Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1887-11-27 / 6. szám

utána az iris contractio, folytatólag a Sylvius-zsilip határszélén a belső egyenes szemizom, a felső szemhéj emelő izma, a felső és alsó egyenes szemizom, és az alsó ferde izom góczai következnek.

Az oculomotorius góczból jövő idegrostok két főcsoportra különíthetők lefutásukban: a belső mellső és hátsó külső csoport. A hátsó külső csoport rostjai a raphe felé tekintő erős hajlású ívezetben haladnak s így kiindulásuk közelében, miután a hátsó hosszanti kötegek egy részén áttörtek, kifelé-lefelé irányúinak s ez irányban haladnak mindaddig míg a felső agyacskocsán külső részletét átszövik. E közben lefelé irányúivá az ívezet eléri domborulatának tetőpontját s most befelé hajolva a substantia nigrán áttörve, az agykocsán belső határához jut. A belső-mellső csoport csaknem egyenesen lefelé halad, a hátsó hosszanti kötegeken keresztül a felső agyacskocsán mellett s a szürke állomány egy tömege, a Stillingféle vörös mag mellett, a melyet e szerint e csoport rostjai s a hátsó-külső csoportéi közre vesznek. E rostok szintén az agykocsánok belső szélénél lépnek ki a másikakkal együtt. E kilépési helytől befelé követve az oculomotorius nyalábokat, a mondottak alapján legyezőszerű szétterülést fogunk látni, a mint Vulpián leírja, »e nyalábok szétágazók, legyezőalakot képeznek s a középsők egyenesen előre haladnak, a mellsők pedig kifelé és hátra«. Duval mint igen nevezetes viszonyt megjegyzi, hogy azon rostok egy részének, melyek a mellső-belső gyökcsoportot alkotják, bizonyos tömege a nagy idegsejtekkel bővelkedő oculomotorius magból indúl ki, míg a többi idegrost a hátsó hosszanti köteg alsóbelső idegrost pamatai közül való, a melyek, mint később látjuk, az abducens magból erednek. A vivisectiós kísérletek, mint később bővebben látni fogjuk, tényleg arra a meggyőződésre vezettek, hogy az abducens magok idegrostok, mint reflexpályák által tényleg az ellenoldali oculomotorius maggal, nevezetesen ennek harmadik részletével, mely az aquaeductus mellső határszélénél van s a belső egyenes szemizmot látja el idegrostokkal, közvetlen összeköttetésben vannak. Ezen reflexpályák úgy látszik a hátsó hosszanti kötegek rostjai között haladnak. Az oculomotorius magvak közvetlen szomszédságában haladnak azon pályák, melyek az agyacsszártól a central szürke állományhoz vezetnek.

Hogy a két oculomotorius mag minő módon van egymással vezetékekkel összekötve, azt nehéz volna biztosan megállapítni. Lehet, hogy az oly közel, majdnem érintkezésben álló két góczot idegsejtjeik nyúlványai mint rövidke vezetékek, már összekötik. Nagyobb mérvű oculomotorius rost kereszteződést tételezhetünk fel a raphe mellett, illetve ebbe behatoló rostok finom hálózatában, avagy az ikertestekbe nyomuló rostok kőrútjában, a mely rostok egy részének már azon szerepet is tulajdonítottuk, hogy a látó ingereket reflexként a szemmozgató góczokra átszállítják. Forel és Koelliker kétségbe vonják, hogy a két oculomotorius között decussatio állana fenn. Vulpian és Philipeaux sok decussatiót írnak le a jobb- és baloldali ideg között (embernél és emlősnél), melyeket nem, mint a két ideget összekötő commissurákat tekintik, hanem inkább chiasmának vélik. Microscopi metszeteiken látták az oculomotorius felületes rostjait egyik oldalról a másikra haladni, azonkívül más, legyezőszerűen elhelyezett rostokat, melyek közül a hátsó rostok a median vonalhoz jutva, az ellenoldaliakhoz mennek át, majd pedig ez után fentebb az agyacskocsánokon át az aquaeductus Sylvii fenekének tájáig nyomóinak, belevegyűlve a középső kötegek kereszteződései, szövedékei közé. Duval leír és rajzol egy szép agymetszetet, melyen láthatni, a mint az oculomotorius magokból alulról kilépő s lefelé irányuló rostok, tehát a mellső-belső csoport rostjai közül a raphe felőli legbelsők a helyett, hogy a többivel parallel haladnának lefelé, áttérnek a másik oldalra és annak a kötegeihez csatlakoznak. Ez által ki volna mutatva szemmel láthatólag az oculomotorius részleges, de közvetlen kereszteződése; ily körülmények között a két szemnek mozgástársúlása, associatiója kölcsönösen már ugyanazon egy góczból eredő inger által is fog létesülni, a nélkül, hogy valami reflexpályára, vagy egy még nem látott, de kétségen kívül létező bonyolúltabb közlekedő rendszert kellene felvennünk. Az ikertestekbe nyomóit rostok egy része a pedunculus cerebri által összefügg az ellenoldali nagyagyféltekével, nevezetesen a nyakszirtlebeny kéreg állományában levő corticalis látásmezővel.

A trochlearis mag közvetlenül az oculomotorius mögött, mintegy ezzel szoros kapcsolatban van elhelyezve, ugyancsak a Syl— 105 —

vius-zsilip alsó szürke állományában. Meynert a trochlearis magvát úgy tekinti, mint a mely az oculomotorius magvával valószínűleg benső érintkezésben van, mint egy közös, nagy multipolaris idegsejtekkel bőven rendelkező szürke állománytömeg hátsó részletét, melynek nagyobb elsőbb részlete az oculomotorius mag. Meynert e nézetet egészben, nyíltan vallja, mikor »közös szemmozgató és trochlearis mag«-ról beszél. Stilling és Duval két külön, de érintkezésben álló magoknak tekintik az oculomotoriust és trochlearis t. Sőt Duval újabb microscopicus vizsgálatainál arról győződött meg, hogy nemcsak a nyúlnál, hanem az embernél és majomnál is a trochlearis és oculomotorius magvai átmennek egymásba. Forel szerint a trochlearis nem folytatódik közvetlenül az oculomotoriusban, hanem elkülönítve van tőle egy sejtekben szegény, csekély szürke állományréteg által.

Rostjai az ikertestek hátsó halmainak alsó széléhez haladnak az aquaeductus mentén, továbbá a mellső szürke agyacsvitorlában (velum medullare superius) kereszteződnek a rostok egybekötve az ellenoldali góczokat. Schröder van der Kolk e rostokat úgy tekinti, mint a melyek a trochlearis góczokat a magasabb középpontokkal összekötik. A rostok többi része szabadon kilép. A trochlearis góczok közvetlen szomszédságában vannak a hátsó hosszanti kötegek, mintegy medenczét képezve ezeknek, míg alantabb a trochlearis rostok kilépésének síkjában a trigeminus magokat zárják medial körül. Ugyané síkban van a szürke állomány sejtjeinek egy új alakulata, a substantia ferruginosa, melyek a fossa fenekével párhuzamban harántúl a raphe kötegeihez futó rostokkal látszanak egybefüggni.

Az abducens gócza az eminentia teres magaslatán a facialis rostok képezte térd által van körülfogva. A facialis térdet képező kötegek legnagyobbára a mellül és alól fekvő mellső facialis magból erednek, melyek felhaladva kifelé concav patkó-alakot írnak le, a térdet. Az abducens magot a szomszédos Deiters-féle acusticus és a trigeminus magoktól jelentékeny idegsejteket nem tartalmazó szövettömeg választja el. Egyébként ezen említett magok nincsenek szorosan határolva; nagy soknyúlványú idegsejtjeik a környi részeken eléggé szétszórva vannak s csak a magok belsőbb részeiben mondhatjuk sűrűbben, normálisán elhelyezetteknek. Az abducens és facialis magvak nagyon közel érintkezésben vannak s Deiters kételyfenntartással mondja, hogy a facialis rostok egy része az abducens sejtjeivel összeköttetésben van; azonkívül, hogy ezen, a mélyen fekvő facialis magból kiinduló rostok egy része belép ezen felső facialis gyök magasabb rétegébe, a honnét azután előfe lé veszik folytatásukat. Az abducens rostok az abducens központoktól többé-kevésbbé egyenes irányban a Varol-híd hátsó széléhez haladnak, míg a rostok egy része előnyömül az elébb fekvő oculomotorius trochlearis maghoz a hátsó hosszanti kötegek legbelső fasciculusai között s az ellenkező oldali maghoz fut, illetve ennek harmadik részletéhez. Hogy ezen visszaható (reflex) vezetékek ezen magrészlettel, ennek sejtjeivel összeköttetésbe lépnek-e, avagy csak az ebből kiinduló rostok közé keveredve, a szóban forgó belső egyenes szemizom kettős beidegzését eszközlik-e, erre nézve a véleményeket alább a visszaható (reflex) pályák tárgyalásánál fogom felsorolni. Hogy ezen abducens-oculomotorius visszaható vezetékek nemcsak az ellenoldali ezen góczok között vannak (habár legnagyobb számban itt), hanem az azonos oldali oculomotorius és abducens központok között is, azt vivisectiós kísérletek bőven igazolják. A két abducens gócz egymással kétségen kívül közvetlenül is összeköttetésben van, csakhogy erre olyan brillians bizonyítékunk, mint a minőt Duval az oculomotorius kereszteződésre mutat fel készítményeiben, még nincsen. Én láttam ember, nyúl, kutya s egyéb más állat nyúltagyának frontalis síkú metszetén olyan abducens rostokat, melyek az abducens mag alsó részletéből eredve, a facialis térd alatt a raphe felé irányúltak; de hogy ezek a raphen áthaladva a legrövidebb úton az ellenoldali maghoz haladtak volna, avagy hogy a raphe kötegei közé lépve, itt irányváltoztatás után más czélra volnának rendeltetve, abban nem sikerült eredményre jutnom.

Ha most tehát tisztán a szemmozgató rostok hálózatát akarjuk áttekinteni, látjuk, hogy az összes oculomotorius rostok egy része közvetlenül a már leírt szemizmokhoz halad, másik része felmegy az ikertestek tömegébe, a hol részben az opticus rostjaival, részben egymással lépnek közlekedésbe, mintegy reflex- és kérész— 106 —