Szemészet, 1884 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1884-09-21 / 5. szám
I IO gesztetik fel; legtöbbször egyidejűleg az eszmélet is el szokott veszni. Az eszmélet több-kevesebb idő múlva vissza szokott állani, utóbb azonban nem ritkán agyi megbetegedések maradnak vissza, sőt nem ritkán halálos meningitis is szokott előállani. Az erőszáki behatások leginkább tompa ütésekben állanak, melyek az orrgyök, halánték, szemöldök és orbita vidékén hatottak be. A prognosis majd minden esetben rossz; mivel a roncsolt idegelemeket bármiféle kezelés által sem lehetünk képesek visszaállítani. Csak ott, hol ily nagyobbfokú roncsolódás fel nem tehető, várhatunk erélyes felszívó kezeléstől eredményt. Ezek azon általános rövid pontok, melyek az atrophia traumaticát jellemzik, és az összes irodalomban közölt esetek nagyjában mind ugyanezeket igazolják. Azonban mégis igen számosán vannak, melyek vagy egyes eltérés — vagy egy szokatlan complicatio -—• vagy más érdekesség által feltűnővé sőt tanulságossá vállnak. Ilyen az eset is, melyet most röviden ismertetni készülök, mely annyival is inkább érdekes, mivel hozzá még nagyjában hasonlót sem találtam, még pedig annyiban, hogy ily feltűnő alaki eltorzulás mily kevés és mily élesen elkülönült functionalis megbetegedést hagyott hátra. Bár itt a »kevés« szó alatt egy bilateralis total amaurosis értetik, mégis megmagyarázni fogja ama szertelen nagy koponyaeltorzulás, melyet a közlendő kortörténetben röviden feltűntetni óhajtok. Agárdi György 49 éves pilisi földmives felvétetett 1884. márcz. 3-ikán. 1881. szeptember havában hordóval telt szekér felfordulásakor egy hordó a lábáról leütötte, és ő baloldali szemgödöri tájékával a teli hordó alá került. A sérülés folytán eszméletlenné lett, mely állapotából csak 24 óra múlva tért magához. Ekkor rendkívül nagy fájdalmakat érzett bal arcza és homloka tájékán, e mellett egészen össze volt dagadva, úgy hogy szemeit egyáltalában nem nyithatta ki. Nem sok nap múlva a dagadás fejéről teljesen eltűnt, midőn azonban szemeit kinyitotta, mindkét szemére teljesen vak volt. Állapota ezóta folyton ugyanaz; semmiféle fájdalmai sincsenek ; hallása, agyi működése semmiféle eltérést a rendestől sohasem mutatott. Beteg megtekintésénél, összehasonlítva a kétoldali halánték, homlok és szemgödri tájékot, rendkívül feltűnő alaki eltérést találunk. Baloldalt a homloki dudorodásnak — tuber frontalis — megfelelőleg gödör van, és a halántéki táj is tetemesen le van lapítva. Ezen benyomulás határát egy ívalakú vonal képezi, mely — elkezdődve a bal incisura supraorbitalis-nál —- halad fel-, hát- és kifelé, és végződik közel a margó coronalisnál, a fej hajzatos részén. Ezen ívalakú határ kevésbbé figyelmes megnézésnél is feltűnő ; tapintásnál pedig azonnal kivehető, hogy azt mindenütt éles, letört csontszél képezi. A bal felső orbitaszél az incisura supraorbitalis-nál hirtelen hátfelé van nyomva, vele együtt hátratolódott az egész orbita sőt a felső állcsont vidéke is, úgy hogy e feltűnő asymmetria csak az orr alá fektetett vízszintes vonal alatt szűnik meg. A baloldali bulbus e hátranyomulást nemcsak hogy követi, de még ezenkívül saját orbitájában mintegy hátfelé van húzódva, úgy hogy e szem 17 mm.-rel áll mélyebben a jobboldalinál. A bal orbita függélyes irányban 3 mm.-rel szűkülve is van, míg haránt irányban kiterjedése normáiis. Jobb oldalt a teke határozottan protrudált; a cornea mellső pontja 2 mm.-rel áll előbb a felső orbitaszélnél, és erősen befelé fordíttatva a szemet, kivíilről ujjal mögé lehet nyomni a szemtekének. A szemtekék nagysága és alakja tökéletesen normalis, úgyszintén a szemizmok működése is. Feltűnő azonban, mindkét pupillának ad maximum kitágúlt állapota, melyben fény és árnyék behatásánál semmi változás nem áll be. Szemtükri kép: Mindkét papilla tetemesen lelapult, fehérszínű, mely színbe a kéknek is vegyül bizonyos árnyalata. A lamina cribrosa likacsai mindkét oldalt láthatók. A papilla határai élesek, — 109 — a körülötti retina változatlan. Az edények mindkét oldalon megszűkültek. A maculák vidékén eltérés nem látható. Tensio normalis. Sem tárgylátás sem fényérzés nincs. Beteg most másodízben volt a klinikán. Első ízben akkor jelentkezett, midőn a megvakulás még csak 5 hetes volt. Az akkori vizsgálati lelet ugyanaz volt, csakhogy a papilla elfehéredése és lelapulása nem volt még így kifejlődve, anélkül azonban, hogy a látóidegfőn duzzadás lett volna jelen. A leírt kórkép bizonyságot teszen arról, mily rendkívüli fokú eltorzulást, csonttörést képes kiállani a koponya a nélkül, hogy a legcsekélyebb agyi tünemények maradnának vissza. A megvakulás ilynemű csonttörésnél kétségtelenül az idegpályának elroncsolásából állott elő; de egy kétoldali megvakulás kimagyarázása, mely a fél oldalon behatott trauma következtében keletkezett, már egy kevés nehézséget is nyújt. A baloldali halánték-tájék lelapulása, az orbitalis vidék hátranyomulása, okvetlen következtetni engedik, hogy az orbita falaiban hátúi is törésnek kellett végbemenni, azaz hogy törés által jött létre a látóideg zúzódása. Valószinű, hogy az ikcsont kis szárnyának tökéletes letörése állott elő, még pedig oly eltolódással jobb felé, hogy így mindkét oldali canalis opticus törést szenvedett, és a bennök futó ideg összezúzatott. Az ikcsont ezen eltolásával talán összefüggésbe hozható a jobboldali szem protrusiója; minthogy a csonteltolódás által a jobb szemüreg hátsó részlete szűkítve lett. Magyarázhatná a kétoldali megvakulást esetleg a sella turcica táján létrejött törés, és így a chiasma zúzódása. Hiányzik azonban az elegendő alap egy koponyaalapi törés felvételére, mivel nem volt jelen vérzés az orrból, nem voltak meningiticus tünemények, s a mi fő és többször kiemeltetett, nem volt jelen semmi agyi megbetegedés és semmi eltérés az opticuson kívül más ideg körében. A sella turcica táján létrejött törésnél okvetlen érintetni kellene a sinus cavernosuson elhaladó abducens, oculomotorius, szóval a szem két fő mozgató idegének. A szem mozgásai pedig az esetben nem voltak rendhagyók. A statisztikai adatok, melyeket Hölder esetei után Berlin1) összeszerkesztett, szintén a canalis opticus törését teszik legvalószínűbbé. Berlin adatai csakugyan érdekesek. 126 koponyái és ezek között 88 koponyaalapi törés esetéből 80 esetnél az orbitafalzat törését találta, mely utóbbiból 54-szer a canalis opticus törése volt jelen. — Kétoldali canalis opticus törésről ugyan említést nem tesz, de megjegyzi, hogy kétoldali megvakulás mégis legtöbbször ebből magyarázandó. Már sokkal ritkább az, hogy féloldalt a canalis opt., féloldalt pedig a sella tűre. törése által érintetett a látóideg. Hogy ilynemű csonttöréseknél miféle elváltozásokat szenved el az ideg, ezek megítélése előtt talán nem lesz felesleges röviden tekinteni az adatokat, melyeket Markwort2) állatokon tett kísérletek alapján nyújtott. A végső eredmény mindig az atrophia, de az ezt megelőző elváltozás más-más aszerint, a mint az edények a trauma által érintve lettek vagy nem. Ha trauma áll be, mely a látóideget edényeivel együtt összenyomja, akkor a látóidegfő duzzadása, a peripapillaris tájék elborulása, savós kiizzadás a retina edényes rétegébe áll be s csak ezek lezajlása után fejlődik ki az atrophia. Ha azonban edények nem sérültek, tehát ha trauma az ideget az edények belépési helye mögött éri, akkor semmi duzzadás, semmi elborulás elő nem áll, hanem több napok, több hetek múlva az atrophia mutatkozik. Ezen atrophia aztán nem más, mint lehágó degeneratio, mely a sérülés helyéből lefelé halad s bizonyos idő alatt a látóidegfőt és az idegvégződési helyeket eléri. Igen sok esetek, melyek közöltettek, igazolják az utóbbi magyarázat helyességét, a mennyiben a megvakulás idejében és azontúl bizonyos ideig a szemtükri lelet negatív volt és az atrophia később lassan kifejlődött. Centralblatt f. Augenheilk. 1880. 2) Knapp, Archiv f. Augenheilk. X. kötet.
