Szemészet, 1890 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1890-02-23 / 1. szám
1890. 1. sz. S Z E M lanságába. S valóban az a körülmény, bogy időnkint találkozunk önként gyógyult esetekkel, újra s újra felkelti a reményt, bogy sikerülni fog a biztos gyógymódot megtalálni. A szemorvosok két úton igyekeznek a czél elérésére. Az egyik a gyógyszeres eljárások igénybevétele, a másik a sebészi beavatkozás. Párhuzamosan az orvosi tudomány többi ágainak haladásával, eleinte az előbbi módnak volt több követője, míg az utolsó évtizedek áramlata, mely a sebészetet az asepsis által exacttá tette, befolyást gyakorolt az ideghártya leválásának therapiájára is. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy régebben egyáltalán tartózkodtak a sebészi kezeléstől. Hiszen Ware már majdnem 100 év előtt ajánlotta a scleralis punctiót, Sichel pedig részletesebben kifejtette az eljárást (1841). Mindez azonban csak tapogatózás volt, minthogy csak a szemtükör tehette biztossá a baj felismerését. Ez idő után egész 1863-ig gyuladásellenes s felszívó szerelés volt általánosan elterjedve. Ez évben ismertette Graefe1 a punctio retinae-t, melyet 20 esetben reactio nélkül hajtott végre. Jól tudta, hogy csak frissebb esetekben basznál s ekkor is legtöbbször csak ideiglenesen s ezért nem is indítványozta a kezelés általánosítását, de nagy tekintélyénél fogva csakhamar mindenfelé gyakorolták. 0 maga is folytatta kísérleteit, úgy hogy egy év múlva Zehender2 tanúsága szerint már 50-szer alkalmazta. Ezek közül 4 véglegesen meggyógyult, míg 25-ször csak ideiglenes javulást tapasztalt. Ekkor már reac-tiót is látott egy Ízben. Pagenstecher, mint a hogy Hirschmann3 írja, gyakrabban tapasztalt gyuladást, javulást 7 eset közül csak egyszer. Ezzel szemben Bowmann teljesen veszélytelennek tartja az eljárást, pedig ő nem is egy, hanem két tűvel hasítja be a retinát. Hansen 20, Hasner 10 esetben eredménytelenül alkalmazta, Weckernek is csak egyszer sikerült állandó jó eredményt felmutatni. Kedvezőbben nyilatkozik Secondi, kinek 17 operálása közül 8-szor volt jelentékeny sikere, 4-szer csekélyebb, 5-ször pedig semmi, ő is elismeri azonban, hogy az eredmény tartama J/a—21 hóig változik, de egy ízben még 5Va év után is állandó maradt. Ilyen kedvező hatást Arit is látott, de ő iridocylitis fellépését is észlelhette. Hogy kellő asepsis mellett a gyuladást ki lehet kerülni, az majdnem bizonyos, ez tehát nem szól a punctio retinae ellen, de annál inkább elitéli a visszaesés gyakorisága. Ez az oka, bogy a hozzáfűzött várakozásnak nem felelt meg s tényleg 1874-ben Cohn szerint az egész, világ szemészei már csak 8 esetben gyakorolták, míg pár év előtt százával hajtották végre. E sebészi beavatkozás eredménytelensége a pharmaceutikus gyógymód felvirágzását vonta maga után. Lasinski4 fekvést, nyomókötést s hashajtókat ajánl, Rydel és Dianoux a pilocarpin befecskendéseket dicsérik, utóbbi 8 eset közül hétszer látott kedvező eredményt, Rydel pedig 13-szor; ezek közül csak három nem mutatott javulást, 7 javult, 3 gyógyult. Hock a nyomókötéstől s fekvéstől épen annyi eredményt vár, mint bármely mélyebbre ható beavatkozástól; Samuelsohn ugyanezektől igen gyakran látott javulást; Pistorius 15 esete közül hasonló kezelésre csak 2 maradt teljesen javulatlan. Hava annyira megy, hogy minden sebészi beavatkozást észszerütlennek tart. Az kétségtelen, hogy egyes esetekben czélhoz vezet a pharmace utikus kezelés. Galezowski5 irja, hogy egy ízben egy fiatal ember kereste fel, ki jobb szemén ideghártyaleválásban teljesen megvakult, a bal szemén pedig csak nem rég jelentkezett hasonló baja. Két hóig való ágyban fekvés után, mely idő alatt hideg borogatást, atropint s véreresztést alkalmazott, teljes látóélességgel távozott s ez állapot 8 év múlva is változatlan volt. Ez alatt a sebészi eljárások is szaporodtak részint a régiek felelevenítése, részint újak kigondolása által. Legáltalánosabb elterjedést — az utolsó 13 év alatt t— a punctio sclerae nyert s valóban a gondolat nagyon csábító, hogy az ideghártya alá gyűlt folyadékot eltávolítsák, minek tényleg igen gyakran megvan az a haszna, hogy a retina visszafekszik. Ez pedig még visszanyerheti látását. A baj csak az, hogy a recidiva szerfölött gyakori. Sichel után Kittel s Arit alkalmazták nagy ritkán, általánosan azonban csak Graefe0 Alfred ajánlatára gyakorolják. 1 Azóta számos biztató közlés jelent meg, bár a hosszabb időn át észlelt esetek, melyekben a látásjavulás számokban is fel lenne tüntetve, még mindig a ritkaságok közé tartozik. Hasonló Wolfe eljárása is, ki a conjunctivát külön metszi át s azután pungál, mi alatt tükörrel ellenőrizi a helyzetet; 7 esete közül 3 teljes eredményt, 2 pedig javulást mutatott. Robertson, Wolfe követője, 14 Ízben alkalmazta, 10-szer sikerrel, mely egy Ízben 7 évig maradt állandó. Brailey 3 jó sikert közöl. Kevésbé kielégítő Schnitze eredménye, kinek 12 punctiója közül csak egy maradt állandóan (2 évig) gyógyultan, 2 javult, a többi eredménytelen volt. Alexander is csak egyszer látott 7 eset közül teljes gyógyulást, 1 javult, 5 pedig gyógyulatlan maradt. Az eredmények meglehetősen külöbönzők, minek valószínűleg az az oka, hogy az operálás után különböző ideig észlelték a betegeket, mert abban alig kételkedik valaki, hogy punctio után az ideghártya elég gyakran visszafekszik s csak a recidiva az, mely megrontja a sikert. E hiány elkerülését czélozza Parinaud modificatiójá, mely abban áll, hogy a sclerából kis darabot kivág s 8 napon át ismételve kiereszti a folyadékot. Egy esetben állandó eredményt ért el, kettőben nem. Ilyen okból indítványozta Wecker a drainage t is először aranyszállal, majd canule-lel. Cohn7 ugyan azt állítja, hogy a szem jól tűri a fonalat, még sem tagadható a beavatkozás veszélyes volta. Különben még az a hátránya is van, hogy a czélzott filtrálás csak rövid ideig tart, mert a fonál mellett a nyílás eldugul. Hogy jó eredményt is adhat, azt Rothmund pontosan kifejezte, a mennyiben egy ízben a fonálnak 14 napig való bennhagyása után a látás 3/100-ról 5/50-re emelkedett. Ezzel szemben azonban Just8 közlése áll, ki chorioiditis suppurativát látott ez eljárás után ; Wecker igyekezett ezt annak tulajdonítani, hogy csak másodízben sikerült a fonalat áthúzni, utolsó időben azonban ő is felhagyott vele. A punctióhoz közel áll a Galezowski által 6 eset közül négyszer eredményesen alkalmazott aspiratio, mit fecskendő segélyével eszközöl. Curiosumkép megemlítem, hogy Bader a punctiót iridectomiált szemeken a corneán s zonula Zinnii-n át végezte, ehhez csak Galezowski azon eljárása hasonlít, méh - lyel a levált retinát scleralis sebbe akarta becsíptetni! Egészen új eszme az ideghártya leválásának kezelésében az iridectomia felhasználása. Úgy látszik Galezowski ajánlotta először 1873-ban, bár Dransart és Castorani maguknak igénylik az elsőséget. Galezowski 1876-ban 29 esetet közölt, ezek közt az iridectomia 7 esetben lényeges javulást adott, hatszor állandósult az állapot, tizenkétszer cataracta képződött, négyszer rosszabbodott. Később azonban, utoljára múlt évben is, eredménytelennek nyilvánította ez eljárást. Jól jellemzi ez, hogy mily könnyelműen nyilatkoznak egyes külföldi szemészek az új módszerek mellett vagy ellen. Dransart9 1883-ban azon alapon ajánlotta az iridectomiát, mivel az ablatio retinae-t is hasonlóan a glaucomához vérkeringési zavarnak tartja, melynek kiegyenlítésére itt is jó szolgálatot tehet e műtét. 23 eset közül hétszer visszafeküdt a retina, s ezek között háromnak látása teljessé lett, négyé pedig ’/é. V«? 1ko s 7ioo-ra javult. Castorani 10 operálása közül hatnak eredményességéről győződhetett meg. Bettremieux négyszer végezte ily czélból ez operálást s kétszer czélt ért. Warlomont 10 is jó eredményt látott egy ízben, a mennyiben fényérzésről olvasásig javult a látás, pedig a leválás már régi volt. Wecker teljesen eredménytelennek tartja s 1884-ben ismét egy új eljárással lépett fel, mely abban áll, hogy a sclerát galvanocauterrel érinti, de vigyáz, hogy át ne égesse, míg Abadie épen ezt akarta. Mindkét mód adhaesiv gyuladás megindítását czélozza. Ilyen gyuladást akart kelteni Galezowski is, midőn a retina alá jodtincturát fecskendett, míg Schüler egyenesen az üvegtestbe juttatja. (L. Neupauer dr. ismertetését a Szemészet 1889. 2-dik számában.) Öt eset közül három teljes eredményt, kettő pedig javulást mutatott. Csakhamar akadt utánzókra, bár mára priori is a legnagyobb tartózkodást igényli az eljárás. E tartózkodást tényleg igazolja Gelpke, ki utána halálos kimenetelt tapasztalt, bár Schüler ezt a hiányos technikának akarja betudni. ÍSZET 7 I
