Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-11-27 / 6. szám
103 104 végezte a műtétet: A felső szemhéji intramarginaiis vonalon a j külső zugtól a felső könycsövecsig lándzsával metszést tett, mint a hogy ezt Flarer distichiasis elleni operatiónál szoktuk tenni. Azután ezen metszést néhányszor ismételve, egy a felső átmeneti redőig érő sebet ejtett, úgy hogy az egész tarsust a kórosan elváltozott conjunctivával együtt leválasztotta a szemhéj bőr- és izomrétegétől. Erre a felső átmeneti redő és a bulbaris conjunctiva határán tett egy sekély metszést; majd a lecsüngő tarsust Waldaucsípővel megfogva, nehány ollócsapással eltávolította. A következő napokon a szemet naponta kétszer 3°/o bórvízzel kimostuk és kötés alatt tartottuk. Már a műtét után láttuk, hogy a felső szemhéj pillaszőrei egyenesen lefelé irányultak, sőt a szemhéjak mozgásánál itt-ott a corneát is súrolták. Minthogy pedig előre látható volt, hogy a sebes felület hegedősének előre haladásával a szemhéj még erősebben fog befordulni, azért Schulek tnr, úr október 22-ikén a felső szemhéj középső harmadának bőréből egy körülbelül 10 mm. magas és 4 mm. széles függőleges ovalis lebenyt vágott ki, majd a sebfelület felső és alsó csúcsát összevarrta. Ezen műtétnek azon eredménye volt, hogy a pillaszőrök a rendesnél erősebben felfelé irányultak. A daganat vizsgálatának eredményét Preisz H. tr. úr volt oly szíves a következőkben leírni: A kiirtott részlet ovalis alakú, mintegy 18 mm. széles, 12 mm. magas, középső, legtömegesebb részében 7 mm. vastag, hátsó, tehát operatiói metszfelülete homorú, egyenetlen, kevés alvadt vérrel fedett, szabad, tehát a szemteke felé néző felületén két dudort mutat, melyek egyike bal oldalt és felül nagy lencsényi és barna-vörös alvadt vérréteggel fedett, a másik jobb oldalt és alul valamivel nagyobb, erősebben kiemelkedő gombaszerűen kiszélesedő. Ezen dudorok a metszlapon fehérek, csak itt-ott barna-vörös foltokkal tarkázottak, vékony szürkés gerendázattól áthúzódottak, a szabad felület felé a kötőhártyáig, hátúi pedig alúl a tarsus által, felül a fascia tarso orbitalis által élesen határoltak. Górcsői vizsgálat: A tarsalis kötőhártya alsó részében erősen tágúlt vívőerek láthatók, azonkívül elég nagy számban sekély, ujjszerűen oszlott, tömlős mirigyek, melyek kicsiny hámsejtekkel telvék, vagy még kicsiny űrtérrel bírnak és ekkor a legbelsőbb hámsejtek még határozottan cylindricusok; a tarsalis felső részének kötőhártyája erősen tágúlt körtealakú hámsejtekkel telt, még rendes kivezető csővel ellátott mirigyeket mutat. A daganat tömege tehát a fentemlített két dudor a tarsus felett, de még a fascia tarso-orbitalis megett és 'ennek tömöttebb rétege által előfelé élesen határolva foglal helyet, nagyobb dudora azonkívül a tarsus felső fele mögé gombaszerűen lelóg; legnagyobb részben kötőhártyával, csak kevés helyen véralvadékkal fedett, sejtfészkekből és kötőszöveti gerendákból áll, a sejtfészkek az említett nagyobb dudorban nagyok, a kötőszöveti gerendák pedig vékonyak és többnyire sejtszegények; a kisebb dudorban a sejtfészkek kicsinyek, a kötőszöveti gerendák igen vastagok és sok kicsiny kerek sejttel beszűrődöttek. A sejtfészkek kicsiny polygonalis vagy orsóalakú élénk oszlásban levő hámsejt jellegű sejtekből állanak és sok helyütt az által, hogy nagyobb edényeket vagy kisebb edények csoportjait veszik körül, elrendezésre nézve nagyon emlékeztetnek az úgynevezett endotheliomákra; másutt pedig centrális vérömlenyek és a sejtek szétesése folytán gyűrűket képeznek, megint másutt vérömlenyek által teljesen szétdarabolvák; a sejtek a fészkek peripheriáján és ott, a hol edényeket vesznek körül, oszloposak és szabályos sort képezők. A kötőhártyának a fészkek között fenmaradt szövete sok tágúlt edényt és vérömlenyt tartalmaz. A nagyobb dudornak megfelelőleg Meibom-féle mirigyek felső része tágúlt, nyilván a dudornak a tarsus belfelületére gyakorlott nyomása miatt; a Krause-féle accessorius könymirigyek igen erősen kifejlettek és a daganat legtömegesebb részének helyén a tarsus felső szélétől fel- és előfelé nyomattak. A Meibom-mirigyek szájadéka előtt némely metszeten faggyúmirigyek és szőrtüszők láthatók. A daganat a fentiek szerint a kötőhártyának a jelen esetben jól kifejlett (úgy látszik nem minden esetben és eltérő mennyiségben előforduló) Henle-féle mirigyeinek túltengéséből fejlődött vérömlenyes rák. A szemmozgató idegközpontok rostrendszere. Ismerteti Szigethy Károly szigorló orvos. Az oculomotorius gócza a Sylvius-zsilip fenekén az ikertestek régiójában van a felső és ugyancsak az alsó dombcsák alatt is, mellső részét képezve a zsilip fenekét alkotó keskeny szürke állománynak, míg a hátsó részlet a sodor-idegnek (trochlearis) a magva. A mellső zsilip fölötti részében megkülönböztetünk felületes réteget (stratum zonale); ezt követi egy rétege az idegsejtekben gazdag szürke állománynak; továbbra jön a centrális réteg s végül egy szürke állománynyal vegyes mélyen fekvő határ. A felületes réteget legnagyobb részben az opticusból jövő idegrostok nyalábai képezik, a melyek az itt levő idegsejtekkel egybeköttetés után visszatérnek. (?) A centrális réteget (Strato cinereo Tartuferri)a szürke állományon át haladó két réteg idegnyaláb képezi, határuk a Ganser-féle »középső határ«. A felületes rétegben jelzett, a tractus opticus állományához a brachium anteriuson áthaladó négy rostköteg közül csak kettő nevezhető az opticus rostok direct folytatásának, a tractus opticusnak külsőbb részletét képezve, míg a másik két rostköteg, a tractus belső részlete (Gudden-féle alsó commissura) a brachium posteriuson át az ikertestek hátsó halmaiba lép be. Az aquaeductus alapját képező szürke állomány (a közös szemmozgató ideg magva: oculomotorius és trochlearis) a raphe mentén mélyebben leterjed, mint másutt s így itt lefelé irányuló csúcsban végződik; oldalt a hátsó hosszanti kötegekkel érintkezik. A kiváló nagy multipolaris idegsejtekben bővelkedő kétoldali oculomotorius magok igen közel állanak egymáshoz, de érintkezésben nincsenek, közöttük mindenütt láthatók vékony rétegben a szürke állomány egyéb elemei. Rostjai tisztán mozgatók, de mivel az oculomotoriusban érző rostok is vannak, Owsjanikoft és Jakobovics azt vették fel, hogy ezen érező rostok a fossa szürke állományának apró sejtjeiből erednének, hozzá csatlakozván a mozgató rostokhoz; legvalószinűbb azonban, hogy ezeket a sinus cavernosusban kapja a trigeminustől. Az oculomotorius mag egyes részleteinek más-más szerepet tulajdonítanak, az egyes kísérletek eredményeiből következtetve. Legmellsőbb részlete az opticus ingerek átterjedését eszközölné. Ezt ugyan bajos egész bizonyosságban elfogadni, mert nem tudható, vájjon nem-e inkább a mellső ikertest zonalis rétege viszi ezen szerepet, a hova a motoricus rostok is felhaladnak. Adamük észleletei legalább azt bizonyították, hogy az ikertestek felső dombcsáinak különböző helyeken izgatására váltakozó bilateralis szemmozgások léptek fel s így itt egy reflex gócz volna. Meynerth a felső ikertestkar (brachium anterius) hátsó szélén át az ikertestekbe jutott opticus rostokat a szemmozgató góczokkal az ikertestidegsejtek és a Sylvius-zsilip szürke állománya közvetítése által véli egybekötni, mintegy reflex apparátusnak tekintve ezt, mely a retinalis izgalmakat a szemmozgató központokra átterjeszti, ily módon létesítve a retinalis behatások és a szemizomzat beidegzési érzete közti összefüggést s az öntudatban a térbeli tájékozást. A fényingert a pupillára átszállító centrumot Eudge az ikertestek belső szelvényében véli localisálhatni. Flourens az ikertestek egyoldali roncsolásánál az ellenkező oldalon tág s merev pupillát észlelt, de hogy a roncsolás mely részeket érintett, azt nem határozza meg górcsövileg. Knoll az ikertestek roncsolása után, ha ez nem terjedt ki az oculomotoriusra, a fényreflexet a pupillában változatlanúl fennállani látta. Adamük a reflex iriscontractio tulajdonképi központját már a mellső ikertest körébe esőnek mondja, mint az oculomotorius gócz egyik legmellsőbb részletét, míg Hensen és Volkers kissé előbbre, tehát még a harmadik agygyomrocsfenék hátsóbb részletében localisálják. A pupilla tágító idegközpont már nem esik az oculomotorius körébe (Adamük az abducenshez számítja), hanem a csüllőárok (fossa rhomboidea) csüllő alakjának felső végén fekszik ez: Owsjanikoff ezen helyet, mint a vasomotoricus iriskötegek központját tekinti. Megkülönböztetnek ezenkívül még egy pupillatágító központot a nyúltagy alsó cervicalis részében és egyet az 1—3 ik hátcsigolyák tájában, —Budge-féle ciliospinal centrum —. Tehát az oculomotorius gócznak a harmadik agygyomrocs alap hátsó central szürke állománynyal fedett szelvényébe terjedő részletén van Hensen és Volkers szerint az accomodatio centruma,
