Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-07-07 / 2-3. szám
21 0 R V 0 S I H E TILAP-SZ E MESZ E T 18%. 2—3. sz. Ecsetelés előtt mindkettőnél be kell várni a hártyák önkéntes leválását. Conjunct, diplitheriticánál a serumot még nem találjuk felemlítve. E helyett terpentinnel és eucalyptus tincturával permeteztet az ágy környékén és erős sublimat-oldattal dörzsölted be a hártyákat. Az fölösleges, ez káros lehet. Chorioiditis disseminatánál sem igen értjük, mi a meleg borogatások, pupillatágítók és ismételt paracentesisek czélja. Makacs blepharitiseknél, ha minden eszközből kifogytunk is, nagyon radicalisnak tartanám a pillatelep ajánlott lemetszését (!) Találunk még a könyvben több olyan pontot is, melyek tapasztalatainkkal és gyógyítási elveinkkel ellenkeznek. De elég volt mutatóban. Hanem viszont találunk igen sok figyelemre méltót és olyat is, miből tanulhatunk. Szemészi fegyvertárunkat jelentékenyen gazdagíthatják pl. a blennorrhoeánál említett s nálunk még nem igen használatos szerek. Sok felöl dicsérik pl. a kalium hypermang. irrigatiókat (1: 2000) ; megkísérelhető naponta kétszer a kifordított szemhéjak lemosása is naphtol-oldattal (1 : 2500), a 0'2°/o formaldehyd-oldatról meg éppen csodákat beszélnek. Nézetem szerint megszívlelendő ajánlat az is, hogy makacs blepharitis ulcerosánál glycerin-sublimattal (1:30) masszáljunk, a beteg kezébe pedig adjunk ugyané szerből l°/o-os készítményt. De mindezeknél fontosabb az a sokszor ismétlődő tanács, hogy szemgyuladásoknál legyünk figyelemmel az orr betegségeire is és ne mulasszuk el azok gyógyítását. E tekintetben nálunk — azt hiszem — igen sokan vétkeznek. Fordítsunk több figyelmet a szemmel szomszédos üregekre. Miítételi eljárásunkat is javíthatjuk — azt hiszem — né,mely irányban, ha Landolt tanácsán járunk. Könyve nem bocsátkozik ugyan az egyes miítételi módok leírásába, de becses útbaigazításokat ád az indicatiókat és választandó eljárásokat illetőleg. Nagyon helyesnek tartom (s a magam szerény munkakörében gyakorlom is) azon utasítását, hogy a jégárpát mindig a conjunctiva felöl metszők be, nyomjuk és kanalazzuk ki. Nagyon kevés azon esetek száma, melyekben a kötöhártya felöl nehezen férhetünk a chalazionba. Ha pedig hozzáfértünk, az itt ajánlott módszer előnyei nagyon is szembeszökők: Kevesebb fájdalom (mert területünkhöz a cocaincseppek eljuthatnak, míg ha a bőr alá fecskendezünk cocaint, ez nagy mértékben akadékoskodó vizenyöt támaszt); a műtétéi rövidebb tartama; varratok fölöslegessége ; és végre a bizonyosság, hogy a legrosszabb esetben sem képződnek torzító forradások, mi a bőr felöl végzett műtéteknél nagy ritkán mégis megeshetik. Igen jó tanács (makacs blennorrh. sacci esetén) a könytömlö curettezése is. Nagyon megszívlelésre méltó a megokolás, melylyel nagyfokú insufficientia internorum esetében a külső egyenes átmetszése helyett, egyik vagy mindkét belső egyenes előre varrását ajánlja: „A külső egyenes kimetszése csak akkor van megengedve, ha az abductio igen erős. Ezzel a szem mindig többet veszít mozgási köréből az átmetszett izom irányában, mint a mennyit az ellenkező irányban nyer. Az előre varrás oldalán pedig a nyereség jóval nagyobb, a nélkül, hogy a másik oldalon valamit vesztenénk.“ Elég világos és elfogadható okoskodás! Strabismus convergensnél is az előre varrás híve és csak a hatás fokozására fogadja el a belső egyenes teuotomiáját. Ez — abban az esetben is — kicsiny legyen s ne terjedjen ki a Tenon tokra. Arany tanács! Sok szemész megbánta már, hogy a túlságos nagy ínmetszéstöl nem tartózkodott. Érdekes, hogy a le- és fölfelé hajló kancsalságnál is operál, mi nálunk — tudtommal — szintén nem, vagy ritkán történik. Módszere itt is első sorban az antagonista előre varrásában áll. Mindent összefoglalva a Landolt és Gygax könyvéből (hogy már a társszerzőt is említsem) kezdőnek tanulnia bajos dolog s nem is czélszerií. Mint említem, kézfogásokra nem tanít, ezenkívül nem magyaráz, nem mondja meg mit, miért tegyünk, csak rendelkezik. így gondolkodó orvost nevelni nem lehet. De kész orvosnak, különösen gyakorlott szemésznek igen jó emlékeztetője, sőt nehány új dologban elfogadható tanítója is lehet. És így bátran beválhat szerzőknek azon reménye, hogy a kis könyv „a tagtársaknak, ha nem is könyvtárában, de legalább zsebében helyet nyerend“. II. Ohlemann szemgyógyászata jóval terjedelmesebb. Csaknem ugyanannyi nagy nyolezadrét lapra, természetesen sokkal több fér, mint a kis franczia könyvbe. Az anyag tárgyalási módjából mindjárt felismerjük a német írót. Sokkal alaposabban fog a dologhoz, módszere is tudományosabb mint a másiké. A könyvnek csaknem egyharmadát foglalja el az általános rész, melyben a szembajoknál használt eljárásokat és orvosszereket ismerteti és azok hatását magyarázza. Külön csoportot képeznek a mechanikus, egy másikat a hőhatások, azután egy fejezet a vegyileg ható szerekkel, másik a villamossággal, az ötödik végre az általános gyógymóddal foglalkozik. Mondjuk ki mindjárt, hogy ez a könyvnek értékesebb része, mert bár — elég fölöslegesen — a szemészetben használt szereknek — úgyszólva — egész gyógyszertanát adja (még arra is ráér, hogy a paraffin és vaselin előállítását s az atropin készítését megismertesse); de a fölösleges részek mellett megtaláljuk a lényegest is és az alkalmazott eljárások hatásának elég tiszta képét kapjuk. A második rész azután sorba veszi az egyes betegségeket s igyekszik azok orvoslására megtanítani. De minden betegségnek előbb rövid jellemzését adja, a mi néha igen jól sikerül a szerzőnek. A mit pl. a kötőhártya hyperaemiája és hurutja közti választó vonalról mond : „Subjectiv érzések : nyomás, égetés, szúrás stb., különösen esteli világításnál, az első tünetek. Ha nincs váladék, tiszta hyperaemiával van dolgunk, ha nyálkás váladék csatlakozik hozzá, akkor a folyamat huruttá fokozódott.“ Ez rövid és határozott jellemzés. De nem mindenütt ilyen szerencsés az író a betegség tüneteinek leírásában, vagy lényegének felfogásában. Pl, a retinitis pigmentosáról azt írja, hogy a benne szenvedők centrális látása nem csökkent. Sokan hálát adnának a sorsnak, ha így volna! A papillitisröl pedig, mit egyjelentésünek vesz a neuritis optica intraocularissal és neuroretinitissel, azt állítja, hogy miután csak agybántalmakat követ, inkább csak diagnostikus értéke van. Nem is gyógyítja. Mi igen. Leggyengébb oldala a könyvnek éppen a minek legerősebbnek kellene lennie, a miért tulajdonképen íródott: az egyes betegségek therapiája. Nagyon sok szépet összeír szerzőnk, csakhogy ez a sok szép mind a másé, csupa citatum. A könyv legjellemzőbb vonása az, hogy írójában hiányzik az önállóság. A 158 lapon keresztül alig halljuk egy párszor magát a szerzőt megnyilatkozni. Hanem e helyett megtaláljuk a világ majd minden tollforgató szemészének therapeutikus ajánlatait. Ez magában még nem volna baj. Ki követelne minden írótól külön therapiát ? Idézetekkel is kitünően lehet tanítani, ha éles szemű kritika válogatja össze és rendezi őket. De itt egyik szemész gyógyszerei a másik mellett, minden kritika nélkül. Sokszor éppen ellenmondó zűrzavarban. A conjunctivitis phlyctaenosa czíménél pl. a következő tanácsokat találjuk egymásra halmozva: Sötét szoba (fénykerülésnél,) hideg borogatás (ha hurut complicálja), ólomvíz, chlorvíz, lapis ecsetelés, s a bórsav borogatás sehol. Isten irgalmazz az ily módon gyógyított szegény szemnek ! Az ilyen chaos azonban kikerülhetetlen, ha a szerzőket válogatás nélkül egymásra halmozzuk. De az ilyenből azután a kezdő nem is tanul vagy rosszat tanul. Ellenmondást többet is találunk: A jéggel takarékosan bánik és elhagyatja, ha a cornea részt kezd venni a gyuladásban. (Félek, hogy már késön!) Másutt a blennorrhoeás szemet még fekély esetén is tovább jegezteti. (Szinte jól esik Burchardt eljárásáról is olvasnunk könyvében, ki még-a blennorrhoenál is teljesen elveti a jeget.) Saki egy helyt elég takarékos volt a jéggel, más helyt a conjuntivitis, sőt keratitis phlyctaenosát is hideggel borogattatja (!) Éppen így kíméli a vért magát csak a blennorrhoenál, de ajánlja a retinitis pigmentosánal, retinitiseknél, üvegtest homályoknál stb.
