távirat benyomását teszi ránk. Nem állhatom meg, hogy Ízelítőül ide ne igtassam a 7. fejezetet: „Amblyopia et amaurosis cerebralis„ Az általános betegség gyógyítása. (Uraemia, typhoid láz, scarlatina, epilepsia, vérveszteség, nagy fájdalmak, hysteria.) Ismeretlen ok esetében: teljes nyugalom, sötétség, strychnin befecskendések. (?J Suggestio. Szemzuhany.“ Ennyiből áll az egész paragraphus. Rövid, de velős. Talán lehetne még hozzátennünk valamit, de sokkal többet nem mondhatnánk a tárgyról. Szép dolog ez a rövidség. Nemcsak az unalmas szószaporítástól kímél meg bennünket, hanem egyszersmind olyan parancsoló forma hatást is gyakorol reánk, mely a babonát is cselekvésre készti. De — habár legtöbb esetben megelégedhetünk is a kapott tanácsokkal — mégis kétlem, hogy a tanuló minden fejezetet megértsen és hasznára tudjon fordítani. A mi a fénytörési zavarokat és az üvegrendelést illeti, pl. ezek tárgyalásának én még sehol sem olvastam rövidségben párját, de nem is hiszem, hogy a gyakorlatlan kezdő eligazodjék rajta, vagy ha megértette is a tárgyat a kapott utasításokkal együtt, (pl. a hypermetropiának minden esetében) beérje. Ennek az erőszakos rövidségnek kell betudnunk azt is, hogy a könyv nem tanít meg bennünket a gyógyításhoz szükséges kórfogásokra; nem mondja el, mikép ecseteljünk, hogy maszszáljunk stb. A mi már most a gyógyításnak velünk megismertetett módjait illeti, ezekből látjuk, hogy szerzőnk erős itélettí practikus, kinek megállapodott elvei vannak, melyek eltérnek talán a mieinktől, de a melyek önálló gondolkodásra és élénk megfigyelésre I vallanak. Általában jó, czélszerü tanácsokat ad. Fő erénye, hogy mindenütt szem előtt tartja a „non nocere“ elvét. Többször is figyelmeztet, hogy „jódnál, bromnál kerüld a calomelt“ stb. Nagyon gondos a prophylaxist illetőleg. El nem mulasztja egyik acut ragályos betegségnél sem ránk szólani, hogy „védelmezd a másik szemet“. Kitűnő tanácsokat ád a zsugorodott szem folytonos figyelemmel tartására és a második szem őrzésére, ha az első már retinaleválás miatt megromlott. Sőt még azt sem mulasztja el lelkünkre kötni, hogy spontán szembeli vérzéseknél, figyelmeztessük a beteg környezetét, az eshetöleges agyszélhüdésre. Óvatosságában talán kissé túl is megy a határon. így pl. az asepsis és antisepsis tárgyalásánál, mely különben teljes elismerésünkre méltó, annyira megy, hogy a beteg szempilláit és szemöldjét is leborotváltatná velünk. Magyar szempontból érdekes, hogy ugyancsak a műtétéi előkészületei közt — igen helyesen —fölemlíti az „Eau de János“ használatát is. Szinte hallani véljük a franczia szájban „Ó dö Zsanósz“-szá francziára formálódott nevet és örömmel ismerjük fel benne — még e nagyon elváltozott alakjában is — világhírűvé vált „Hunyady János“ keserüvizünket. A gyógyszerek száma, bár könyvünkben az előszó szerint „csak a legfontosabbak találtak helyet“, töménytelen. Hogy többet ne említsek, a szemhéj eczemája ellen 20 orvosságot, a blepharitis ellen nem kevesebb, mint 15-féle kenőcsöt találunk felsorolva. E gazdagságot örömmel fogadhatja talán a gyakorlott szemész, a ki tetszése szerint válogathat belőlük, ha kedvencz szerei cserbe hagyták ; de másként van a tanuló, a ki a sok közül nem tudván melyiket választani, találgatni kénytelen és talán a legkevésbbé hasznosat markolja ki a kinálkozók tömegéből. Ilyen esetben a szerző feladata volna, hogy egy-két kipróbált szerre rámutasson s a többieket csak függelékül adja. Ha a gyógyító eljárások között valami jellemzetest, a mienktől eltérőt keresünk, szemünk okvetlenül a pióczán és a jeges borogatáson akad meg. Landolt —- bár nem tartozik szorosan a franczia iskolához — a vérbocsátás tekintetében egészen a franczia hagyományokhoz csatlakozik. Vért ereszt pl. a chorioiditis disseminata, retinitisek, blennorrhoea neonatorun, herpes zoster blepharospasmus, ablatio retinae és sok más betegség esetében, nagyon sokszor olyankor is, mikor a mi iskolánk felfogása szerint czéltalan, vagy éppen káros a vért vesztegetni. A „seiguare“ jelszót gúnyoló valami új Moliére, meg most sem volna egészen anachronismus a francziák között. Nem kevésbbé szereti a jeges vizet. Nemcsak blennorrhoeáknál, de még hurutnál is. Ilyen rövid ismertetés keretében sem állhatom meg, hogy iskolánk sok esztendős tapasztalataira támaszkodva, könyvünk modorában fel ne kiáltsak, hogy: „mértékletesen bánj a jéggel, gyuladásoknál jobb egészen száműznöd, csak sérüléseknél használd!“ Ha már benn vagyunk a kifogásokban, mondjunk el még némelyeket, mikben nem érthetünk egyet: Chronikus szemhurutoknál az izgatókat száműzi. Mi úgy tudjuk, hogy az izgatás éppen ilyenkor van helyén és a heves rohamok azok, melyek kíméletes bánásmódot követelnek. Conjunct, crouposánál nem helyeselhetjük, hogy súlyos esetekben a hártyákat leszedi és helyüket lapis-oldattal ecseteli. Miként egyeztethető ezzel össze a tilalom, mely alá diphtheritisnél veti ugyanezen eljárást? A két eset kezelését illetőleg analog.
