Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-05-20 / 3. szám
59 6o kodik a nélkül, hogy jobb szemén rosszabbodást venne észre, ép úgy lát vele mint baja előtt. (Ezen vizsgálati eredmény 1887. deczemberből való.) A jelen kórkép teljesen megegyező az előbbivel azon külömbséggel, hogy itt csak az egyik szem volt szokatlan nagy mértékben bántalmazva, míg a másik ép volt. Itt syphilis nem ment előre, mint azt a különben intelligens beteg is teljes határozottsággal állítja, de meg tüneteit sem találjuk, a beteg ép erős szervezetű, mirigyei rendesek, semmi gyanút ébresztő körülmény sem mutatkozik. Családtagjai egészségesek, úgy, hogy öröklött luesre sincs jogunk gyanakodni. De a syphilisből való eredet felvétele ellen szól a baj egyoldalúsága is, jóllehet luetikus eredetű szembajok egyoldalúan is elég gyakran előállnak, de ezen gyakoribbság inkább a szem külső hártyáira vonatkozik a cornea, iris stb.-re, míg a tapasztalat szerint a chorioidea, látóideg és -hártya a két oldalon szokott megbetegedni. Agyvelőbeli tünetek a legpontosabb vizsgálatok után sem voltak kimutathatók, nem voltak görcsök, fejfájás, eszméletlenség, mi mellett az összes idegek úgy az érzők, mint a mozgatók körében a legnagyobb rend uralkodott. Ezek alapján valamely az agyvelőben lefolyó, diffus és a chiasma előtti vagy mögötti látóidegrészre átterjedő lobfolyamatot felvenni nem lehet. Pangásos papillát észleltek még koponyán kívüli, orbitális bajok mellett, hol a koponyabeli fokozott nyomásról szó sem lehetett. így Horner szemgödörbeli periostitis folytán, Annuske pedig egy ott kifejlődött psammoma miatt látott pangásos papillát előállani, miket még az észlelt különböző esetek egész lánczolatával lehet kibővíteni. Ily esetekben azonban a baj féloldali, úgy hogy féloldali pangásos papillából korántsem lehet mindjárt koponyabeli bajra következtetni. Jelen esetben is a bajt peripherikusabb eredésűnek kell okvetlen felvenni, és pedig a koponyán kívül a foramen optikum-tól a bulbusig terjedő részét a látóidegnek kell kijelölni, mint olyant, mely bántalmazva volt. Hogy bárhol fészkelő daganat másodlagosan nem okozhatta a betegséget, azt hiszem alig kell fejtegetni, hisz hirtelen állott elő a baj agyi tünetek nélkül egy oldalon, a szemteke állása és mozgása kórosat nem mutatott, és a betegség aránylag rövid idő leforgása alatt gyógyulással végződött. A papillát és a környező retinát szokatlan nagy izzadmányos tömegek takarták, és a látás mégis folyton jó volt, csakis subjectiv romlás mutatkozott ép úgy, mint az előbbeni esetben, jóllehet az izzadmányos tömegek legnagyobb része épen azon helyen volt, hol a látóidegrostok a nervus optikustól retinává terülnek szét, hajlást végeznek, kisebb nyomásra is érzékenyebbek, mi azután functionális zavarokban kell hogy nyilvánuljon. Ha az egyszerű diffus a retinának alig észrevehető borusságával járó, de mégis mindig erős functionalis zavart okozó retinitis pathologiáját vizsgáljuk, úgy élesen szembe tűnik azon ellentét, mely az aránylag kis változásnak látszó és mégis rossz látást eredményező egyszerű retinitis és ezen nagy változásokat mutató, de a látást még sem zavaró eset között létezik. Nem vehető tehát fel, hogy a leírt esetben az izzadmány a retina mélyebb rétegeit foglalta volna el, és hogy az tömör lett légyen, hanem az csak felületesen feküdt és laza összeállásánál fogva gyengén nyomta a működő rostokat, úgy, hogy azok legfeljebb kissé alterálva voltak, de nem lettek működésképtelenné. Ha egy pillantást vetünk a lefolyás alatt, sőt még jóval később is pontosan felvett látóterekre, úgy feltűnik az, hogy ki- és felfelé egy a peripheria felé kiszélesedő vak hely van, mely a későbbi látótereken folyton kisebbedett. Ezen folt alakjánál és a látótérben levő helyzeténél fogva teljesen megfelel azon izzadmányos területnek, mely a kórképben való leírásnál, mint a papillától kiindulólag be- és aláfelé haladó folt van jelezve. Ezen izzadmány tényleg tömörebb is volt, inkább mélyebbre hatóiénak látszott, mint a többi, mit vaskos, erősebben sárgás kinézése árult el, úgy, hogy eleve várni lehetett, hogy ezen területen a retina működése, ha nem is teljesen elveszett, de legalább is hiányosabb. A beteg eltávozása utáni időkben, midőn már a leírt szemfenéki változások régen eltűntek, ezen említett folt még mindig megvolt, jóllehet színében és kiterjedésében megváltozva. Megkisebbedett, sárgás piszkos színét fehéres-szürke szín váltotta fel, benne némi csíkoltság is látszott, miből azt lehet következtetni, hogy ott az izzadmány helyén kötőszövet-képződés indult meg, sőt talán be is fejeződött, miért a látótér ezen hiánya, talán még jobban kisebbedve, de megmarad. Ezt látszik igazolni azon tény is, hogy az utolsó időben nagyobb időközökben felvett látótérben a hiány egyforma nagynak mutatkozott. A szemfenék ezen részlete is azon állítás helyessége mellett látszik szólani, hogy a koros helyek csak felületesek és lazák voltak, miért indiferensek is lehettek a működő látóidegrostokra, mert ha tömörebb vagy mélyebbre hatóbbak lettek volna, mint ezen egy, úgy hasonló hiányokat szültek volna állandóan vagy legalább is a folyamat lefolyása alatt. Mindkét említett eset bámulatos hasonlósága mellett, mégis mily külömbözők az okok, jóllehet a külömböző okok ugyanazon részeit támadták meg a látóidegnek és így ezek egyforma megbetegedést szenvedtek el, külömböző alapbajból. Az elsőnél azonban az okozó baj kiterjedése nagyobb volt, mert két oldalon csinált változást, míg a második esetben csakis a szemteke mögötti rész lehetett bántalmazva, neuritis retrobulbaris alakjában, mely a typikus pangásos papilla képben jelentkezett. A neuritis retrobulbaris rendesen egy oldalon áll elő, hisz az azt okozó baj nem valami magasabb, mindkét szemmel közös centrumból indúl ki, ámbár mindkét oldalon is előállhat, mint az észleletek igazolják (Hock, Landesberg). A neuritis retrobulbarisok oki momentumaiul leggyakrabban a hűlést veszik fel és leggyakrabban rheumás fogfájásokkal köszönt be a baj, de kifürkészhetlenek az utak és módok, melyeken az létrejöhet. Magának a szemgödör csontos falának ostitise, periostitise, mely leggyakrabban scrophulás és lueses egyéneknél jön elő, lehet a baj okozója. Előállhat az a szem környékének legkülömbfélebb kóros elváltozásai mellett, orbáncz, a felső állkapocs periostitisénél, a sinus frontálisba és Highmour-barlangba történt genyfelhalmazódásnál, a szemcsontok cariesénél, a könytömlő lobjának hátra terjedésénél stb. Az okok közé sorolhatók még az orbita különféle sérülései, a retrobulbaris szövet önálló vagy következményes lobbjainál, minők fertőző betegségek, variola, typhus (Carron du Villard) vagy taknyosság (Graefe), Bright-kórnál, tisztulási zavaroknál, mellbajok mellett, puerperiumban (Meyer, Szokalszky) luesnél szoktak előjönni. Egyszerű orbitális vérzések úgy látszik nem képesek eléggé nyomni a n. opticust, hogy azon változást hoznának létré, jóllehet az így előállott látóideg változások felemlítésével is találkozunk az irodalomban (Hoffmann, Pagenstecher stb.). Hogy a meghűlés mennyiben játszhat szerepet Lassár kísérleteinek eredményeit említem fel, ki hirtelen lehűtött nyulakat és kutyákat vizsgálván azon tapasztalatra jött, hogy a lehűtés után majdnem valamennyi belső szervben interstitialis változás állott be, különösen azonban az ideghüvelyekben, míg a parenchyma rendesen változatlan maradt. Ezen eredmények magyarázatot találnak Rosenthal azon hypothesisében, hogy a peripheria hirtelen lehűtése által a belső részbe űzött vér gyuladási izgalmul szerepel, mely különösen erős az ideghüvelyekben, és specialiter a nervus optikusban is. Kapcsolatban áll ezzel az intoxicatio folytán előállani szokott retrobulbaris neuritis magyarázata is, mert az alkohol is, mely tudvalevőleg a májban cirrhosist okoz, az agy és hártyáin kötőszövetvastagodást okoz a meghűléssel egyenértékű izgatás által, kötőszövetvastagodást okoz a látóidegen is, miként ezt Erisman állítja. A neuritis retrobulbarisnál az ideghüvelyben savó gyűlik meg, a kötőszövet túlteng, és mert az erek nyomatnak, a vena tágul és az arteria szűkül, az esetek szerint azután a lobós folyamat tovahalad a látóidegelemekre is, egészen átjárva azokat, vagy csak a peripheriára szorítkozik, midőn már a látás rendesen tetemesen leszállóit a nélkül, hogy a szemfenék kóros elváltozást mutatna. Ha a folyamat lefelé továbbterjed, úgy a papilla duzzadni kezd és körkörösen beszűrődik, a retina is duzzadttá válik, elborul, úgy hogy vagy neuroretinitis vagy csak egyszerű diffus retinitis képe áll elő, midőn a látás rosszasága nem áll arányban a talált elváltozásokkal. Nem ritka azon eset sem, hogy a papilla minden előrement lobos tünet nélkül atrophisálni kezd, lelapul, a lamina cribrosa likai jól láthatókká válnak, az erek a rendestől elütök. A baj ilyetén lefolyása az esetek nagy számában igen gyors, úgy hogy ha az irodalomban említett eseteket ide vonatkozólag megtekintjük, kitűnik, hogy többnyire 6 hét egész 2 hónap alatt kifejezett, illetve befejezett a folyamat.
