Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-07-07 / 2-3. szám
12 1896. 2—3. sz-Cl R V 0 S I HETILA mellett szólnak, hogy az opticus baja nem egy egyszerű descendens atrophia. 100 tabes-beteg szemeit tükrözve (3 beteg szemtükri vizsgálata a jelenlevő glaucomas excavatio s a localis természetű közegi zavarok miatt nem volt értékesíthető), összesen csak 25 szemen, azaz 12°l0-ban találtam ép szemfeneket, míg a 88°/o kóros papilla közül 18°/0 szürke voll, 28% decoloralt, 38% nagyfokban atrophiás volt s csak 4%-bau találtam venosus hyperaemiát. Ez adatok lényegesen különböznek az eddigi közlések arányszámaitól. Eddig ugyanis — ha 15 szerző1 adataiból az átlagot vesszük — 32%-ra lehetett becsülni az opticus részvételét. Sokan plane ennek felére sem becsülik. Azt kell azonban mondanom, hogy még e 12%-ban sem voltak épek az opticusok, a mennyiben az ilyen épeknek látszó papillák mellett csak 2 esetben volt teljes látásélesség szabad látótérrel s jó színlátással. Hogy az én adataim helyesek s nem képzelődés a kóros leletek nagy száma, azt nem csak vizsgálataim inductiv módszerével bizonyíthatom, hanem avval is, hogy a functionalis tünetek, s első sorban a látótérszűkület még ama esetekben is támogatta diagnosisomat, a midőn a centrális látás még alig szenvedett. Annak bizonyításául, hogy a peripheriában már igen korán jelentkeznek anatomikus elváltozások, a literaturából egy döntő súlyú érvet hozhatok fel. Wagenmann ugyanis a következőt észlelte: 57 éves, a tabes valamennyi cardinalis tünetében szenvedő férfi jobb szemén 5 méterről olvasott ujjakat, látótere szűkült, színtévesztő. Bal szemén még a látás a rendes fele volt, színtévesztő, de látótere szabad. Jobb szemén szürkés fehér papilla szűk erekkel, a balon decoloratio s ki- és aláfelé fibrae medullares. 9 hó múlva a látás a jobb szennn excentrikus ujjak olvasására, a balon a rendes 1j0-re hanyatlott, de a fibrae medullaresek eltűntek. Később a látás még jobban hanyatlott, belül, felül látótér-szűkület keletkezett s 2 év alatt mindkét szem amaurotikussá vált. A nervus opticus legperipherikusabb része tehát már jó korán mutatott jelentékeny elváltozást, sőt a velős hüvelyek teljes szétesése a látótérszűkületet megelőzte. S valóban nincs reá ok, hogy olyan erőszakos módon igyekezzünk a nervus opticus és az alapbántalom között való összefüggést magyarázni, mint a hogy azok teszik, kik a sympathicus vasomotoriás működését akarják a gerinczagy és nervus opticus közvetítőjéül tekinteni. (Warton Jones, Rieger és Förster.) Épen ilyen indokolatlan a felszálló meningitis felvétele (Albut, Arndt, Waldmann, Weisz), a medulla oblongata és központjainak döntő szerepeltetése (Berger), valamint azon feltevés is, hogy a IV. agygyomrocsban keletkezett sclerosis az Aquaeductus Sylvii mentén a thalamus opticusra s innen a nervus opticusra terjed (Mauthner). Ilyen körülmények között természetesen nem erősíthetem meg Jendrassik tagtárs úr e helyen 9 év előtt kifejezett azon gyanúját, hogy a betegek gyakran előbb vakulnak meg s csak azután jelentkeznek az ophthalmoscopikus elváltozások. Ha Jendrassik vizsgáló módszerének exaetsága, logikus gondolkozásmódja s széles ismeretköre a tudományos munkálkodás minden barátjában igaz tiszteletet ébreszt is, mégis az opticusra vonatkozólag azt kell mondanom, hogy ha vau in congruentia a functionalis és objectiv lelet között, az abban áll, hogy a degeneratio grisea már akkor felismerhető tükörrel, midőn a centrális látás még alig, vagy éppenséggel nem hanyatlott. Meg kell említenem, hogy Jendrassik előadása után Szili tanár tagtárs úr is hangsúlyozta, hogy a tabeses atrophia tükörrel igen korán felismerhető. Tisztelt Orvosegyesület! Minden jel oda mutat, hogy az opticusban legalább is egyidejűleg a centrális idegrendszerrel indul meg a degeneratio s csak rajtunk áll, hogy az eddiginél jobban kihasználjuk azt az előnyt, mely abból származik, hogy az opticus intraocularis részét 1 Marina 10°/o, Marié 10—20°/o, Erb 4—12%, Gowers 13°/o, Michel 1 b°/o, Moelli l;i°/o, Althaus 17°/o, Voigt 17°/o, Uthoff 20%, Leber 26°/o, Cyon 29°/o, Berger 33%, Dillmann 42%, Schmeichler 40%, Topinard 48%. P — SZEMÉSZTET 14—20-szoros nagyításban s a maga csupaszságában megtekinthetjük. Azt merem mondani, hogy az opticus elváltozása olyan rendes kísérője a tabes dorsalisnak, hogy minden olyan eset, melyben a látóideg úgy functionálisan, mint objective vizsgálva épnek mutatkozik, legalább is gyanús s a tünetek újból való mérlegelése nagyon ajánlatos. Most már csak azt a kérdést kell eldönteni, hogy ezen elváltozásnak van-e kórjellemző értéke, azaz más szóval, a leírt szemfenéki kép előfordulhat-e más bántalmak kíséretében, vagy nem ? Erre nézve azt mondhatom, hogy ép olyan kép, mint a milyennek az elváltozások kezdeti szakát mondtuk, egyedül az amúgy ,is rokon paralysis progressiva eseteiben fordul elő. A második stádiumhoz hasonló képet azonban más bajok következtében is láthatunk. De akkor, midőn már a papilla az egyszerű atrophia képét mutatja, nincs is szükségünk a szemfenéki lelet segítségére, mert ilyenkor a tabes egyéb tünetei teljesen elégségesek a diagnosis megállapítására. Tanulságos, hogy milyen fokozatosan vált köztudattá az, hogy a legtöbb egyszerű látóidegsorvadás tabeses eredetű: Leber szerint csak 30%-ban, Werker már 44%-ot említ, Gowers 50%-ot, Hirschberg 56%-ot, Galezoivszlcy 66%-ot említenek. Úgy vagyunk evvel is, mint a tabes luetikus eredetével. Kezdetben 14%-ra becsülték a syphilis aetiologikus szerepét, később 70%-ra s ma már 94%-ra, sőt némelyek 100-ra is. Bizony még nem rég sokan s egyesek talán ma is megelégedtek a szembaj localis diagnosisával s így nem csoda, ha olyan sok genuin atrophiáról beszéltek. Nem hiába mondta Westphal, hogy legalább a patellaris reflexet nézzük meg, mielőtt véleményt alkotnánk. B) Pupillák. T. 0. Az elváltozások második és harmadik csoportjával: a tabes által okozott izumzavarokkal ezúttal csak röviden szándékozom foglalkozni. Ezek tekintetében ugyanis majdnem teljes egyértelműség uralkodik, miben nem csekély része van azon körülménynek, hogy a pupillák változásai s a külső izombénulások sokkal szembeötlőbbek s a vizsgálók mindegyike által hozzáférhetőbbek. A pupilláról úyy a neurologok, mint a szemorvosok egyaránt elismerik, hogy finom aesthesiometer. S valóbau eseteimnek csak 3'2°li)-ban (93 : 3) találtam a pupillákon teljesen normalis viszonyokat. Ez adat megegyezik a Berger által talált viszonyokkal, a mennyiben ő is csak 3'6%-ban, összesen négy esetben jegyezhetett fel rendes állapotot. A pupilla változásai közül Argyl Robertson 1868-ban megjelent közlése óta a legnagyobb jelentőséget az úgynevezett reflectorius pupilla merevségnek tulajdonítunk. Ez ugyanis a tabesen kívül gyakran legfeljebb csak még a paralysis progressiva eseteiben szokott előfordulni. Eseteim 65%-ban mindkét oldalon, 6%-ban pedig egy oldalon volt jelen, úgy hogy körülbelül 70%-ban értékesíthettem e tünetet. 6 észlelő adatait átlagban ugyanennyinek találjuk, és pedig Berger 47%. Marina 48%) Gowers 66%, Dillmann 76%) Marie 80—90°/o) Vincent 94°/0‘i'a becsüli előfordulását. Eleinte tagadták, hogy a Robertson-tiinet egyoldalú is lehet, Berger már két esetben : 1'8%-ban találta, míg eseteink közül hatszor fordult elő jeléül annak, hogy eddig bizonyosan nem ügyeltek reá. Gyakori tünet az anisocoria is: sokkal gyakrabban találtam, mint mások. Eseteim közül 65° 0-ban volt jelen. Dillmann csak 34%, Berger 27 %, Marina 26%) átlagban 29ú/u-ban találták. Értéktelenebbek a mydriasis és miosis arányszámai, mert relativ fogalom, hogy mikor beszéljünk szűk és mikor tág pupilláról. Még kétségesebb az, hogy anisocoria eseteiben melyiket vegyük rendellenes átmérőjűnek. Egészben véve czélszerű lenne a miosis felső határául a 2 mm. átmérőt, a mydriasis alsó határául pedig a 4 mm. átmérőt venni, csakhogy evvel a kor, a fénytörés és világítás befolyását és értékesítését nem értük el,
