Szemészet, 1893 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1893-08-27 / 4. szám
1893. 4. sz. SZEMÉSZET 45 ről megerősítést nyertek, ennek az eljárásnak gyakorlati értéke nincsen, mert igaz ugyan, hogy az a szem, mely a 2 mm. átmérőjű vörös színű korongot és a 7 mm. átmérőjű kék színű korongot 5 Va—6 m- távolságból correctiil látja, rendes látási élességgel bir, de viszont nem mindegyik rendes látási élességgel rendelkező szem látja meg a színes korongot 5 '/a—6 mtávolságból. Van olyan, a mely csak 4, sőt 3*4 m.-nyire látja csak és épen ebből az okból absulute nem szabad a quantitativ színérzésből a látási élességre következtetni. Hogy mely körülmények azok, melyek még azonkívül lehetetlenné teszik ezt, azt a fennt említett czikkemben kifejtettem. Ha tehát a készülék táblácskáit nem is használhattam arra a czélra, a melyre azokat Wolffberg szerkesztette, azoknak a látótér megvizsgálásánál igen jó hasznát vehetem és mindenkinek, a ki a látótérnek színekkel való megvizsgálásánál megbízható adatokat kíván nyerni, a mi mindig spektral tiszta szinekkel való vizsgálást tételez fel, ezeket a jegyeket ajánlhatom. A látótérnek vizsgálásánál tekintettel kell továbbá lenni a vizsgáidéra szolgáló színes objectum nagyságára, a mennyiben kezdődő megbetegedéseknél a skotoma gyakran csak akkor mutatható ki, ha apróbb jegyeket használunk. Később azután nagyobb jegyekkel is ki lehet mutatni a skotomát. A Woljfberg-íéle kis készülék ezen okból is igen czélszerü, mert abban különböző nagyságú színes korongok találhatók, 2 mm.-től, 18 mm.-ig. A látótérnek szinekkkel való vizsgálásánál tekintettel kell lenni továbbá a megvilágítás fokára is, mert sok esetben, főleg a bántalom kezdeti stádiumában, sem a látótér megszűkülése, sem annak megszakítása nem lesz megállapítható, ha jó nappali világítás mellett végezzük a vizsgálást, de kitűnik a rendellenesség azonnal, mihelyt a világítást csökkentjük. Természetes, hogy a megvilágítás ezen csökkenésének csak csekély fokúnak kell lenni. Rendes szem azt alig érzi meg és annak látóterét egyáltalában nem is befolyásolja. Sohasem szabad tehát beérni azzal, ha rendes nappali világítás mellett nem találunk látótéri rendellenességet, hanem csökkenteni kell a megvilágosltást és ily módon is megejteni a vizsgálást. Igen kívánatos azonban, hogy a megvilágítás ezen csökkenését fokozatosan eszközölhessük. Ilyenkor azután sokszor érdekes módon fogjuk constatálhatni azt, hogy mily aránytalanul gyarapodnak a látótér rendellenességei csökkenő világítás mellett. így retinitisnél, melynek látótere rendes nappali világítás mellett csak igen csekély mérvű megszűkülést mutatott, annyira csökentett világítás mellett, a melynél úgy a saját látóterem, valamint más egészséges szem látótere a legcsekélyebb változást nem mutatta, nagyfokú, egyenlőtlen megszűkülését észleltem a látótérnek. Fel kell említenem továbbá azt is, hogy észlelésem szerint hemeralopiás egyéneknél a látótér megszükülése és pedig annak egyenletes, concentrikus megszükülése, főleg színekre nézve, korlátolt megvilágításnál, lépést tart a középponti látási élesség apadásával, azaz mind a kettő arányosan csökken, míg egészséges szemnél a szinérzés a korlátolt világításnál aránytalanul gyorsabban apad, mint a középponti látási élesség, így pl. azt találtam, hogy egy hemeralopiás egyén látási élessége °/i8‘ra szállott alá, bizonyos csökkent megvilágítás mellett (melynél azonban az egészséges szem látási élessége még majdnem rendes volt) és a látótérnek minden oldal felől való egyenletes megszükülése 8—10°-ot tett ki (egészséges szem látótere még ilyenkor alig szenvedett változást); mikor azután később a megvilágítást annyira csökkentettem, hogy az egészséges szem látási élessége 6/18-ra redukálódott, akkor ugyancsak a szem látóterének megszükülése a szinekkel való vizsgálódnál sokkal nagyobbnak bizonyult, mint a hemeralopiás szem látóterének megszükülése volt, ugyancsak 6/18 középponti látási élesség mellett. Ugyanily eredményre jutottam — mutato mutandis — valamennyi hemeralopiás egyén látóterének megvizsgálása alkalmával. A hemeralopia keletkezését illetőleg nem hagyhatom említés nélkül a következőket: Nem lehet tagadni, hogy a hemeralopiát a szemet kápráztató erős reüex, talán a reczehártya izgatása folytán, sokszor előidézi, a mint ezt Arit is említi, ki ezen bántalmat epidemice látta fellépni egy század katonái között, a kik egy népzendülés alkalmából, egész nap készenlétben állottak és velük szemben egy élénken reflektáló sárga színű fal volt. Ehhez hasonlót magam is észleltem három évvel ezelőtt négy műszaki katonánál, kik a Dunán át hidat vertek és ez alatt a reflektáló vízfelület szemeiket folyton bántotta. De a mint a hemeralopiának ily módon való keletkezését nem lehet tagadni, épen úgy nem szabad állítani, hogy az csak az erős reflex folytán keletkezhetik. En láttam három vagy négy olyan egyént is hemeralopiában megbetegedni, kik heteken keresztül vagy teljesen sötét, vagy csak igen kevéssé megvilágított czellákba voltak zárva. így tehát a túlerős megvilágításra, a reflexre és kápráztatásra nem lehet minden esetben a hemeralopiát visszavezetni, és azt hiszem, hogy helyesebben ítéljük meg a baj genezisét, ha az mondjuk, hogy az a szokatlan világítás — túlságos erős, vagy túlságos alacsony fokú megvilágítás — tartós behatása folytán állhat elő. Hogy hemeralopiát miért nem észlelünk betegeknél, kiket heteken keresztül sötét szobában tartunk, azt onnét magyaráznám meg, hogy mi a beteget nem bocsátjuk direct a nappali világításba, hanem a szemet fokozatosan szoktatjuk hozzá az erősebb megvilágításhoz, szürke védőüveget viseltetünk, vagyis épen oly módon járunk el, mint azt hemeralopiás egyének gyógykezelésénél tesszük. Ezek után visszatérhetünk a fentebb mondottakra, vagyis arra, hogy mennyire kívánatos, ha a szemorvos épen finomabb, érzékenyebb és megbízhatóbb színvizsgálások megejtbetése czéljából, vizsgáló szobáját fokozatosan tudja elsötétíteni. A világosság tetszés szerinti korlátozását vizsgáló szobámban oly módon érem el, hogy az ablak felső felét ablaktábla (spaleta) segítségével elzárhatom. Ez csak kevéssé csökkenti a világítást. Az ablak alsó fele elé egy fakeret erősíthető (és eltávolítható), a melybe cartonkeretre feszített, finom, rózsaszínű selyempapiros lapok helyezhetők. Ilyen tíz—tizenkét selyempapir-lapra van szükség. A szerint azután, a mint két, három vagy több selyempapir-lapot helyezünk a fakeretbe, a szoba megvilágítását tetszés szerint csökkenthetjük és a világítás csökkenésének fokát a fakeretbe helyezett selyempapirtáblák száma szerint jelölhetjük. Hasonló készüléket, ugyanerre a czélra, úgy tudom, Wolffberg is ajánlott. Készülékének tüzetesebb leírásával azonban nem szolgálhatok, de különben is azt hiszem, hogy a fentebb leírt s a vizsgáló szoba fokozatos elsötétítésére szolgáló készülékem egyszerű volta mellett is egészen megfelel a czélnak. A látótér diagnostikai értékét jellemzően illustrálhatja a következő eset, melyre már a bevezető szavakban reflectáltam. 0. Sch., 42 éves férfiú jobb szemén, ezelőtt körülbelül 12 esztendővel, retino-chorioiditis lépett fel. Ennek lezajlása után a látási élesség “/ís-ra maradt reducálva és azonkívül gyakrabban jelentkező, majd megint eltűnő, formált üvegtesti homályok zavarják a beteget. A szemtükörrel való vizsgálásnál a látóidegfő és a sárga folt között 2—3 kisebb, rendetlen alakú ónszerűen fehér plaque, részben fekete pigmenttel szegélyezve látható s e mellett több apróbb-nagyobb fekete festenyfolt található ugyancsak ezen a helyen. A szemfenék többi része nem mutat elváltozást. 1890. évi deczember havában a beteg az őt zavaró mouches volantes-jai miatt fordult hozzám. Az akkor végzett látótéri vizsgálás alkalmával, a plaquesoknak megfelelőleg, egy rendetlen alakú, excentrikus skotomát találtam. A bal szemen, melyben még a legcsekélyebb alanyi bajok is hiányoztak és melynek látási élessége 6/6—(í/5 (tehát a normálisnál még több) volt s e mellett az alkalmazkodási szélesség is kifogástalannak mutatkozott, a szemtükörrel való vizsgálás csak csekély fokú hypermetropiát derített ki (hyp.tot.=0'5 — 1D) és a szemfenék teljesen rendesnek találtatott. A perimeterrel való vizsgálás alkalmával azonban, legnagyobb meglepetésemre ezen szemben is, ugyanazon a helyen mint a jobb szemen, körülbelül ugyanazt az alakú skotomát találtam.
