Szemészet, 1890 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1890-06-29 / 3. szám
’---'------»-----32 ________S Z E M SZEMELVÉNYEK. — A párisi szemorvosok egyesületében élénk vitára adott alkalmat Weckemek a szem traumás gyula dúsairól tartott s a „Szemészet“ múlt évi 3-dik számában ismertetett előadása. Tételét, mely szerint gyuladást csak infectio okozhat, épen úgy megtámadták, mint következtetéseit, melyek között legfontosabb abban áll, hogy a cataracta operálásánál mellőzzük Graefe methodusát s scleralis seb helyett cornealisat készítsünk. A felszólalók között Francziaország legelső szemészeit találjuk, kiknek megjegyzéseit a következőkben ismertetjük. Despaquet tagadja Wecker hypothesisének helyességét, melylyel azt akarja magyarázni, hogy miért nem találkozunk iridectomia után genyedéssel, míg cataracta operálás után néha mégis előfordul. Kísérleti alapon állva kétségbe vonja a szemből kifelé irányuló áramlat létezését, mely a bejutott baktériumokat kisodorhatná. Ugyancsak ellentétben Weckerrel, ki a leucoma adhaerenses szemeken fellépő genyes gyuladásnál a ciliaris izgatásnak semmi szerepet sem tulajdonít, hanem egyedül a már rég bejutott mikroorganismusok újabb szaporodásából magyarázza, fontosnak tartja a mechanikus ingert is. Abban azonban már egyetért, hogy a filtráló hegek állandó kapui az infectiónak, bár minden esetre ez sem áll. Abadie nem hiszi, hogy az operálások után keletkező gyuladásokat csak baktériumok okozhatnák. Galezowski szerint mindegy akárhol van a seb, az infectio elkerülésére legfontosabb a kötés. Górecki megkülönbözteti az operálás után közvetlenül fellépő gyuladásokat a később keletkezőktől. Szerinte nemcsak baktériumok okozhatnak gyuladást, hanem a corpus ciliare sértéseinél maguk a sejtek is termelhetik a gyuladást keltő anyagot. Parinaud sem tartja a gyuladás és infectio fogalmát azonosnak. Felemlíti a carbolt s argentum nitricumot, melyek kizárják a mikroorganismusokat s mégis okozhatnak reactiót. Elismeri azonban, hogy az ilyen gyuladások különböznek a baktériumok által okozottaktól, a mennyiben nincs meg a terjeszkedési tendentiájuk s gyógyulásra vezethetnek, mit egy kedvező kimenetelű spontan panophtalmitissel illustral. Ezért azt hiszi, hogy a cataracta extractiók után keletkező gyuladások eseteiben szerepet kell tulajdonítani a traumának s a visszamaradó s duzzadó lencserészek mechanikus lefolyásának is, melyekről tagadja, hogy csupán csak azért okoznának reactiót, mert baktériumok számára alkalmas culturákat képeznek. Hogy fiatalkori hályogok discissiója után nem látunk gyuladást, azt úgy magyarázza, hogy ilyenkor a lencserészek lágyak s az elülső csarnokba jutnak a nélkül, hogy az irist nyomnák. A mint azonban az operált egyének idősebbek, mind gyakrabban találkozunk reactióval. Meyer Wecker tételét nagyon merésznek találja. Nem szabad a hely s a trauma szerepét kétségbe vonni. Úgy tudja, hogy Wecker nem áll kísérleti alapon, midőn a hályog eltávolítása után visszamaradó lencserészekről az állítja, hogy ezek, mint bakterium-culturák szerepelhetnek. Sőt a tapasztalás e feltevésnek ellene szól, mert a genyedés a sebből indul ki rendesen. Hogy a traumának mekkora a jelentősége, elég az utóhályog operálására emlékeznünk, melynél szerfölött veszélyes az iris vagy corpus ciliare rángatása. Ezért Wecker tételét oda módosítja, hogy a trauma elősegiti a pathogen csírok hatását, a mennyiben csökkenti a talaj ellentál] ó képességét. A mit Wecker a cataracta extractio sebkészítéséről mond, az sem állja meg a bírálatot, mert hiszen, ha a scleralis sebek filtrálnak, akkor itt kedvező a szemből kiáramló s a csírokat kisodró áramlat. Hogyan hatoljanak be ezzel szemben a baktériumok ? De meg minden glaueomaellenes iridectomia sebzése a sclerában fekszik s nem valljuk kárát. Úgy látszik, hogy valamennyi hypothesis csak arra szolgál, hogy Wecker a Graefe-féle methodus ellen polemizálhasson. Pedig ő maga beismerte 1885-ben, hogy félannyi vesztesége volt, mint a régebbi lebenyes metszés mellett. Sympathikus gyuladás épen úgy beállhat ez utóbbi eljárás után is, mint a Graefe-féle methodus után. Azt, hogy épen olyan gyakori lenne az iris prolapsus mindkét módnál, azt tagadja. Hiszen Becker maga, kinek vizsgálataira támaszkodik Wecker, hangsúlyozza, hogy SZÉT _1890.^ 3. sz. leletei már azért sem szolgálhatnak érvül az iridectomia elvetésére, mert esetei főleg iridectomiával végzett extractiókra vonatkoznak. Végül ismétli, hogy minden trauma, ha functionalis vagy trophikus zavart tart fenn, még gyógyulása után is veszélyezteti a szemet az által, hogy csökkenti a szövetek ellentálló képességét az endogen ártalmakkal szemben. Abadie ha nem is meri állítani, hogy egyedül baktériumok okozhatnak gyuladást, kétségtelen, hogy az előbb dyscrasikusnak tartott betegségek egész seregének egyedüli oka az infectio. Nem szabad figyelmen kivid hagyni a baktériumok virulentiáját sem, melylyel határozott lépést tart az okozott gyuladás foka is. Ha tehát azt találjuk, hogy valamely a szem operálásoknál használható antiseptikus folyadékban megélnek a baktériumok, abból még nem következik annak haszontalan volta, mert már az is elég, ha elvesztik virulentiájukat. Az idegbefolyásnak lehet ugyan szerepe, de egymagában nem okoz gyuladást. Guttierez Ponce bár híve a gyuladás mikrobiotikus magyarázatának, azt hiszi, hogy csak úgy érthető a folyamat, ha számba vesszük a diathesist okozó pathogen elemeket is. Ennek támogatásául felemlíti Paget kísérleteit, ki betegek bőrén mesterségesen hólyagokat húzott s ezek tartalmát az egyes betegségek szerint különbözőknek találta. Wecker válaszában főleg Meyert czáfolja. Fenntartja azon állítását, hogy ép epithel által fedett elülső csarnok megszabadítja a szemet a belőj ütött ártalmas csiroktól. Tagadja, hogy utóhályog operálásánál az iris vagy corpus ciliare mechanikus sérelme okozhatna gyuladást, mert erre csak ott nyilik alkalom, hol az utóhályog erősebben odanőtt, ez pedig már előző gyuladás jele. Ilyenkor úgy jön létre a reactio, hogy az eltokolt baktériumok kiszabadulnak. Szerinte a Graefe-féle extractio után keletkező gyuladások oka egyrészt a seb tökéletlen záródása s filtráló heg keletkezése, másrészt a normalis táplálkozási s áramlási viszonyok megváltozása. Ezeket kell tehát kerülnünk. Meyer azon ellenvetése, hogy hiszen az antiphlogistikus iridectomiát is a sclerában végezzük, nem talál, mert ezután is bekövetkezhetik a gyuladás, ha a kifelé irányuló áramnál erősebb a befelé haladó. A mi azt illeti, hogy ellenese a Graefe-féle extractiónak, ez igaz; hiszen ezt még magának a feltalálónak megmondta. Tagadja, hogy lebenyes metszés után Sympathikus gyuladás jelentkezik. A Meyer által idézett Critchett-féle esetekben bizonyára azért tört ki a Sympathikus gyuladás, mert a prolapsust nem hagyták bókén elhegedni, mint a hogy azt tenni kell, ha az iris a corneába talál nőni, hol nem okoz veszélyt, minthogy tömött szövetben fekszik. Végül hangsúlyozza, hogy kerülni kell minden oly traumát, mely külső infectióra tárva maradó ajtót hagy maga után s mely megzavarja a rendes keringési s táplálkozási viszonyokat. (Becueil d’ophtalmologie. Avril—Novembre 1890.) Grósz Emil dr. — Gyakorlati kémlőszer az atropinum sulfuricum-oldatnak a pilocarpinum muriaticum-étől való megkülönböztetésére az argentum nitricum-oldat, ugyanis egy csepp mindegyik szerből vegyítve, ez utóbbinak egy cseppjével majd tejszínű csapadékot ad, majd ismét nem, a szerint a mint vagy sósavas vagy kénsavas az oldat. Ezen szerekkel a gyakorló szemorvos folytonosan él s megeshetik, hogy a signatura nem jelzi a vízszínű oldatoknak milyenségét, a mikor ezt felismerhetjük az imént jelölt módon. Crainicean dr. Fiatal egyéneknél meningitis után fellépett cataracta öt esete. Bock E. dr.-tól Laibachbau. (Wiener med. Wochenschr. 1889. 47. és 48. sz.) — Mind az 5 egyén 34—35 év közötti s mindannyinál közvetlenül az alapbántalomhoz társult a látás megfogyása, minden más ok ki van zárva, a mi cataractát okozhat. Közvetítő gyanánt szerepel B. szerint a látóideg és a reczehártya, mert a reczehártya edényeinek nagy szerep jut a lencse táplálásában. Az operálások jó eredményüek voltak, habár minden esetben nagyobb izgalom lépett is fel mint a milyen sima lefolyású műtét után várható lett volna. Mind a tíz cataracta világos-szürke volt, csak háromnak volt magja; a látszólag érett cataracták éretleneknek bizonyultak. (Gentralbl. f. pr. Augenheilk. 1890. jan. fűz.)
