Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-07-07 / 2-3. szám
1896. 2—3. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 13 Hogy a miosis az atactikus stádiumban, a mydriasis pedig a paralytikusban gyakoribb, rég ismert dolgok.1 A mi a pupilla változásainak okát illeti: Berger már a sympathikussal való összefüggés kedvéért is a miosist paralytikusnak, a mydriasist pedig spastikusnak tartja. A Bobertson-féle tünet okául pedig legtöbben a ceutripetalis rostokat vádolják. Az egyoldali reHectorius pupillamerevség magyarázására Möbius a sphincter mag szomszédságában levő kóros folyamatot vesz fel. C) Külső szemizmok. Ritka az a tabesbeteg, a ki bajának hosszú lefolyása alatt ne szenvedett volna kettős látásban : szemizombénulásban. S hogy ennek ellenére igen eltérők a nézetek az izombénulások előfordulásának gyakorisága felől, annak az az oka, hogy más eredményre jutunk, ha csak a vizsgálat idejét vesszük számba, vagy a beteg múló kettős látásáról szóló panaszát is értékesítjük. Természetesen legbiztosabb felvilágosítást úgy nyerhetnénk, ha a betegség egész tartama alatt ellenőrzésünk alatt tarthatnók a beteget. Tudjuk, hogy ilyesmire vajmi ritkán lehet alkalmunk. Innen van az, hogy Erb 7°/0, majd 27%-ban, TJtlioff 20°/o'ban, Berger 38°/o-ban, Moelli és Marie 39°/0, Dillmann 41%, Gowers meg épenséggel 80°/0-ban találtak izomzavart. Az általam megvizsgált 103 eset között a vizsgálat idejében csak 14°/0-nak volt külső izomzavara. Az egyes idegek közül úgy találtam, hogy leggyakrabban az abducens bénult és pedig 10 esetben, ezeken kívül egy Ízben kétoldali volt (1), az oculomotorius egyszer egyedül, egy másik alkalommal az abducenssel együtt szenvedett, egyszer pedig mindkét szemen teljes ophthalmoplegia volt. E bénulásokhoz nem számítottam hozzá a kisfokú ptosisokat. Erb és Charcot az oculomotorius bénulásokat tartják a leggyakoribbnak, Woinow az abducensét, a fölött azonban nincs kétség, hogy a trochlearisé a legritkább. Meg kell vallanunk, hogy a múló tabeses izombénulás okát még nem tudjuk, az állandó bénulások után azonban az idegmagvak degeneratióját találták. Úgy látszik, hogy tényleg a IV. agygyomrocs feneke az organikus elváltozások székhelye. Az, hogy Kahler egy Ízben múló oculomotorius bénulás után épnek látszó idegmagvakat talált, még nem képez biztos ellenérvet. A basalis meningitis szerepe már azért is valószínűtlen, mert olykor csupán egyes ág szenved. Schmeichler az okot az erek mentén keletkező sclerosisban keresi s épen az által igyekszik a gerinczagyi és nyúltagyi elváltozások együttes keletkezését magyarázni. Hogy a bénulás a facialist látszólag kikerüli, annak szerinte az az oka, hogy a facialis által beidegzett izmokon olyan finom eltéréseket, mint a szemizmokon, melyek diplopiát okoznak, észre sem lehet venni. Különben mindinkább szaporodnak azon tabes-esetek, melyekben a facialis paresisét sikerült megállapítani. Berger is 109 betege közül hatszor látta s eseteim közül is háromszor fordult elő. Tisztelt Orvosegyesület! Ha vizsgálataim vázlatos ismertetése után már a klinikai tapasztalatokból a tanulságot levonom, azt a következőkben foglalhatom össze: A tabes dorsalis állandó és egyik legkorábbi tünete az opticus degeneratiója. Ezen változás kezdetben a papilla nervi optici jellegzetes szürkeségében, később pedig az atrophia nervi optici simplex képe alatt jelenik meg. A functionalis eltérés a centrális látás lassú, de haladó csökkenésében, a látótér peripheriás, főleg felül s kívül való szűkülésében s többször színtévesztésben nyilvánul. Az opticus degeneratiója után a refectorius pupillamerevség, az anisocoria s ismétlődő izombénulások képezik a tabes gyakori tüneteit. Az összes tünetek nssooiáltak. 1 Ugyancsak gyakoribb a mydriasis a praeatactikus stádiumban (Kétli). A szemteke egész tartalmának előesése intraocularis vérzés következtében. Blaskovics Fridolin dr., tanársegédtől. Intraocularis vérzések glaukomás szemeken létrejöhetnek spontan módon (glaukoma haemorrhagicum) vagy az által, hogy a tensio hirtelen alászáll. A szembeli nyomás pillanatszerű csökkenésének oka lehet művi beavatkozás (iridectomía, sclerotomia stb.) vagy a cornea perforáló fekélye. Mindkét esetben a vérzés vagy a retinából, vagy a chorioideából eredhet. Előbbiek rendszerint kisebb terjedelműek, s 6—8 hét alatt nyom nélkül felszívódnak, miért is nagyobb jelentőséggel nem bírnak. Graefe szerint ily kis vérzések majd mindig keletkeznek iridectomia után, ha acut glaukoma nagyfokú közegi zavarossággal és nyomásemelkedéssel volt jelen. Nagyobb fontosságúak a chorioideából származó vérzések, mert ezek gyakran igen nagy fokúak, a szemet tönkreteszik, sőt elvérzést is okozhatnak. A vérzések keletkezését következőképpen magyarázhatjuk:1 a fokozódott intraocularis nyomás a retina és chorioidea edényeit comprimálja, s feltehető, hogy a finomabb edényekbe (vasa vasorum) vér nem is jut. Ha a nyomás hosszabb ideig fennáll, a véredények falai — a táplálkozás fogyatékossága vagy megszűnte folytán — törékenyekké válnak. Ha ekkor hirtelen megcsökken az intraocularis nyomás, az edények megtelnek vérrel, s az elváltozott edényfal a vérsejteket átbocsátja, sőt törékenysége folytán el is repedhet. A vérzés tehát per diapedesim és per rhexim jöhet létre. Nyilvánvaló ebből, hogy a helyzet a vérzés bekövetkezésére akkor kedvező, ha 1. a tensio nagyfokú volt (glauk. acutum), 2. ha hosszú ideig tartott (glauk. absolutum), 3. ha a véredényfalak már azelőtt sem voltak épek (arteriosclerosis). Utóbbit főleg azon esetekben kell felvennünk, hol az első két feltétel hiányzott. A szemet tönkretevő, nagy vérzések —■ ellentétben a kicsinyekkel — szerencsére csak ritkán észlelhetők. Ezek eredetét, még ha anatomice nem is konstatálható mindig, főleg a chorioideából származóknak kell tekintenünk. Nagyfokú chorioidealis vérzések következménye lehet a lencsének és üvegtestnek — különösen, ha elhígnlt — gyors kiömlése. Ennek következtében a vérzés még inkább fokozó dik, s több órán át eltarthat. A nagy vérzés gyakran leválasztja a chorioideát és retinát. Egyes esetekben a corneális seben előesik a retiua és chorioidea egy része. Kisebb-nagyobb fokú hasonló esetről számos feljegyzést találunk az irodalomban. Ezen esetekben a vérzés legtöbbször operativ beavatkozás folytán keletkezett. Ilyenek: Liebreich,2 Nagel,2 Rydel,'1 Webster,8 Salamé,1 Búr mester,8 Hoschés Góldzieher7 esetei. Jóval kevesebb azon feljegyzések száma, hol a vérzésre a corneának szétmállása vagy fekélyesedése adta az alkalmat. A vérzés keletkezési módja ezeknél is csak az lehet, mint az operálás folytán fellépőknél. Az ily módon keletkező előesésekről csak négy feljegyzést találtam az irodalomban. Bowmann8 esetében az intraocularis vérzés folytán retina esett elő. Hosch9 közleményében egy esetet ír le, hol absolut glaukomás szemen a cornea kifekélyesedett. A bekövetkezett intraocularis vérzés oly nagyfokú volt, hogy anaemiát és eszméletlenséget okozott. A cornealis nyílásba epernagyságú barnás fekete hólyag esett elő, mely iris és valószínűleg chorioideából is állott. Histologikus vizsgálat nem történt. 1 Burmester. Inang.-Dissert. Kiel. 1888. 2 Sitzungsbericht cl. Ophthalm. Gesell. 1869. 3 Transact, of. the Americ. ophth. soc. 1879. 544. old. 4 Thése. 1883/84. Paris. •r> L. c. ü Archiv f. Augenheilk. XVIII. 329. old. 7 Verhandl. d. Gesell, deutscher Naturforscher u. Aerzte. 1894. Sept. 24—28. 8 „Lectures .... etc.“ 1849. (Oraefe-Saetnisch kézikönyvében idézve.) 9 L. c.
