Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1895-03-03 / 1-2. szám
4 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1895. 1—2. sz. hanem műtevési szempontból is számba jön. Ugyanis midőn a harántmetszéshez fogunk, az alapra biztosabban és ártalmatlanabbul támaszthatjuk. Ez az előny a csarnokvíz korai kifolyásának hátrányát, mely mint mutatva volt, úgy is csak látszólagos, túlszárnyalja. Ezen eljárásnál ugyanis más hályogműtevésekkel szemben az átszúráshoz az egészen rendes mélységű csarnok szükséges ugyan, de a műtétel további menetében hamarább nélkülözhető, mint más elbánásoknál. Ha a szemcsillag megmetszéséből a csarnokba vérzés eredne, ez a toknyitást zavarná. Az utóbbi érdekében a szembogarat a vértől mentessé tenni kell. Egy esetleg a szemcsillag szövetébe okozott külön nyílás zavaró kettőslátást | nem okoz.1 Ha a metszés végezése után a szemcsillag a sebbe szorul vagy belőle kilóg, visszaterelni kell. Az oldali két sebszél készítésében netalán támadó kisebb részaránytalanság a műtevés további menetelére vagy a gyógyulásra nevezetesebb akadályt nem tesz. Csakhogy a hályog kibontásakor a rézsútos sebtátongást megfelelő módon számba venni kell. Az oldali metszések nagyobb különbségeit, különösen ha valamelyik a 2 mm.-nél jóval rövidebb volna, kiegyenlíteni kell. Egy ollócsapással a kellő hosszabbítás megadható. 2. A tok megnyitása. A művelet abban áll, hogy a meliilső tokból minél nagyobb darabot kitépünk. A tokfogót2 csukott állapotban felülről bevezetjük, a szembogár területében szélesen megnyitjuk, gyengéden a meliilső tokra nyomjuk és egy határozott megnyomással összecsukjuk. Az ilyen módon megragadott tokdarabot rövid, erélyes rántással előbb lefelé tépjük, azután oldalsó mozgásokkal folytatólag leszabadítjuk és végre felfelé a szemből kihúzzuk. Ilyen módon nagy tokdarabokat eltávolítani lehet, a melyek legalább is a szembogár területének megfelelnek, . gyakran a meliilső toknak legnagyobb részét, sőt néha azt egészen felölelik. Kéznél tartott üvegedényben a vizen úsztatni és mindjárt megítélni lehet, hogy a kitépett darab milyen nagy és milyen természetű. A lefelétépés különösen alkalmas a felső összefüggés szétválasztására. A lefelétépés a tokdarabnak olyan kedvezőtlen alakulását, hogy az a fogót a sebbe szalag alakúkig kövesse és a szemcsillagot kifordítsa, szintén megakadályozza. Ezen elbánás mindazon mütevésekbe, melyek kerek szembogárra törekszenek, tehát a Beer-félébe is átvehető volna.8 A meliilső toknak kitépését, illetve eltávolítását ugyanis hátrány nélkül gyakorolni lehet. A mennyiben ez ellen alapos kételyek felmerülnének, az elbánásnak további megjavítását kigondolni kellene. Mert a hályog eltávolításának eszméjébe a remény is befoglalva van, hogy minél nagyobb tokdaraboknak eltávolítása a végállapotban előnyként érvényesülni fog. Hogy tokdarabot megfogtunk, az ellenállásból, hogy a betépés megkezdődött, az ellenállás hirtelen megszűnéséből megérezhetjük. Ha a felső részen a beszakadás megkezdődött, az oldali folytatólagos leválasztást izomérzésünk már nem Ítéli meg. Hogy a tok szövetének szívósságában esetenként különbségek vannak, a gyakran műtevéseket végező hamar kétségtelenül tapasztalja. Ha a meredek sebszélek a csarnokba jutást nehezítik, a tokfogót függőleges tartásban a szélről a közép felé tolni lehet. A lefelé rántást gyorsan tegyük. Minthogy 1 mm.-nyi kitérés ritkán elegendő, azt 2 mm., sőt esetleg 3 mm.-re is növelhetjük. Ekkor a fogó végei az alsó szembogárszél mögé kerülnek. A szemcsillag szövetének a szaruhártyához lökését azonban kerülni kell, a mi némi vigyázattal sikerül is. A fogó alakjánál fogva karait a tok minél nagyobb darabjának megfogása kedvéért oldalvást a szemcsillag alá 1 Mint kimutatni igyekeztem : „Orvosi Hetilap“, „Szemészet“ 1882. 3., 4., 5., (3. sz. és ezen közlések alapján németül: Graefe’s Archiv f. Ophth. 1882. 28. k. III. r. 2 L. i. h. 3 Csakhogy a fogónak az elbánás részleteihez illő alakot adni kellene. csúsztatni és végeit akár nyílt, akár csukott állapotban az alsó szembogárszél mögé tolni lehet. A szárak e czélból vastagabban mint egyéb szemcsillag és tokfogókon készültek. A fogak rézsútosan és e szerint hatalmasabban markolnak a tokba. Irányuk a szemcsillaggal ellenes, úgy hogy ezt nem sértik. Hogy a fogó térdhelye a szemcsillagot be ne csíphesse, a szárak mentén csukás alkalmával is üresség marad. Ha a szemcsillagot a térdhelylyel mégis megfogtuk volna, azou választás előtt állnánk, hogy ismét nyissuk és újabb csukás alkalmával a tokot valószínűleg már kisebb terjedelemben megfogjuk, vagy hogy a meghúzást folytassuk és a szemcsillagot súlyosan sértsük. Az utóbbi veszély azonban nem feltétlenül áll fenn. Mert a szemcsillagredőt a térddel épen csak a sebből kiemelni (és idáig szövetét komoly sértés nélkül csak nyújtani), azután az orrmányt szögfordítással ugyanazon magasságba hozni lehet, úgy hogy mind az, a mit fogtunk, a seb felett harántvonalba hozva lóg. Ha most egy második fogóval az elsőnek orrmánya alá nyúlunk és a tokot a szemcsillagredőnek kerülésével amabba átvesszük, végre az első fogót levesszük, a szemcsillag kiszabadul. Ez az elbánás kárt nem okoz. Ha a tok megfogásakor a lencsét túlerősen megnyomjuk és a sugáröv nem is szakad be, hanem csak nyúlik, a sugártest mégis megrándul. Ezzel pedig a szembogárnak visszahajlás útján megszűkülése jár. Minthogy a fogó is ugyanekkor teljes csukását megkapja, a veszély, hogy a felső szembogárszélt becsípjük, különösen nagy. Ezt a lehetőséget előre lássuk és tőle óvakodjunk. A szemcsillagszél inás helyein ilyes veszély nincsen, mert a szövet az orrmánynak aránylag vaskos szárai fölött elcsúszhatik, fogai pedig a lencse felé néznek és így nem sérthetnek. Ha azonban a szemcsillagot mégis a fogónak végeivel becsíptük, ezt idejekorán felismerni, szabadon ereszteni és a tokot újra fogni kellene. A tokdarab kihúzását ezeknél fogva mindig óvatosan tegyük. Annyival inkább, mert ok a hirtelen elbánásra nincsen. Ha a felfelé húzást oldali mozdulásokkal összekötjük, az ügyállás biztosabban megítélhető és a még csak leválásban levő tokdarab esetleg terjedelmesebben alakítható. Ha a sebből kijövő tokdarab igen nagy és vége azalatt, hogy a fogó orrmánya már kijutott, még a sebben feszül, egy másik fogóval harántul az első alá nyúlhatunk — a szemgolyó fogását ez alatt bízvást félbeszakíthatjuk — és vele a tokdarab folytatólagos részét leszakadás és visszasiilyedés ellen biztosíthatjuk. A két fogóval kedvező esetben hasonló módon járhatunk el, mint a hogy hosszú kötelet nyílásból két kezünkkel váltakozva kihúznánk. A tokot a maga helyében megnyitni szintén jól lehetne. Csakhogy, sem a Graefe tokhasítóját, sem Arit hegyes horogját használni nem lehetne, hanem a Beer vagy a Rosas hályogtűjét elővenni és oldalról rézsútosan bevezetni kellene. A csukott tokfogóval szükség esetén a szemcsillagot is a szembe visszasimíthatnók, csakhogy ezt legtöbbször a lencsekieresztés utánra hagyhatjuk. A sebszélek közt a tokfogóval a toknak csücskei után keresgélni igen jól lehet: a szárvégeket kevéssé nyitott állapotban, hol függőleges, hol vízszintes tartásban a sebszélek mentén vezetnék és helylyelközzel csuknék, nyitnék. 3. A hályog kicsúsztatása. A hályog a sebbe csak úgy juthat, hogy tengelye körül fordul. A szemcsillagot 1—2 mm. szélesen útjában találja. A hályogot alulról buktatjuk és toljuk, a míg felülről elleunyomást gyakorolunk. A szemállítót laposan a szemgolyóra áthajlítjuk, a szemgolyót lehetőleg leforgatjuk (mert fenn az ínhártyán az egyenlítőig kell hozzáférkőznünk) és a műszert azontúl a segédkezére bízzuk. A műtevő a hályogtolót (expulsor1) a szemfény legalsó részén a halánték felől harántul odatámasztja. Ugyanekkor a seb felett fent a seblapátot (ad lator2) az inhártyára illeszti, 1 és 2 Lásd: az i. h.
