Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-08-27 / 4. szám
44 SZEMÉSZET 1893. 4. sz. tétek szükségét mennél ritkábbnak tüntessék fel, vezeti a szemorvosok egy részét arra, hogy az irklotomiáról hallgassanak. Nem lesz tehát talán felesleges e műtétre újólag felhivni az orvosi közönség figyelmét, mint olyan eljárásra, mely a legkétségbeejtőbb s legkedvezőtlenebb viszonyok között is, kitűnő eredményeket ad. Közlésem anyagát Schulek Vilmos tnr. egyetemi szemklinikájának betegei szolgáltatják. Az első operálást: a cataracta extractiót több Ízben nem a klinikán hajtották végre, hanem vidéken, magát az iridotomiát a közlendő esetekben vagy maga Schulek tanár, vagy segédeinek egyike végezte. Az utolsó 10 év alatt, tehát 1882—1892 összesen 67 iridotomiát végeztünk. Ez idő alatt a klinikán 8476 nagyobb műtét történt, tehát a szemoperálásoknak körülbelül 0'8%-át képezi. Hogy az így operáltak későbbi sorsáról is tudomást szerezzek s ne csak a klinikáról való eltávozáskor feljegyzett lelet szolgáljon következtetéseink alapjául, 50 esetben (ezekhez megbízhatónak látszó czím állott rendelkezésemre), kérdést tettem, hogyan lát ez idő szerint a beteg. 9 esetben a levelezőlap visszajött, mert nem volt kézbesíthető, 3 esetben meghalt már az illető, 19 válaszolt, 3 személyesen jelentkezett. A látás egyetlen esetben sem veszett el utólag, sőt legtöbbször tetemesen javult az eltávozás után is. Erről legmegbízhatóbb tanúságot épen a személyesen jelentkezett esetek tesznek. (Folytatása következik.) Megjegyzések a látótér megvizsgálásához. Irta Hoor Károly <3r., cs. és kir. ezredorvos, egyetemi magántanár, a 17. sz. helyőrségi kórház szemészeti osztályának főorvosa. A látótér fehér színnel és színes pigmentekkel történő megvizsgálásának diagnostikai és prognostikai értéke, a melyre Graefe Albrecht figyelmeztetett először, kétségtelen, azzal mindegyik szemorvos tisztában van, mert hiszen némelyik megbetegedésnél majdnem állandóan olyan alakú látótér található, hogy abból, ha nem is lehet biztosan megállapítani a diagnosist, de a baj mivoltára és székhelyére mindig valószínűséggel lehet következtetni. így tudjuk, hogy a degeneratio pigmentosa retinaenél a látótérnek állandóan nagyobb fokú és pedig minden oldalról egyenletesen történő (concentrikus) megszűkülésével találkozunk, amotio retinaenél rendesen a látótér felső része egészen, vagy részben hiányzik (miután a leválás rendesen alul székel), kezdődő atrophia nervi optici mellett a látótér megszűkülése többnyire a temporalis oldal felől kezdődik, vagy pedig sector alakú látótéri hiányok mutatkoznak, glaukománál a megszűkülés a nasalis oldal felül szokott a centrum, a fixatiós pont felé terjedni, disseminált chorioiditisnél pedig számos apróbb, nagyobb skotomák találhatók a látótérben stb. Vannak azután olyan látóterek, a melyekből nemcsak egyedül a baj mivoltát, hanem annak székhelyét is meg lehet határozni. Ezeknél a bajoknál épen csak a látótér megvizsgálására vagyunk utalva, mert másféle vizsgálás, nevezetesen a szemtükörrel való vizsgálás, a baj lényege felől nem világosít fel. Ide számítom a látótérnek színes pigmentekkel való vizsgálás alkalmával mutatkozó centralis defectusait, retrobulbaris neuritiseknél, intoxikatiós amblyopiáknál és ide számítom a hemiopiás látótereket. Tudjuk pl. hogy a homonym hemiopia, vagyis a fél látótérnek mind a két szemen ugyan azon oldal felé való hiánya, kiesése, mindig oly megbetegedés, laesióra vagy insultusra mutat, mely a chiasmától az agy felé, tehát a chiasmától centrálisán székel, és pedig mindig ugyanazon az oldalon, a melyen a reczehártyai fél perceptióját elveszítette. A baj rendesen a látóideg tractusaiban foglal helyet, de az agy kérgében is székelhet. A temporalis hemiopia, vagyis a jobb és bal szem látótere kifelé eső felének hiánya a mellett bizonyít, hogy az insultus, legyen az akár sérülés, akár vérömleny vagy daganat, a látóidegre a chiasma mellső, vagy hátsó szögletében hat, a hol épen csak kereszteződött látóidegrostok fekszenek, melyek mind a két szemben, a reczehártya belső, azaz nasalis részeit látják el stb. De azonkívül, a mint azt az alább tárgyalandó eset bizonyítja, megtörténhetik az is, hogy a látótér megvizsgálása az érhártya gyulladását deríti ki és teszi kétségtelenné, a melynek jelenlétéről pedig a látótér megvizsgálása nélkül sejtelmünk sem volna; mert hiszen a szemtükörrel való megvizsgálás, ■— a melynek segítségével különben majdnem kivétel nélkül diagnostizálható ez a megbetegedés, — teljesen váltosatlan szemfeneket mutathat a látási élesség, alkalmazkodási szélesség stb. pedig szintén egészen rendes lehet. Az épen mondottakból, azt hiszem, eléggé kitetszik a látótér megvizsgálásának diagnostikai értéke. Prognostikai tekintetből főleg a színes festenyekkel történő látótérvizsgálásnak van értéke. A színekkel való vizsgálás sokkal finomabb, sokkal érzékenyebb vizsgálási mód, mint a fehér színnel való vizsgálás, mert míg igen gyakran a fehér színű objectummal való vizsgálás még semmiféle elváltozást, semmiféle rendellenességet nem tüntet ki, addig a sziliek már a látótér tetemes csökkenését, tehát látási zavarokat mutathatnak ki. A fehér jegygyei vizsgálva, a látótér még egészen normális határokkal bírhat, míg színekkel vizsgálva, már megszűkültnek mutatkozik, és a prognosis tekintetéből aránytalanul kedvezőtlenebbül ítélendő meg az az eset, melyben a színek határai már összébb szorultak, mint az olyan eset, melyben fehérrel vizsgált rendes kiterjedésű látótérnél a színek külhatárai is rendesek. Mert az előbbi esetben biztosra vehetjük azt, hogy a színek határainak csökkenését általános látótéri megszűkülés fogja követni. A látótér vizsgálásánál követendő eljárás és az ezen vizsgálásra szolgáló készülék — a perimeter — eléggé ismert, úgy hogy annak leírását mellőzhetőnek vélem és így csak néhány megjegyzésre kívánok szorítkozni, összefoglalván észleleteimet, a melyeket systematikusan reczehártya érhártya látóideg-betegségeknél, továbbá hemeralopiás és elmebeteg egyéneknél végzett látótéri vizsgálásaimnál tettem. A látótérnek színes festenyekkel, pigmentekkel való vizsgálasához, főleg ha centrális, vagy akár excentrikus skotomákat akarunk kideríteni, mindig spektral tiszta színű pigmenteket (vörös, zöld és kék) kell használni. Az ezen vizsgálatra igen gyakran használt és papirkereskedésben vásárolt színes papírokból vágott jegyek absolute nem megbízhatók. Sokszor az ilyen vöröses-sárga, zöldes-sárga, szürkés-kék, — egyszóval kevert, — tisztátalan színű jegyekei való vizsgálásnál nem találunk skotomát, de mihelyelyt spektral tiszta pigmentekkel eszközöljük a vizsgálást, akkor emminens módon azonnal kimutatható már a skotoma. Én a látótér megvizsgálásához már évek óta a Wolffberg-féle kis készülékben foglalt színes jegyeket használom. Ezek körülbelül 10 cm. hosszú, 3 cm. széles, fekete bársony táblácskák, a melyeknek közepükön van a színes jegy. A készülékben 4 ilyen tábla van. Az első tábla közepén egy 7 mm. átmérőjű kék színű korong látható ; a második táblán egy ugyanily átmérőjű vörös színű, a harmadikon egy zöld színű és végre a negyediken egy ugyancsak ilyen átmérőjű és alakú fehér korong foglal helyet. Az első tábla másik oldalán egy 2 mm. átmérőjű vörös korong, a második tábla másik oldalán egy 18 mm. átmérőjű kék korong, a harmadik táblán egy 2 mm. átmérőjű sárga korong és végül a negyedik tábla másik oldalán egy 18 mm. átmérőjű zöld korong van. Valamennyi színes korong spektral tiszta színű Marx-féle posztóból készült. Wolffberg ezt a kis készüléket nem látótéri vizsgálások czéljából szerkesztette, hanem a látási élességet kívánta velük meghatározni, a mennyiben ő azt a tételt állította fel, rendes látási élességgel biró szem a 2 mm. átmérőjű vörös korongot és a 7 mm. átmérőjű kék korongot 5'/a—6 m. távolságból hfelyes színében ismeri fel. E szerint Wolffberg a quantitativ színérzésből positiv következtetést akart vonni a centrális látási élességre. Szerintem azonban, a mint azt annak idején számos kísérleteim alapján be is bizonyítottam,1 a melyek azóta körülbelül általánosan el lettek fogadva,2 és más hely-1 Zur quantitativen Farbensinnprüfung des Dr. Louis Wolffberg. Mediz. Wochenschrift „Militärarzt“ Nr. 7 und 8. 1887. 2 L. pl. Vossius: Grundriss der Augenheilkunde. 1888. pag. 404.
