Szemészet, 1884 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1884-03-30 / 2. szám
27 hogy a műtét utáni hyphaemát szivárványlob okozhatja. De szerinte rendesen ellenkező a dolog menete. Ebben úgy látszik nincs igaza. Nem tagadhatnánk, hogy vérömlés jelenléte a mellső csarnokban izgalom oka lehet, mely fokozhatja a műtételt szenvedett irisnek gyúladásra való állandó hajlamát. De igen gyakran látjuk, hogy iridectomiák közvetlenül okoznak vérhalmazokat a csarnokban, melyek sokáig fenállanak, anélkül, hogy a lobos jelenségek a rendes reactiót meghaladnák. Panas osztályán több ilyen esetet észleltünk, s Imre czikkében a 10. és 15. eset ennek példái. Sokáig fel nem szívódó, bő hyphaemák főleg olyan iridectomiákhoz csatlakoznak, melyek a tokhoz tapadó, idült lobos szivárványon végeztettek, s még leginkább akkor, ha glaucomás állapot lett a következése. A bő vérű, megvastagodott szivárvány könnyen vérzik s punctio alkalmával néha látni lehet felszínén a vér kiszivárgását; valódi haemorrhagia ex vacuo jő létre. Érthető, hogy az ily módon megváltozott szivárvány akút lobja könnyen okoz vérzést.« Egy esetet közöl (a 6-ikat), melynél 3 éves iritis és occlusio miatt szivárványmetszés történt; a csarnokban maradt vér felszívódott a 10. napon heves fájdalmak állottak elő és a 12. napon ismét »considérable« hyphaema volt jelen, mely 3 nap múlva végzett csapolás után többé meg nem jelent — jóllehet még azután is voltak rosszabbodásai. Összehasonlítja az általam közölt 3 esettel, sajnálva hegy én a lobos jelenségek fokáról nem szólok; (a mire nem is volt szükség, mivel én azon esettel csak azt akartam bizonyítani, hogy a csapolás után lobos szivárványból sem mindig ismétlődik a vérzés). Sabatier-val ellentétben állítja, hogy a műtét után 3—4 nappal előálló hyphaemák is iritisből erednek, nem csak vérpangásból s nem tekintendők egyszerű utóvérzésnek, hasonlónak más friss sebek vérzéseihez; felhozza az én 8., 13., és 14. esetemet, mint a melyekben szerinte bizonyos, hogy a hyphaemát szivárványlob okozta. Az általa gyűjtött eseteket elégségeseknek tartja annak bebizonyítására, hogy »a hályogműtétek után ismeretlen okból előálló »hypohéma tardif« mindig iridocyclitis haemorrhagica-ból származik. « Azon kérdésre nézve, hogy honnan jő a kiömlött vér ? megelégszik annak állításával, hogy a lobos szivárvány vagy sugárnyúlványok edényeinek megrepedéséből ered az; a Sabatier által említett, az álhártyákban levő újon képzett hajszáledényeknek nem tulajdonít semmi szerepet, ő ezen edényzett álhártyákkal nincs annyira tisztában, nincs azok jelentőségéről annyira meggyőződve, mint S. — Nem kevésbbé hamar bánik el a csapolás értékének megítélésével ; a hyphaema jelenléte két hatást tesz: a szembeli feszülést fokozza s fájdalmat okoz, meg a lobos állapotot fentarthatja. A csapolást tehát az általa közöltek némelyikéhez hasonló esetekben hasznosnak tartja, de nem ad igazat nekem abban, hogy »a punctio minden hyphaema ellen általános panacéa« volna s kételkedik abban, hogy hasznot tett volna az én 10 esetemben. Szerinte a lobos jelenségekkel összetévesztem a glaukomásokat, így 1. és 2. esetemben. »A punctio megszüntet egy symptomát, de nem szünteti meg a bajt s nem tulajdoníthatunk neki positiv gyógyító hatást.« Nem tudtam rövidebben ismertetni B. közleményét, mivel gondolkozását és érvelését fel akartam tüntetni. Ő azt mondja, hogy az én czikkem zavaros, mert sokféle hpphaemát rak egymás mellé, — nem veszi észre, hogy czélom nem az ily esetek kórtani osztályozása, hanem a kezelés-nek, tehát a csapolásnak és eredményeinek feltüntetése volt; én meg azt mondom, hogy az ő gondolkozása zavaros és felületes, mert közleményemet át nem értve (czímét is ferdítve közli) czáfoló modorban fogalmaz s a kérdés lényegében minden ponton egyet ért velem: a fel nem szívódó hyphaemákat Panas koródáján is pungálják s esetei közül háromban ezen eljárás kitűnő eredményeit említi maga is! E mellett érvelése hiányos; hat eset alapján, a melyekben lob is, hyphaema is volt jelen, azt állítni, hogy »mindig haemorrhagikus szivárvány- és sugártest-lob« az ok (s e mellett elismerni a jelenlevő vércsomó lobgerjesztő hatását): igen tökéletlen eljárás. Egyetlen egy állításom tehát az, a mi ellen ő síkra száll; minden egyéb fejtegetésem s főleg a punctio jogosultsága, minek bizonyítása végett közöltem volt ama czikket, érintetlen marad. A megtámadott állítás az, hogy többször okozza a hyphaema az iritist mint megfordítva: a gyúladás a vérömlést. De vájjon megczáfolta-e ezt ? Hogy sok esetben vér van a csarnokban, és felszívódik lob-keltés nélkül: nem énellene, mert még több esetben van jelen szivárványlob és nem okoz hyphaemát. Hiszen a vérzés ritka jelensége az iritisnek, bár régen ismeretes (Fabini előadásaiban is említtetik.) De régen ismeretes az is, hogy a sérülések után a csarnokban maradt vér nagy gyúladást okozhat1) és nem kevésbbé régi idők óta gyakoroltatok a vér kibocsátása is; csakhogy újabb időkben e műtét hitele elveszett volt s az én kis munkám némi érdeme épen abban áll, hogy az exspectativ eljárással szemben annak hitelét javítni képes adatokat foglal magában. Hogy »panaceának« nem tekintettem, bizonyítják az általam pontosan felállított javaslatok és azon kifejezésem, hogy a punctio »sok esetben« tesz hasznot. Hogy én esetleg több oly esetet láttam, melyekben a hyphaema rossz hatása nyilvánvaló volt, az nyilatkozatomra lehetett befolyással; az a csapolást is fontosabbnak fogja tartani, kinek többször van alkalma végezni. De hogy Broca A. urat igen félre vezette azon esetleg, hogy ő még nem látott olyan esetet, melyben a hyphaema bizonyosan okozta a szivárványlobot, hogy ez őt a maga »elmélete« mellett elfogúlttá tette, azt bátor leszek kimutatni. E dologban két vitás kérdés van; egyik az, hogy vájjon maga a csarnokbeli vér jelenléte képes-e hát szivárványlobot okozni ? Nem hozok fel sem elméleti okokat, sem régibb nyilatkozatokat. Legjobban fogja a lehetőséget illustrálni a következő eset: B. L. M. 67 éves gazdálkodónak 6 év óta volt változatlan cataracta flava jobb szemén; a szemfenék még homályosan kivehető volt, újjakat nem olvasott. 1883. szept. 18-ikán Graefe-féle kivonást végeztem, melynél az a malheur esett rajtam, hogy beszúráskor (a beteg egy heves mozdulata által elvonatván figyelmem) a kés háta állt felfelé;* 2 * *) a csarnokba 3 mm.-nyire behatolt kést megfordítottam s a metszést bevégeztem; a szivárvány a kés alá került ; a lencse nyomást szenvedett, mert az iris-csípő bevezetésekor üvegtest buggyant ki. Horoggal vontam ki a szivárványt s képeztem jó széles colobomát; a lencsét kanállal vettem ki, de átlátszó tokja egy része benmaradt. Erős vérzés támadt, a porezhártya tölcsérszerűleg beesett s a cullapsus mellett is még vérrel telve látszott a szem mellső része. Fájdalom műtét után kevés volt; másnap a sebzárás jó volt a külső sebzugtól kiinduló keratitis striata látszott, a csarnok félig vérrel telve; harmadnap kevésbbé. Az izgalom ezután kevés volt, belöveltség alig valami, coloboma széle tiszta, a látában tokdarab; érintésre a szem nem fáj, vér mindig egyformán mintegy harmadát tölti meg a csarnoknak. A 8. naptól — fogva — naponta 2-szer alkalmazott hideg borogatás és atropin mellett —■ a szem vörösebb, szivárvány határozottan zöldessárga, láta szűk, a szem az érintést mindig kevésbbé tűri; szerencsére nem fokozódtak magasra e jelenségek s a beteg iszonvodására is adva valamit, a csapolást a műtét utáni 35-ik napig halasztottam; a folytonos (bár nem kínzó) fájás az egész conj. bulbi vörös posztószerű kinézése, könnyezés. és a látabeli tokdarabra apránként láthatólag vastagabb rétegben rakodó lobtermékek ekkor sürgették a beavatkozást. Október 23-ikán a csapolás minden vért eltávolított. Másnap a beteg dicsekvése és a következő állapot lepett meg: a szemgolyó csak a cornea melletti keskeny övben belövelt, a könyfolyás megszűnt, a szivárvány élénkebb, világosabb színű, a beteg semmi fájdalmat nem érez, sem önkényt, sem nyomásra. Egy hét múlva teljesen nyugodt és szabadon nyitható, halvány szeme A °/7 0 -et, pár héttel utóbb 10/5o-et lát. A tokmaradvány a láta jó részét elfoglalja s később eltávolítandó lesz. Azt hiszem mindenki előtt kétségtelen, hogy ily rapid változás pedig csak olyankor áll elő valamely lobos állapotban, ha azt idegen test okozta és ez eltávolittatik; bizonyos, hogy ily eredmény csak »cessante causa« állhat elő. A lobos izgalom tehát itt az el— 28 — *) Fabini. De morbis oculorum. §. 692. »Si durante hypoaemate inflammatio accesserit, et lymphae exsudatio locum habuerit, atresia pupillae cum per lympham accumulatam, tum per sanguinis grumos, resorptioni resistentes, producitur; praesertim si debitum auxilium non feratur. Si in summo hypoaematis gradu curatio negligatur, gravissima sequitur ophthalmitis. — §. 693................»Localis tractatio, ubi major sanguinis, membranas distendentis, copia adest, petit, ut facta in corneam incisione, eruor collectus evacuetur.« 2) Knapp (Archiv f. Augenheilk. XIII. köt. 160. 1.) hasonló esetet említi fel, csakhogy 5 kését mar 5 mm.-nyire tolta ki contrapunctio után s akkor fordította meg.
