Szemészet, 1894 (31. évfolyam, 1-6. szám)
1894-04-29 / 2. szám
15 1894. 2. sz. 0 R V 0 S I H E rr I L i1 tések stb.) után már visszafejlődés útján van a vastag- és érdes kötőhártya; valamint a már nem secernáló, gyógyuló félben levő trachomás kötőhártyán is, bármelyik alakban volt is megbetegedve. Mindezen esetekben mint a baj újra kitörését gátló, a betegek által kényelmesen használható, tehát hamar meg nem únt gyógyszert igen sokszor rendelem és a tőle várt eredményt meg is szokta adni. Hogy borax-glycerin vagy borsav-glycerin használata mellett nehány hónap alatt minden más kezelés nélkül meggyógyulni láttam a tiszta conj. follicularist, ezt nem is említem fontos tanúságként, mert az ily esetek jóindulatú volta ismeretes (ez okozza a trachomagyógyító laikusok nagy sikereit és szép keresetét); de nevezetes jó szolgálatul tudom be a szóban levő szernek azt a sokszor látott hatást, mely abban nyilatkozott, hogy igen súlyos, sokáig kezelt s még érdes és vörös conj. palpebralissal elbocsátott trachoma-esetekben, melyekben a betegek foglalkozása szerint (por, füst, szél, tisztátlanság hatása alatt) a recidiva bizonyosnak látszott a hónapokon, nem egyszer éveken át ellenőrzött betegnél, az be nem következett, hanem a conj. halvány s a tarsus széle éles lett, vagyis a gyógyulás, borglycerin kizárólagos használata mellett, tökéletessé lett. Vannak betegeim, kik teljesen jól érzik szemüket, de évek óta készen tartják e szert s legkisebb szúrás, érdesség érzete esetén magoktól használni kezdik. A kötőhártyai bajok orvoslásának nagynak kell lenni a kicsinyekben, az eszközök aprólékosságaiban. Ilyen aprólékosság : rá ismerni azon esetekre, melyekben egyik szelnem jó, a másik jó; ilyen apróbb, néha azonban nagyobb fennakadások alkalmával fogják a kartársak hasznát vehetni az általam ajánlott szernek, mely néha igen hasznos és sohasem ártalmas. Az epibulbaris epitheliomáról két eset kapcsán. Blaskovics Fridolin dr., szemklinikái gyakornoktól. Az epibulbaris daganatok a szem betegségeinek ritkább faját képezik. Noyes 1 említi, hogy a „Newyorlc Eye and Ear Infirmary“-ben 1870—1880-ig 70,809 beteg közül 25 conjunctivális és 3 corneális daganat fordult elő. Az epithelioma ezen daganatoknak csak kisebb részét képezi. Lagrangenak,2 ki az eddig közölt eseteket tanulmánya tárgyává tette s maga is 2 eset leírásával gazdagította, öszszesen 36 közleményről van tudomása. Mindezen esetekben az epithelioma székhelyét a conjunctiva bulbi és a corneosclerális határ képezte. Az epibulbaris hámrák nagysága igen különböző lehet. Kezdetben gyakran úgy és oly nagyságban jelentkezik, mint egy phlyctaenás csomó. Később egy kis borsó nagyságát éri el, mely terjedelemben hosszabb-rövidebb ideig megmaradhat. Gyakrabban észlelték, hogy a daganat egyszerre igen gyors növekedésnek indul, s az esetek legnagyobb részében mogyoró egész kis dió nagyságban jöttek az epitheliomák észlelés alá. Többnyire ugyanis csak a gyors növekedés s az ezzel járó heves fájdalmak késztetik a beteget az orvosi kezelés igénybevételére. Az epitheliomák azonban ezeknél jóval nagyobbak lehetnek. Alább közlendő két esetünkben az egyik daganat dió, a másik galambtojás mekkoraságát érte el. Kétségtelenül legnagyobbak azonban a Heydcr 3 által leírt epitheliomák (2 eset), melyek tyúktojásnyi nagyságot értek el, úgy hogy a bulbus eltávolítása a szemhéjakkal együtt vált szükségessé. A daganat határai rendszerint élesek, különösen a cornea felé; felszíne dudoros, gyakran cxulceráló, a conjunctivával fedett részleteken sima, gyakran erezett szokott lenni. Az epitheliomák alapjok felett ritkán mozgathatók, bár a sclera és corneával nincsenek mindig szorosabb összefüggésben s csak a limbus táján — tehát a honnan rendszerint kiindulnak — mutatnak erős odanövést. 1 2 3 1 Henry Noyes, „Transactions of the Americ. Ophthalm. Soc.“ 1882. jul. 29. 2 Félix Lagrange, „Études sur les tumeurs de l’oeil“. Paris, 1893. 3 Dr. C. Heyder, „Archiv für Augenheilkunde“, XVII. kötet. Az epitheliomák a bulbus felületén terjedve növekszenek. Caspar 1 szerint feltűnő sajátságuk, hogy a sclera felé gyorsabban terjeszkednek, mint a cornea felé, miközben ennek epithelje a megtámadott részeken gyakran szintén részt vesz a daganat képzésében. Ugyanezt tapasztalhatjuk a conjunctiva részéről is. De nem mindig marad a hámrák felületes, hanem sokszor behatol magába a bulbusba is. Ez megtörténhetik még aránylag igen kis terjedelmű cpithcliománál is. A behatolás rendesen a cornea és sclera határvonalán szokott végbemenni, hol a ráksejtek az egyes lemezek és rostok közé hatolva bejuthatnak a Schlemm-féle csatornába, a mellső csarnokba. Itt megtámadhatják az irist, a corpus ciliarét, míg végre az egész bulbust és környékét infiltrálhatják. Más módját a terjedésnek t. i. a metastasisokat is elég gyakran észlelték, laetalis kimenetelt vonva maguk után. Az epibulbaris hámráknak typikus klinikai képe azonban gyakran mutat eltéréseket, s különösen kezdeti szakában gyakran lennénk diagnosticus tévedéseknek kitéve — mikroskop igénybevétele nélkül. A limbus conjunctivae egyéb daganatai közül főleg a dermoid, a sarcoma és a papilloma azok, melyekkel az epithelioma összetéveszthető lenne. A dermoiddal való összetévesztéstől legtöbbször meg fog óvni az, hogy míg az epitheliomák rendszerint az 50—60-dik életévben szoktak előfordulni, addig a dermoidok tudvalevőleg az első életévekben fejlődnek ki, s csak ritka esetekben észlelhetők a 20-dik életéven túl. Igaz, hogy e szabály sincs kivétel nélkül: Du]aráin 2 egy 20 hónapos gyermeknél észlelt egy epitheliomának bizonyult daganatot, Keyscr3 egy 19 éves ifjúnál talált egy általa rákosnak tartott új képletet; de ezek a legnagyobb ritkaságok, s ilyenkor talán a hámrák egyéb tünetei útbaigazíthatnak bennünket. A sarcomálctól való megkülönböztetés is legtöbbször klinikailag lesz lehetséges. Útbaigazít itt mindenek előtt a kérdéses daganat festenyzettsége. A sarcomák többnyire festenyzettek, az epitheliomák nagy ritkán. De ezzel még korántsem elégedhetünk meg, mert a mint festenyzett cpitheliomákat már észleltek, úgy festeny nélküli sarcomák is fordulnak elő a limbuson, sőt lehetséges az is, hogy egy melanosarcoma épen a felületén festenymentes. Nagyobb fontossággal bír a daganat alakja: a sarcomák ugyanis rendszerint kocsányosak, a corneára ritkán terjednek át, s ha arra rá is hajolnak, szélük felemelhető, ellenkezőleg az epitheliomák mindig széles alappal bírnak. S ha tekintetbe vesszük a hámrák egyéb tüneteit, mint például a felület gyakori kifekélyesedését, a gyors fejlődéssel beálló erős, kisugárzó fájdalmakat, az esetleg beszűrődött fül előtti és áll alatti nyirkmirigyeket stb., a legtöbb esetben klinikailag is meg lesz állapítható a helyes diagnosis Sokkal nehezebb néha a differential diagnosis a papillomákkal szemben, melyek bár kórszövettanilag lényegesen eltérők a carcinomáktól, klinikailag azokhoz igen hasonlóak lehetnek. A megkülönböztetés igen fontos, mert míg a papilloma legfeljebb lokális recidivákat okoz, s így a szem és a látás alapos kiirtásukkal megtartható lészen, addig ez az epitheliomáknál csak kivételes esetekben fog sikerülni, s ezenfelül nagyobi) terjedelmű hámráknál az enucleatióval sem szabad sokáig késnünk. A papilloma és epithelioma közötti különbséget fejlődésük első szakában klinikailag megtenni gyakran lehetetlen. Ily stádiumban azonban a klinikus meg fog elégedni azzal is, ha daganat kiirtása után, microscop igénybevételével tudhatja csak meg a diagnosist, mert az alapos kiirtás mindkét daganatnál szükséges, s még ha hámrák is lenne: egy lencsényi vagy kisebb daganat miatt a bulbust senkisem fogja enucleálni, annál kevésbbé, mert ily stádiumban cpitheliomákat is láttak már véglegesen gyógyulni. A fejlődés későbbi szakában a különbség klinikailag is meg lesz tehető, ha tekintetbe vesszük a papillomák szemcsézett (papillaris) felszínét, szemben a hámrák bár gyakran dudoros, de fénylő (a rajta lévő conjunctiva miatt) felületével; a hol pedig 1 Dr. L. Caspar, „Archiv für Augenheilkunde“. XXIV. kötet. 2 A. Dujardin, „Journal des Sciences medicales de Lille“ 1881. 3 Keyser, „Zehender’s klinische Monatsbliitter für Augenheilkunde“. 1869.
