Szemészet, 1892 (29. évfolyam, 1-5. szám)
1892-04-24 / 2. szám
14 8 Z E M É 8 Z E T 1892. 2. sz. tás meghiúsulása miatt. Látás nélkül maradt 7, tehát 2'43°/0, a mi kezdetnek nagyon bátorító és hasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint a régi időbeli 10 %• Ezen operálásoknál annak, a ki oly sok éven át a Graefe féle extractióban virtuózzá nevelkedett, visszatetsző sok részlet volt. A keskeny késsel lebenyt szabni elég hamar betanulható. De a lencsetok kitépése sokszor az irist is kifordította, eltekintve, hogy az irisnek a csípővel megfogását elkerülni folytonos éberséget fogyasztott. Azután a lencse kisiklását gátló iris, és viszont az irist összegyiirődésre kényszerítő lencse, tehát a két képlet egymás elleni harcza mindig aggasztó látvány. A hályogmaradványok kisimítása is csak szűkén sikerülhetett, mert erélyesebb hajtásnál vagy az iris mögé bújtak, vagy az irist maguk előtt a seb felé terelték. Az utókezelésnél a seb könnyű felpattanása, a lebeny élének surlása a mozgó pillák által, az iris gyakori előesése miatt utólagos kivágás szüksége (mintegy 10% ban), szokatlan vastag lencsemaradványok a pupillában, az irisnek sokszor lap szerinti tapadása a seb belfelületéhez, a betegeknek gyötrődése a sokáig megkívánt csendes magatartás által, a némileg lioszszabb kórházi ápolás — mindezek a Grae/e-extractio ellenében határozott hátrányok. Habozás támadt, hogy a kerek pupilla ennyi áldozatot megérdemel e ? 1891. május 16 dikán véletlen felfedezést tettem. Sietősen operálva és kést fogva, melynek nyele kivételesen teljes octogon alakú volt, a cornealebenyt szelni kezdettem, de félúton a nedves ujjakban a lehető szendén fogott kés nyele váratlanul fordult és lebenycsúcs képezése helyett a cornea szövetéből meredeken kiszaladt; meglepetve néztük, én és segédkezőm, Neupauer Gusztáv dr., hogy mi lett az eredmény: nem vonalas határolás, hanem negativ görbület, — a Weber- Adolf számításai által postulált legjobb sebalak! A műtét simán folyt le. Azóta csak ilyen metszést végzek, 135 esetben eddig. Legjobb az alig 2 mm. széles Graefe-kés. Ezzel a corneának nem fukaron kimért felső harmadában a tiszta szélen (limbus belső határa) be és átellenesen kiszúrok, bőséges IVa mm.-re laposan tovahaladok, ekkor a kést élével meredeken előfelé állítva (könnyen és nem is látható zúzással fordul az meg) egész hosszával egyszerre felém kihúzom, úgy hogy a felső corneaszélnél a középvonalban 1 ‘/a—2 mm. magas párkány megmarad, mely oldalt fokozatosan elkeskenyedik. így tehát lebeny áll elő, mely azonban csak 1% mm. magas, bár alapja 10Va hosszú: a csúcsképezés elmaradt. Az utóbbi helyett behorpadt szél van, mely 8—9 mm. széles és melynek concavitása mintegy 12 mm. és néha a 15 mm.-hez közeledő radiussal bír. A concavitás nyilván úgy áll elő, hogy a késnek előfelé hozatalánál a cor nea széli részei már a kés élén vannak, míg a közepiek a metszés folytatása menetelében a kés éle elől a peripheria felé elhúzódnak, míg végre szintén metszés alá jutnak. Csarnokvízkieresztés után és mélyen fekvő szemeken a cocavitás több lesz. Az oldali részeken a kés a corneát rézsút döfvén át, itt a sebszélek hosszabb sebcsatornát (mintegy 1'75 mm.-nyit), míg a concav helyen csak a cornea vastagságának megfelelőt (1 mm.-nyit) képeznek. A tátongás épen jól felel meg azon középnek, melyet eltalálni kell, hogy a hályog kibujtatásánál eléggé, azután a gyógyulási folyamatban minél kevésbé létesüljön. A Beerextractiónál a tátongás túlságos, a fVeber-félénél elégtelen, míg a Graefe-énéi épen kellő volt. Az utóbbinál a seb-megnyilás a gyógymenetben a conjunctivalis lebeny által nagy fokban fékezve volt. A seb nagyságát is jónak találtam: nem több a kellőnél, és mindig elegendő volt, habár vagy 2—3-szor összeállóit kérgű hályognál a kijövetel valamicskét voutatottnak bizonyult (miben az iris ellenállása is szerepelhetett). A sebgyógyulás a lebenyesénél jóval gyorsabb, a Graefe-énél valamivel lassúbb volt. A csarnok gyakran későn (1—3 nap múlva) állott helyre, nyilván mert a homorulatos helyen a meredek sebszélek találkozása nem oly könnyű, mint rézsútos sebszélek esetében, a hol zsilipszerüen, de eltolva találkozhatnak. Az alig látszó hiatus iris-előbukásra azonban nem disponál, mert nem tátong és az iris hátul laposan fekszik oda (pilocarpin cseppezés[atropin ?] ajánlatos az első napokban, az elő adott helyzetből folyólag). A csonka lebeny táplálására az alak kedvező, — még a két oldali csücsök sem mutatott egyszer sen» zavarodást, vagy odailleszkedés tekintetében rendellenességet, sem iris-prolapsusra a két hely nem disponál. Épen a Wcbernél oly gyakori sebzúgba csípődések az iris részéről itt egészen elmaradnak. A Weber metszésétől a seb abban különbözik, hogy a két oldali rész lehajlik, míg Weber-r\é\ felszáll. A Weber concav íve nálam a két végen mintegy letörve, hirtelen alászáll. A concav közepi rész pedig nagyobb, az egyes esetekben könnyen különböző radiussal bír: a Wcber-é 11 mm.-en alul, az enyém 12 mm.-en sokszor felül van. De kimutattam, hogy amaz sem állandóan egyforma, sőt ha épen erőlködnénk, oo-re is hozható-Michel Nancyban 1873 ban az én késvezetésemhez annyiban ír le igen hasonlót1, hogy szintén félúton meredekre fordítja a kést, a többiben nincs hasonlóság. A műtétel második mozzanata a toknyitás. Lebenyekre hasító eszköz kellett ehhez ; Graefe cystitomot használt, Förster javításul a kirántást ajánlotta, fogót construált hozzá. A Graefeextractiónál használása ellen kifogások merültek fel: hogy Uvegtest előesést okozunk vele, a seb zúzódik, sokszor nem sikerül tokredőt fogni, az utóhályogot nem kevesbíti stb. Mindezeket 10 évi statistikám készítése alkalmával Isselcutz László dr.2 alaposan megczáfolja és az eszköznek nagyon hasznos voltát bizonyítja, Graefe extractiónál, a hol iris nincsen útban. És kerek pupilla mellett? Az iris síkján óvatosan lecsúsztattam a Förster-fogót és a tokból lehető nagy darabot téptem ki. Az iris alig valamikor sérült, de a tokdarab az irist sokszor a sebbe fordította. Tokhasításra kellett már majdnem visszatérni és mégis a kitépés előnyeit nem akartam feladni. Sokáig tűnődtem, hogyan lehetne a dilemmából szabadulni, hogyan reformálni? 1891 deczember 1-jén, operatio közben jött meg a szabadító gondolat: a megfogott tokredőt nem kell mindjárt a seb felé húzni, hanem ellenkezőleg, a seboldali iris alól kirántani és csak azután a seb felé irányítani. Az eszme teljesen megold mindent e kérdésben. És erre nem gondolt még senki. így a tok-kihúzás is lehető és a kerek pupilla is megmenthető. A fogónak azonban más alakja ajánlatos, rövidebb szárú, a végén kevesebb, de hirtelen görbülése legyen. Tervem egyelőre ez: a végen a szárak hirtelen, de csak 60° (nem 85°) térjenek el, itt 4 mm. hosszúak (nem 6 mm.) legyenek és 4—4 hegyes (nem 2 a 3 ellen) foggal bírjanak, még pedig a szár külső élén. Rézsútos kiállás a tok fogását könnyítené (IsseJcutz, i. h.). de talán az irist sérthetné, azonban kísérlet dönt! Mindezen változtatásokat az új feladat igényli. Eddig (1891 deczember 1-jétől 1892 február 13-dikáig) 14 esetben történt a művelet alkalmazása. A sebtől távolító mozdulat 2—3 mm.-ben bőven elegendő és semmi akadályra sem talál. Jó lesz a tok megfogását a felső pupillaszél közelében tenni. Tág pupilla előny volna, különben a seb 2 mm.-rel közelebb van a megfogni való tokhelyhez, mint a lebenyes operatiónál és bőven 3 mm.-re közelebb, mint a Graefe eljárásánál, a mi sokat könnyít és talán a tokfogót szélesebb körben megkedveltet'!, mint eddig, a míg csak Graefe-extractióra volt szánva. Az iris megcsípése ellen nagyobb biztosságot adna, 1 Stocher könyvében: procéde quasilinéaire de l’extraction, Paris, 1877. 32. k. ábra. 2 10 évi liályog-operatiók a szemklinikán, 1891. „Szemészet“ 1—3. sz. X A
