Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1895-07-28 / 4. szám
1895. 4. sz. ORVOSI HETILAP S / E M É S Z E rI' 29 Ezek után mindenki azt tenné fel, hogy a szegény felvidéki arató a jómódú alföldi gazdát fertőzte meg trachomával; de valóban az ellenkező áll. A felföldi mezei munkás alföldön szerezte meg a trachomát, mely otthon igen termékeny talajra talált. De honnan eredt a délmagyarországi tájkór, az északmagyarországi tájkór anyja? Ehhez a csírt kétségkívül a katonaság adta, mely a trachomát különféle úton és módon vitte a nép közé, hol az a helyi hatóságok részéről teljesen figyelmen kivíil hagyva, szabadon terjedhetett. Eme nagy gócznak délkeleti részét a hajdani katonai határőrvidék képezi, a hol 1873. évben történt felosztásáig kizárólag katonacsaládok laktak. Ezek egész subsistentiájukat az államtól kapták és ezért minden csak némileg alkalmas férfi köteles volt vagy otthon a határ és helyőrségi szolgálatot ellátni, mely czélból rövid időközökben 3—5 napra az Az államtól kapott föld el nem adhatása folytán ugyanis az ottani családokban, illetve az úgynevezett házközösségekben (Hauscommunion) nemzedék nemzedékre halmozódott fel; csak a leányok mentek férjhez más házközösségekbe; ezek helyébe azonban a fiúk fiatal feleségeiket hozták a házba. Világos tehát, hogy ilyen házközösség valóságos melegágya volt a trachomának, akár egy hazatérő katona, akár egy a házba hozott fiatal asszony hurczolta azt légyen be. A midőn 1883rban a fent említett beliigyministeriura megbízásából Torontálmegyéuek a trachoma által nagy mérvben ellepett, hajdan a katonai határőrvidékhez tartozó 3 déli járást t. i. az autalfalvi, pancsovai és alibunári járást megvizsgáltam, oly községekben, a hol különösen sok trachomas volt, feltűnt az öregebb emberek nagy száma, kik hegekkel gyógyult vagy még gyógyulatlan trachomát mutattak. Ezen régi katonák megbetegedésük idejét, valamint a kórházat is tudták megmondani, a hol szolgálati idejök alatt szembajuk miatt gyógyőrszobákba vonult be, a hol az ágynemű nem lett az őrség felváltásával együtt kicserélve, vagy pedig fiatalabb korban az úgynevezett és bizonyos hírre szert tett határőrvidéki ezredekbe beosztva, idegen helyőrségbe vonult. Ezen ezredek, melyek horvátok, szerbek, később oláhokból is állottak, trachoma által tömegesen lettek ellepve, mely annál könnyebben terjedhetett el és endemikussá válhatott, mivel az akkori hosszú szolgálati idő mellett a legénység ritkán változott. A péterváradi határőr-ezred 2-dik és a gradiskai ezred 1. és 2-dik zászlóaljának 1832—1833-ban Klagenfurtban igen súlyos trachomas járványa volt, a mikor az előbb nevezett ezred 1238 legénye között Jaeger Frigyes adatai szerint, a ki a trachoma elfojtása czéljából oda lett küldve, 920, azaz 74% betegedett meg. Tekintettel az akkori viszonyokra, egész biztonsággal feltehető, hogy ezen beteg katonák jelentékeny része nem gyógyultan, hanem csak javultan lett haza bocsátva, vagy recidiváltak otthon, a hol azután a trachoma-csir igen termő talajra talált. kezelve lettek. Azt mesélték, hogy a német bánáti ezred melyhez a fent nevezett három járás tartozott, 1818-ban Bukovinában és Olaszországban sokat szenvedett szembajban és hogy számos megvakulás is fordult elő, hogy továbbá midőn az ezred 1859-ben otthon mozgósítva, hajón Sziszekre lett átszállítva, hogy innen tovább az olasz harcztérre vonuljon, már ezen rövid hajózás alatt több száz ember betegedett meg szemére. Olaszországban pedig a szembaj köztük oly nagy kiterjedtséget ért el, hogy az ezredet fel kellett oszlatni. Ezen esemény azt mutatja, hogy mily nagy mértékben volt itt akkor a trachoma már a nép közt is elterjedve; mert akkor már a hazulról jövő katonák hozták a trachomát az ezredbe; de abból egyszersmind az is látható, hogy mily nagy j gondatlanság uralkodott az ottani katonai orvosok közt a trachoma irányában. De későbben is, miután már a határőrvidék a polgári közigazgatásnak át lett adva, a legtöbbnyire a régi katonai sebészekből kikerült polgári orvosok sem vették észre I a trachoma-tájkórt, míg ez nem 1883-ban a pancsovai tör
