Szemészet, 1892 (29. évfolyam, 1-5. szám)
1892-04-24 / 2. szám
1892. 2. sz. SZEMESZET 15 ha a tokfogó vaskos szárrészein némi kigörbtilés lenne, hogy gyenge nyomásnál kevesebbet, erősödőnél mind többet csukódjanak a fogó szárvégei {Gróss Emil dr. gondolata). A műtétéi harmadik mozzanata a lencse kihajtása a fődolog. Én is, mint mindenki, alul símán pálezás eszközzel (Dím'eZ-kanállal) a cornea alsó részét behorpasztom, hogy a seb tátongjon és a hályog lassan fordulva felső részével kinyargalhasson, majd a nyíláson kicsúszszék. A hátulsó sebajaknak lenyomása csakhamar előnyösnek bizonyult, mit Weber sima hályoglapátjával tettem. Lassanként mind többet előre merészkedve, a kijövő hályog mögött lefejlő irist e mozgásban segíteni és a lapátot beljebb tolni vállalkoztam. Midőn így a lencse kijövetele mértékében a lapátot a pupilla széléig is előretoltam, még a hályogmaradványoknak is a lapátra űzését és azzal biztosabb kijutását (különösen nem az iris alá búvását) kipróbálni kezdettem. A művelet semmi ártalmat nem tett, ellenkezőleg sokat segített. Egy ideig ezen elbánást rendessé tettem. Ezentúl feltűnt, hogy a lapát kihúzásánál a reá kergetett lencserészek lesíklanak. Tehát a lapátot a végén párkányozni kell. Ilyen pedig már a Pagenstecher lencsckikanalazó eszköze. Ezt czéljaimra is kitűnőnek találtam, csakhogy vége kerekded és párkánya magas, meg éles (fémből). 1891 október óta mindig a pupillaszélig csúsztatok párkányos eszközt, hogy a belehajtott lencserészeket kiszedjem. Mind ebből műtevésem végső (3-dik) mozzanata 1891 május 16-dikától 1891 október végéig ekként szilárdult meg: Alul a corneát Dávid-kanállal behorpasztom, később simítom, úgy a mint közismeretű. Felül párkányos lapáttal támasztom a hátulsó sebajakat, mindaddig nyugton várva, míg a cataracta felső széle szabadon látszik; azontúl az eszközzel a csarnokba csúszom, még pedig a lencsetömeg kibontakozásának arányában, úgy hogy a midőn amaz a seben kívül van, emez a pupilla felső szélét éri el. Ezután a lencsemaradványokat a lapátra hajtom és óvatosan kiemelem. Tehát a lapát az irist nem tolja, nem nyomja, hanem támasztja. így a műtétel be is van fejezve, külön tisztítás nem kell. Eszközül a Pcu/ewsfce/ier-hályogkanál és a Weber-hapút combinatiója felel meg. Szélessége (5—8 mm. között mozoghat. Teknősbéka anyagul legjobb. A párkány 3/4 mm.-re emelkedhetik ki. Az 1891 május 16-dikától máig operáltak 135-jéből 1 eset teljesen elpusztult, 3-nál csak fényérzés van (úgy hogy talán valamelyike utó operálással látáshoz juthat). De ilyen tudományosan vajúdó félévből, mint az épen elvégződött, nem lehet még végső Ítélettel statisztikát felállítani. Az eddigi számok nagyon bátorítok, mert máris kedvezőbbek, mint hajdan a Graefe- és az Arlt-éi. Előadott műtevési módom szerkesztésében vezérelvem volt, hogy a Graefe operálásában levő előnyöket a kerek pupilláé Peer-félébe lehetőleg belevigyem, a miben a Weber Adolf adatai is segítettek. Végül meggyőződésként kell kimondanom, hogy a pupilla kerekségét megmentő operálások csak akkor fognak valódi haladást képezni, ha a velük elérhető eredmények a Graefe műtevésével nyerhetőknél nem rosszabbak. A bahieotherapia a szemészetben. Előadta az 1892. balneologiai congressus II. ülésén Goldzieher Vilmos dr. egyetemi magántanár. Uraim ! A tárgy, melyről körükben jelenleg szólaniakarok, tudtommal — fontossága daczára — mindeddig összefüggésben tárgyalva nem lett; alig, hogy e thémáról a fürdőgyógyászati munkákban, a szemészeti könyvekben, valamint egyes monográfiákban egyes töredékes részeket találunk. Azért már régebb idő óta szándékoztam a fürdőgyógyászat szerepét a szemészetben részletesen monografice földolgozni. Szabályaink szerint azonban csak rövid idő áll rendelkezésemre s így ma a nevezett monográfiának csak egy rövid kivonatát adhatom. Ha tehát az előadásom itt-amott aphoristikussá válik, s ha fontos kórtani és therapeutikus kérdéseket helyenkint csupán érinteni lesz módomban, akkor kénytelen vagyok szíves elnézésüket kérve, a szóbanforgó később megjelenendő hosszabb czikkemre utalni. A szembajok balneologikus 'úton való orvoslásánál, a dolog természeténél fogva, csak chronikus esetekről illetőleg előrement acut betegségek maradványairól lehet szó, melyeknek resorptiója orvosszerekkel való kezelés által vagy épen nem, vagy csak nehezen sikerül; szóba kerülnek itt továbbá olyan kóros hajlamok is, melyek egy már egyelőre gyógyult kórfolyamat kiújulásálioz vezetnek. Tudvalevőleg három dyskratiát kell számos szembaj okáúl tekintenünk: a görvélykórt, a bujakórt, s a csúzos-köszvényes diathesist. 1. A görvélykór. A mi a görvélykórt illeti, tudjuk, hogy a gyermekkorban előforduló legfontosabb szembetegségek kórokozóját képezi. Följegyzéseim, melyek más klinikusok idevágó följegyzéseivel megegyeznek, azt mntatják, hogy az összes orvoslásunk alá kerülő szembetegek 14— 15%-a görvélykóron alapuló szembajban szenved; sőt olyan országokban is, a hol az európai tömeges ínség ismeretlen s a mely országokban proletariátus még nem létezik — mint Eszak-Amerika nyugati tartományaiban — a görvélykóron alapuló szembajokban szenvedő betegek száma a összes szembajosok 8—10%-át teszi ki Ez azt bizonyítja, hogy nemcsak a nyomor s a szegénység, a rossz táplálj kozás stb. teszi az embereket görvélykórossá, hanem, hogy ebben somatikus viszonyoknak is fontos szerepük van. Biztosan mondhatjuk, hogy a görvélykór öröklött hajlam, mely előbbi nemzedékek bújakórján vagy gümőkórján alapszik. Itt csak föl akarom említeni azon therapeutikus tekintetből fontos tényt, hogy bizonyos szembajok — mint a keratitis parenchymatosa — majd tisztán görvélykóros eredetű bajok képében, majd a syphilis hereditaria tarda részjelenségeként mutatkoznak; van tehát egy bizonyos határterület, a hol a két rendbeli dyskrasia egymásba átmegy, mely körülmény minden másnál élénkebben bizonyítja e két dyskrasia rokon voltát. Kórboncztani vizsgálatok alapján még biztosabb a görvélykór s a glimőkór közti rokonság. Mindennek daczára a „görvélykór“ klinikai fogalmát — bár azt adott esetben könnyebb kórismézni mint definiálni — fönn kell tartanunk s más dyskrásiáktól el kell különítenünk. A szem azon fontosabb betegségei, melyeket görvélykórosaknak tekintünk, vagy a szemhéjak mirigyeinek chronikus lobjában állanak (Blepharadenitis, Tarsitis stb.) vagy pedig a corneán elhelyezett hólyag vagy csomóképződés és azok következményes alakjaiként jelentkeznek, a melyeket a keratoconjunctivitis phlyktaenularis név alatt ismerünk. A nélkül, hogy a bántalom kórboncztanával bővebben foglalkoznám, ki kell emelnem, hogy különösen a kötőhártya s a cornea görvélykóros lobja a nyirokutakkal közelebbi viszonyban van, s nézetem szerint biológiai tekintetben azonos a görvélyeseknél oly gyakran észlelhető mirigydaganatokkal. Mindkét esetben tehát az orvoslás tekintetében egyforma javalatok állanak fenn. Nemcsak az a feladatunk tehát, hogy a helybeli kórfolyamatot meggyógyítsuk, hanem, hogy a görvélyes egyént annyira erősítsük, hogy a serophulás diathesis megszűnjék s kiújulások elmaradjanak. Ezen feladat teljesítésére — feltéve, hogy az egyén különben czélszerűen él és ápoltatik — első sorban a klimato- és balneotherapia van hivatva. A tapasztalás azt tanítja, hogy ha a test anyagcseréjét fokozzuk, a görvélyes gyuladásos góczokban regressiv metamorphosis indul meg, mely e góczoknak a szervezetből való kiküszöbölését megkönnyíti. E folyamatot sokszor elősegíti a jod-nak belsőképen adagolása. Ha e mellett a beteg táplálkozása javul, akkor a biologikus ellenállási képesség oly nagy lehet, hogy az egyéneket egyelőre gyógyultaknak tekinthetjük. Ezen javalatoknak a balneológia tanai szerint a konyhasós- a keserű sós- és a jodosTürdők felelnek meg.
