Szemészet, 1889 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1889-06-30 / 3. szám
1889. 3. sz. S Z E M E S Z E T 27 kifelé a piros homályosabb, a sárga zöldesnek, a zöld fehéres szürkének, a kék zöldeskéknek látszik. Itt tehát a vörös érzés hiánya érvényesül. Woinow Adamtikkel egyetemben12 meghatározta a retina peripheriájában keletkező utóképeket s azon tapasztalatra jutott, hogy a peripheriában mindig azon szín utóképe keletkezik, melyet a szem valóságban lát vagy látni vél. Azon területen pl. a hol a zöld szín sárgának látszik, a sárga szín utóképe keletkezik, t. i. a kék. A peripheral külső részeiben, a hol színeket nem vagyunk képesek megkülönböztetni, hanem csak azok világos vagy sötét voltát, ott az utókép is színtelen. A peripherikus utóképek időtartama nem oly hosszú, mint a centrális utóképeké, de már rövidebb behatás után jönnek létre. A kifáradás a peripheriában gyorsabban áll be, de előbb is múlik. Bow13 14 a színváltozatok megkülönböztethetőségét tanulmányozta peripherikus látásnál. Riihlmann11 a Förster-féle perimeterrel eszközölt vizsgálatai alapján azt találta, hogy a színes látóterek határai a különböző szemeken nem ugyanazok, de változó nagyságúak. A színes felületek nagyságától nagy mértékben függnek a színes látóterek határai. Annak magyarázatát, hogy a színek bizonyos tájakon megváltozva látszanak, a csapok bonczi szerkezetében keresi. Csak akkor látjuk a valóságnak megfelelő színt, ha az egynemű csapok elegendő mennyiségben ingereltetnek. Ily módon magyarázható azon tapasztalati tény is, hogy nagyobb színes felületnél a színes látóterek határai is közelednek a peripheria felé. Ametropiánál is megváltozva találta a színes látótereket olvképen, a mint az a megváltozott törési viszonyoknak megfelel. Myopiánál (nyolcz különböző fokú myopiával biró szemet vizsgált) azon övalakú területek, melyekben a színek megváltozva látszanak, kisebbek, de a hozzájuk tartozó színes területek annyival nagyobbak. Ez a myopia fokával egyenes arányban van. Ennek oka az, hogy a szórókörök keletkezése folytán a szín képe nagyobb terjedelemben terül el a retinán s most azon hatás áll be, mintha nagyobb felületű színes lappal vizsgálnánk. Ugyanezt tapasztalta emmetrop szemeken, ha azokat a távolra beállította, vagy convex üvegek adásával mesterségesen myoppá tette. Hypermetropiánál hasonlóképen nagyobb színlátótereket észlelt, mint emmetropiánál s ennek okát szintén a szórókörök hatásában keresi. Három astigmatikus szemet is vizsgált s itt a határok csakugyan csak a megfelelő déllők irányában voltak megnagyobbodva, illetőleg kifelé tolva. Rühlmann megkísértette azon övök kiterjedését meghatározni, melyekben a színek megváltozva látszanak, de azt találta, hogy ez igen sok körülménytől függ (Woinow is foglalkozott ugyanazzal). Briesewitz15 négy egyén szemét vizsgálta. A színes látóterek határai kívülről befelé haladva a következő sorrendben következnek egymásután: kék, sárga, piros és zöld. Mivel a zöld legközelebb fekszik a centrumhoz, azt következteti, hogy kóros esetekben először is a zöld látótérnek kell eltűnnie, a mint az számos esetben be is bizonyult. Azután a piros látótérnek kellene eltűnni, s a hol már a piros iránti érzékenység megszűnt, ott zöld színvakság is van jelen, de nem ellenkezőleg. Briesewitz szerint nem egyeztethető össze a Young-Helmholtz-féle theoriával azon körülmény, hogy piros színvakságnál a sárga szín változatlanul marad meg az indirect színlátásban s hogy zöld színvakság esetében is a többi szín normálisán jelenik meg. Holmgren16 a színek iránti fogékonyság (perceptio) topographiáját a retinában határozta meg s eredményeit egy át12Adamük und Woinow. Beiträge zur Lehre von den negativen Nachbildern. Archiv für Ophthalmologie. XVII. 1. p. 155. 13 Bow. On change of apparent colour by obliquity of vision. Proceedings of the Royal. Soc. of Edinburgh. VII. p. 155. 14 Rählmann. Ueber die Farbenempfindung in den peripherischen Netzhautpartieen. Inaugural-Dissertation. Halle, 1872. 15 Briesewitz. Ueber das Farbensehen. Inaugural-Dissertation. Greifswalde, 1872. 18 Holmgren. Ueber Forster’s Perimeter und die Topographie des Farbensinnes. 1872. Upsala läkare fören, för hanul. VII. 2. p. 87. tekinthető schemában foglalja össze. A retina peripheriáját (értve ez alatt az egész retinát a sárga folt kivételével) három övre osztja; a legbelső öv területén az összes színeket bírja felismerni, a külső övben a színek nem ismerhetők fel, a középsőben más színekben tűnnek fel. Ennek oka (Woinow szerint is) a három különböző színt érző rostoknak a retinában való egyenlőtlen elrendezése volna. A színvakok színérzése olyan mint a normális szemek színlátása azon övben, hol a színek másoknak látszanak. Nagel17 Schliephakeval együtt vizsgálatokat eszközölt, melyek Holmgren nézeteit megczáfolják. Azt találták ugyanis, hogy már aránylag kis színes felületek is ismertetnek fel a látótér egész terjedelmében, ha azok elegendőképen megvilágíttatnak. A retina peripherikus részeiben nincsen színvak terület. Hippel 18 tapasztalta, hogy strychnin - injectio után (0 002—0004) a kék szín látótere valamivel kiterjedtebb lesz, míg a többi színek látótere nem változik. Krilkow19 hasonlóképen mint előtte Woinow azt találja, hogy a színes látóterek határai állandók, függetlenek az alaptól s a színes terület nagyságától. A perimetert a színes látóterek meghatározására nem találja alkalmasnak. Legközelebbek a centrumhoz a piros határai, legtávolabbra tőle a kék határai. Atropinnak és sphaerikus üvegeknek a színes látóterek határaira nem tulajdonít befolyást. Landolt20 újabb vizsgálatai által bebizonyítva találja Bonders azon feltevését, hogy a retina peripheriájában nem létezik színvak terület, de minden szín felismerhetővé lesz a látótér egész terjedelmében, ha kellő fénymennyiséggel bír és a színes terület elég nagy. 11a az előbbi feltétel megvan, akkor 1 négyszögcentimeternyi felületben minden szín ismerhető fel a közönséges látótér egész terjedelmében. Hochecker21 saját piros színvak szemein pontosan határozta meg a többi színek látótereit. A színek átmeneti szakasza, hol azok más szintieknek látszanak ő nála hiányzik, csak azt veszi észre, hogy a peripheria felé szürkék lesznek. A sárga és kék határai rendeseknek mutatkoznak. Fick22 nézete szerint a retina peripherikus részeiben a Young-Helmholtz-féle theoria által felvett három elem mindenütt jelen van és különböző nagyságú fényhullámok által különböző mértékben ingereltetik. A peripheria külső részében a háromféle rost középnagyságú fényhullámok által egyenlő mértékben ingereltetik, azért a zöld és sárga szín fehérnek fog látszani, a piros és kék szürkének. Ettől befelé a viszony más, a mennyiben a háromféle rost jobban ingereltetik a sárga és zöld, kisebb mértékben a piros sugarak által. Innen van, hogy a piros, sárga és zöld sárgának látszik. Schirmer23 látóidegsorvadásnál észleli, hogy a színes látóterek oly sorrendben tűnnek el, mint a milyen az a centrumtól a peripheria felé haladólag. A határok concentrice szűkülnek, míg végre a zöld, mint olyan, melynek határa legbelül fekszik, centrális látásban sem ismerhető fel. A zöldet előbb öv alakjában körülvevő terület, melyben az sárgának látszik, most meg nem szakított mező alakjában foglalja el a centrumot. Azután ez is folyton szűkülve eltűnik. Hasonló módon a piros szín is tűnik el lassan azon övvel együtt, hol az sárgának látszik, majd a többi szín is. Vannak kivételek is, hol t. i. az öv külső határa nem változik, mi alatt az illető színes látótér maga folyton szűkül. Az illető öv ilyenkor a centrum felé folyton nagyobbodik, a hozzá tartozó színes látótér rová-17 Nagel. Jahresberichte über Ophthalmologie. 1872. 18 Hippel. Vergrösserung des Sehfeldes durch Strychnin. Berlin, 1873. 19 Krükow. Objective Farbenempfindungen auf den peripheren Theilen der Netzhaut. 1873. 20 Landolt. Farbenperception der Netzhautperipherie. Klinisches Monatsblatt für Augenheilkunde. 1873. p. 376. 21 Hochecker. Ueber angeborene Farbenblindheit. Archiv für Ophthalmologie. XIX. 3. p. 1. 32 Fick. Zur Theorie der Farbenblindheit. Verhandlungen der phys. med. Gesellschaft in Würzburg. 1873. 23 Schirmer. Ueber erworbene und angeborene Anomalieen der Farbenempündung und des Farbensinnes. Berliner klinische Wochenschrift. p. 55. 1873.
