Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1895-07-28 / 4. szám
ORVOS I HET I LA 1 S ZEWESZ ET 1805. 4. sz. vényszéki elnök által nyilvánosságra lett hozva, a kinek a törvényszéki tárgyalásokhoz megjelentek közt feltűnt a szembajosok nagy száma. Ezen törvényszéki elnök jelentése folytán történt azután fent említett kiküldetésem. A nevezett 3 járás összes lakosságát kerekszámban 95,000 embert megvizsgálva, azoknak 5°/0-át trachomáénak találtam, nem számítva nagy tömegét oly eseteknek, melyeknél a trachoma kiterjedt hegek hátrahagyásával, tehát hosszú fönnállás után gyógyult volt ugyan, de könnyen recidiválhat. Nem hagyhatom említés nélkül a következő jelenetet, a mely ezen vizsgálatoknál játszódott le és a trachoma-elhurczolás egy módját illustrálja. Szefkerin községben egy oly házközösségből, a hol trachoma volt, 5 leány ment férjhez ; mindazon öt házközösség, a hová ezen öt fiatal asszony került, a községháza előtt szabad ég alatt megtartott vizsgálatnál a beteg-lajstromba jutott és mindezen családoknál ez a bizonyos fiatal asszony mutatta a legrégibb trachomát. Ezen 3 járásnak Nagy-Becskerek és Pancsova közt fekvő területe száraz, de nem homokos; lakossága nagyobbrészt szerbekből, kisebb részben oláhokból és németekből áll; csak Debeljacse — most Torontói- Vásárhely — az egyedüli magyar ajkú község. Legerősebben voltak fertőzve a szerbek, legkevésbbé az oláhok, kik különben legfiatalabb lakói e vidéknek. Debeljticse is sok trachomát mutatott. Torontálmegyébeu tartott vizsgálataim és a trachomautasításnak minden hatósághoz nagyobb számban való szétküldése a hazai hatóságok figyelmét keltette fel és igy még más trachoma-góczok lettek kiderítve. Mindenekelőtt az tűnt ki, hogy a hajdani határőrvidék azon része is, mely az általam megvizsgált területtől keletre fekszik és TVncsmegyéhez tartozik (egészen Fehértemplomig), habár csak kisebb mérvben, de szintén fertőzött. Hogy pedig Slavoniához tartozó nyugati része a határőrvidéknek trachoma által el van lepve, azt már azelőtt is tudtam. Ezen a Dunán és a Száván nyugvó hasisról folytatódik a trachoma endemia észak felé a Duna és a Tisza között; míg azonban a Duna bal partján éles határral bir, úgy a Tiszát még jóval áthaladja. A tájkór magába foglalja tehát Bács-Bodrog vármegyét, Torontói vármegye déli és nyugati részét, egész Csongrád várvármegyét, beleértve az ezen területen fekvő szabad kir. városokat is (Szahailka, Szeged és Hódmezővásárhely) kiterjedett pusztáival; magában foglalja végül Pestmegye déli részét egészen Kun-Szent-Miklós, Tass és Abonyig, hol (Budapest közelében) északi határát éri el. Több trachomára akadtunk Békésmegye egynéhány községében is; de csak Orosháza, Csőngrádmegye ill. Hódmezővásárhely város szomszédja, van erősebben fertőzve. Csanádmegye nyugoti részében fekvő Makó városnak is, a megyehatóság székhelyének, van több trachomaesete, míg az állam tulajdonát képező Mezőhegyesen alkalmazott, de gyakran változó béresnép, mely különösen Torontódéi, Csongrádmegyéhől jön, erősen szenved trachomában. A Duna mentén a trachoma gyérebben fordul elő és csak Kalocsán öltött nagyobb mérveket. Ezen nagy trachoma-területen a talaj nagyobbrészt homokos ; de Kalocsa és kiterjedt pusztáinak nem homokos talaján több trachoma van, mint a homokos környéken. Ezen nagy gócz lakossága magyarok, szerbek és németekből áll, de néhány régi tót telepitvéuy is (Kis-Kőrös és környékén) létezik. Mindezen nemzetiségek egyformán vannak a trachoma által ellepve. A zsidóknál úgymint a polgári lakosságnál egyáltalában a trachoma nagyon ritka. A fentiekben jelzett vidék az 1^50—60-as években és talán már előbb is volt a lengyel dzsidásoknak állomásozó területe, kik hazájukból sok trachomát hoztak, itt pedig a lakosság között elszállásolva, ezt fertőzték. Kalocsán a nép egész határozottsággal állítja, hogy szembajuk a 30 évvel ezelőtt ott állomásozó dzsidásoktól származik. Már fent enditettem, hogy az északi trachoma-gócz a sokkal nagyobb délinek ültetvénye, a mennyiben a felvidéki tót aratók az alföldről hozták haza a trachomát családjuk 30 közé, mely füst és piszokkal telt lakásban lakik. De az ottani trachomás nemcsak saját családját fertőzi meg, hanem idegen családokba is viszi be a ragályt. Munkássága és kevéssel való beérése miatt ugyanis a felvidéki lakosságnak ezen részét különösen becsülik mezei munkáknál. Ennek folytán a munkásvezetők (gazdák), kik nagyobb birtokosokkal már megelőzőleg szerződést kötnek, télen szerveznek 1—200 személyből álló csapatokat: Ezen munkások egész nyáron át együtt dolgoznak, együtt étkeznek és együtt laknak. Ha ily csoportban néhány trachomás vau, akkor ezen csoport őszszel bizton 4-szer, 5-ször annyi trachomával tér haza, mint a mennyivel tavaszszal onnan elindult. Minden hatósági intézkedés hajótörést szenved ezen emberek közönyösségén. Valóságos sisyphusi munkát végeznek az orvosok és hatóságok ezen felvidéki trachoma-gócz területén ; a legnagyobb erőmegfeszítéssel sem gyógyítható ki télen annyi trachomás, mint a mennyi új beteg jön őszszel haza. Ez a vándorlás magyarázza meg azt, hogy miért van a felvidéki lakosságnak ezen része annyira ellepve a trachoma által, míg a többi része (Árva, Liptó és a többi északi megyék) mely hasonló viszonyok között él, de otthon maradt, trachoma mentes; sőt egy és ugyanazon járásban csakis azon községek vannak fertőzve, melyek lakossága a szomszédos privigye i járás lakosaival, mely járás a felvidéki trachoma-gócz központját képezi, közösen vonul ki mezei munkára, míg a szomszédos község, melynek lakossága ezen vándorlásokban nem vesz részt, trachomamentes marad. Nem bocsátkozhatom itt egyes részletekbe és csak arra kell szorítkoznom, hogy azon területeket megnevezzem, melyeket e trachoma-gócz magába foglal. Központja nyitramegyei privigyei járás, innen dél felé terjeszkedik ki a tájkór harsmegyei egész oszlányi járásra és szt.-kereszti járáshoz tartozó Új- és János-Gyarmat községekre, továbbá a nyitramegyei zsámbokréti járásra és némileg a szomszédos trencsénmegyei baáni járásra is; észak és nyugat felé pedig kiterjeszkedik Trencsénmegye keleti felének Illatától felfelé fekvő részére, mely vidéken a tájkór a rajeczi völgyben a legnagyobb condensatiót mutatja, míg a Vág folyam a keleti határt képezi, melyen túl trachoma csak nagyon ritkán találtatik. Keletfelé átmegy a tájkór Turóczmegye nyugoti határán levő községekre. Mielőtt a trachoma ezen északi szinterét elhagynám, említenem kell, hogy községek, mely 500 m.-nyi a tenger színe felett fekiisznek, ép oly erősen fertőzöttek, mint az Alföld községei, a mi elég világosan Clubért és más szerzők azon állítása ellen szól, hogy a trachoma 200 méter magasságban már megszűnik. Még egynéhány kisebb trachoma-gócz köti le figyelmünket. Itt van mindenekelőtt a zalamegyei gócz, mely áll a sík, sem homokos, sem poros, hanem buja növényzettel biró perlaki járásból (Muraköz) és az alsó-lendvai járásból. Lakosai nemzetiségre nézve vendek (a horvátok közeli rokonai) és magyarok. A vendek a szlavonai erdőkbe mennek munkába, a hol egymással és az ottani (a volt határvidéki) trachomásokkal szorosan érintkeznek és csakis ezen vendek vannak erősen inficiálva, míg e vidék magyar községei, minthogy ezeknek lakosai az előbbiekkel sem nem vonulnak ki közös munkára, sem pedig házasságba sem lépnek, trachomamentesek. Sőt a vegyesajkú községekben csak a vendek mutatnak trachomát, míg a magyaroknál alig találtatik egy eset. Ezen trachoma-tájkór kiterjeszkedik 1 asmegyéuek azon részére is (mura-szombati járás), mely a feut említett alsólendcai járással szomszédos és melynek szintén vendajkú lakosai a Zalamegye vend lakosaival együtt mennek munkába. A zalamegyei Csáktornyái, járásban, mely az erősen fertőzött pedaki és alsólendcai járás közt fekszik, de melynek lakosai legnagyobb részben otthon maradnak, a vendek is csak kevés trachomát mutatnak. Tehát itt is úgy mint az északi trachoma-gócznál, a lakosságnak munkakereset czéljából nagy tömegben történő kivonulása az oka a trachoma-táj kórnak.
