Szemészet, 1884 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1884-03-30 / 2. szám
29 30 távolított vértömeg hatása volt. A mi ezen esetben történt, előttem nem újság, az történt több más esetben is és ilyen példákat közöltem fentebb említett czikkemben is. Az ily esetekből kiderül, hogy még ha igen vészes természetű és fokú gyuladást nem okozna is a hyphaema soha, már a gyógyulás sokáig késleltetése is elég ok a csapolás végzésére; de kiderül az is, hogy mit értettem volt én e műveletnek positiv gyógyító érzéke alatt és miért nincs igaza a nevezett franczia szemésznek, ki csak egy symptoma megszüntetésére tartja képesnek. Természetes, hogy nem ily tiszta a lob és hyphaema közötti oki viszony olyankor, mikor a vér nem a műtéttől maradt vissza, hanem több nappal a műtét után jelenik meg. Az ily esetekben a hyphaema előtt is többnyire vannak már jelen változások a szivárványon, ha más nincs, ott van legalább a műtéti behatás által közvetlenül okozott fluxio némely jele: némi sugárbelöveltség, érzékenység, és színváltozás a szivárványon. Ha már most egy ily szemben valamely okból hyphaema jelenik meg, kétes lehet, hogy az ezután fokozódó és makacsúl tartó lobos állapot a nélkül is, nem fejlődött volna-e ki ? Dn ha valaki tudja azt, hogy a szivárvány színváltozása még nem iritis, csak vérbőség, a sugártáj (a sebtáj) megnyomására tapasztalt kis fájdalom még nem cyclitis, csak a sebnek érzékenysége, — ha aztán a gyuladás a csapolásig fenáll és azzal véget ér: akkor talán nem lesz nehéz, az ily esetekben kimondani, hogy a hyphaema kárt tesz a szemnek, gyuladást okozva vagy gyarapítva. Ilyen eseteket látunk néha; közleményemben ilyen volt a 9., n. és 12. eset. —• Ki kell emelnem, hogy soha eszembe sem jutott azt állítani, hogy az iritist, ha hyphaemával együtt van jelen, mindig ez okozza; czélom az volt és most is az, hogy ennek lehetőségét bizonyítom. A másik vitás kérdés az, hogy a hályogkivonások után fellépő hyphaema miből származik ? Miben áll a vérzés oka és hol a forrása ? Broca A. szóban levő czikke erre helytelen és elégtelen feleletet ad; szerinte minden műtét utáni hyphaema szivárványlobból származik s forrásnak, honnan a vér előjő, a »szivárvány és sugártest megrepedő edényei« tekintendők. Legelső megjegyzésem erre az, hogy minden szivárványlob nélkül adhat alkalmat vérzésre a seb megnyílása, a sebbe szorúlt s összenyomott iris-részlet utólagos kiszabadúlása, a szemgolyó valamely sérülése; második megjegyzésem : hogy a műtétek utáni ily utóvérzés sokkal gyakoribb, mint az egyszerű (spontán) szivárványlobhoz csatlakozó hyphaema, hogy továbbá á csarnokbeli vérzés igen kisfokié szivárványlob mellett is előáll műtét után, míg a közönséges iritisnek legnagyobb fokait is csak igen ritkán követi, bár a nagyfokú iritisek mellett számos esetekben tapasztaljuk hogy a szivárvány felszínén újon képzett erek jelennek meg, különösen bő alkalom volna tehát a rhexisre a szivárvány szövetében; harmadik megjegyzésem, hogy vannak olyan esetek, mikor a szivárványnak sem sérülése nem történt, sem gyúladása nincs jelen, s mégis vér jelenik meg a csarnok aljában (a lencsén vagy tokján végzett műtétek után); a mikből az következik, hogy a szivárvány szövetének változásai magokban nem mindig elégségesek arra, hogy a hyphaema post operatorium, keletkezését kimagyarázzák. E tekintetben útalom az olvasót főleg Becker nyilatkozataira, kinek a Graefe-Saemisch-féle kézikönyv V. kötete 372. lapján erről elmondott nézetei már magok meggyőzhetik a fentebb mondottak valóságáról; belőtök kettőt idézek: azon kijelentését, hogy a spontán vérzések nem ritkán minden kár nélkül múlnak el, kivált ha kevés vér ömlött ki; ha a vérzés nagyobb, akkor majdnem mindig észleltelik egyszersmind iritis is,« és azon tapasztalatát, hogy hyphaemát »látott fellépni oly esetekben, midőn a sokáig hiányzó csarnok hirtelen helyre állott,« a szivárványnak a csarnokvíz által hátrafeszítése miatt. De azt kivánom még, mint legfontosabb körülményt felemlí' teni, hogy a szóban forgó esetekben egész sora áll elő a vérzés különböző lehetőségeinek, ha felgondoljuk, hogy mily bőven képződnek új véredények a corneoscleralis sebben, a lencsében, és a lobtermékekben (álhártyákban). Tudjuk, hogy a cornea és sclera közös sebnyilása hályogkivonások után csak a legritkább esetekben tapad össze, látható hézagot nem képezve; rendesen újonnan képzett szövet tölti be a sebcsatornát, mely igen rövid idő alatt edényeket is nyer az igen közelfekvő marginalis ér-kacsokból [Jakobson; Alt1)]. Hogy az ily edényzett hézag-töltő szövet csekély sérülésre is vérezhet, hogy tehát az orbicularis és az egyenes izmok erősebb működése, vagy lehajlás, megnyomás stb. igen könnyen okozhat vérzést a csarnokba, minden lobos befolyás nélkül, az érthető. Oly eshetőség ez, mely minden operáknál előfordúlhat, a kivonás utáni legsímább gyógyúlás folyamában is. De tudjuk azt is, hogy hasonló edényképződés találtatik a lencsetok belsejében is, hol »az újonnan képzett, kerek és orsó-sejtekből álló szövet szorosan a tokhoz tapad, annak minden ránczait követve; nem ritkán újonképződött edényeket rejt, melyek néha igen tág ürtérrel bírnak.« * 2) E kérdésre nézve igen értékes adatok vannak Dr. Waldhauer egy közleményében3), ki azt mondja, hogy a megsérült, megszakadt tokban, annak gyógyúló félben levő sebszéle hosszábban edényképződést látott, a miről azt hiszi, hogy nem épen ritka, mert valahányszor rá ügyelt, mindig megtalálta. Gyakrabban találta az új erecskéket discissió után s tokrepedéssel járó lencse-ficzamodás eseteiben. Egy ilyen esetet közölt is már előbb (Kiin. Monatsbl. XIV. évf. 96. 1.) későbbi esetek, többek közt egy olyan is hol az edényképződés a lencseállományra is átment, J. Krannhalt 1879-iki, dórpati dissertatiójában vannak közölve. Ezen esetnél ismételt discissió alkalmával vér ömlött a mellső csarnokba, a nélkül hogy a szivárvány megsérült volna. Maga W. is látott egy második discissiokor vért jelenni meg a csarnokban, szivárvány-sértés nélkül. — Bizonyosnak tekinthetjük, hogy néha kivonások után is hatolnak be új edények a tok belsejébe, a tok-seb széleire s hogy a csakhamar előálló zsugorodások extravasatiók okai lehetnek. Az edényképződés e két helyénél valószinűleg sokkal fontosabb a harmadik: a szivárvány és lencse közt létrejövő álhártyák. A két szerv közt igen gyakran nehány órával a műtét után már van összetapadás; néha csak az iris hátsó oldalának ragadóssá létele miatt, máskor valóságos összeköttetés folytán, közbeneső izzadmánynyal, melyben csakhamar edények is jelennek meg. Ezeknek fontosságát a kérdéses vérzések létrejöttében különösen Gayet, lyoni tanár és tanítványa Sabatier emelték ki, azon érdekes tényt is megállapítva, hogy a szóban levő álhártyákban sokszor hálózatosán elhelyezett sorai láthatók fehér és piros vérsejteknek, a nélkül hogy környező edényfal volna látható.4) Az álhártya mindig megtörténő zsugorodása közben megrepednek az új edények s tartalmok a csarnokba ömlik. Gayet a hályogkivonás utáni spontán vérzések keletkezésében a szem összenyomását eszközlő egyenes izmoknak és az önkéntelen alkalmazkodási erőlködéseknek is nagy szerepet tulajdonít. Mindezekből az derül ki, hogy elég kórtani és szövettani adat támogatja azon kórodai észleleteken alapuló állítást, hogy a szóban levő hyphaemák, ha néha direkt következései is a szivárványlobnak, más esetekben meg nagyon kevés vagy épen semmi összeköttetésben sem állanak vele. Azért, mert néha iritis mellett előállanak, nagy tévedés azt hinni (s az említett író ezen tévedésbe esett), hogy a kivonások utáni hyphaemák mindig ugyanazon módon keletkeznek, mint amazok, melyek a spontán iritishez csatlakoznak. Sőt azt hiszem, az felel meg az igazságnak, ha a hályogkivonás utáni hyphaemákat 3 főosztályba sorozzuk; elsőbe tartoznak azok, melyek a műtétkor visszamaradt vérből állanak; másodikba azok, melyek lobos izgalmak nélkül vagy azok csekély foka mellett műtét után nehány nappal keletkeznek, részint mint sebzést követő utóvérzések, részint mint a szem egyes részei (iris, lencsetok, sebszélek) esetleges helyváltozásainak következései, vagy zsugorodó szövetek edény-repedéseinek jelei; harmadikba azok, melyek nagyobb fokú iritis és cyclitis mellett a szivárvány és sugártest saját edényeiből jönnek létre. Természetes, hogy egyes esetekben lehetetlen a keletkezés módját meghatározni, a mely meghatározás kölönben a kezelés szempontjából nem sok jelentőséggel bír. *) Alt A. Comp, der norm, und path. Histologie des Auges, 36. 1. — Becker, i. h. — Durand (Lyon méd. 1877. 35. 1.) oly esetet közöl, melyben 22 órával műtét után az üvegtest-hermia át volt szőve vérerekkel. 2) Alt A. Comp, der Histologie des Auges. 210. 1. 3) Ein Fall von Sympath-Ophthalmie. Klin. Monatsbl. 1883. október 395. lap. 4) Sabatier. Des hypohaemas consecutifs aux opérations de la cataracte etc. Lyon médical, 17. sz. 1879. — Jahresbericht über die Leistungen etc. der Ophthalmologie 79-ről. 355. 1.
